Franciaország a pénzügyi fal felé rohan, Macron közben a katonai kiadásokat növeli és Ukrajnát támogatja

Franciaország gazdasága ismét zsugorodik, az infláció gyorsul, az államadósság a GDP mintegy 119 százalékát éri el, a lakosság pedig hetek óta tüntet a romló megélhetési körülmények miatt. Roland Lescure pénzügyminiszter már arra figyelmeztet, hogy az ország súlyos pénzügyi következményekkel nézhet szembe, ha nem sikerül visszaszorítani a költségvetési hiányt. Emmanuel Macron kormánya eközben tovább növeli a…

Franciaország újra az utcákon: 320 ezer tüntető, 70 ezer rendőr, Párizsban már összecsapások is történtek

Rendkívüli biztonsági készültség mellett zajlik Franciaországban az október 31-i országos tiltakozáshullám. A megélhetési költségek, az oktatás állapota és a kormány gazdaságpolitikája miatt immár harmadik egymást követő szombaton vonultak utcára a franciák. Az országban 70 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítottak, a hatóságok pedig mintegy 320 ezer tüntetőről számoltak be, közülük 70 ezren Párizsban demonstráltak. A fővárosi…

Marine Le Pen megkezdte a kampányt: több mint 15 százalékponttal vezet a francia elnökválasztási felmérésben

Miközben Franciaországot tömegtüntetések, utcai összecsapások és egyre súlyosabb társadalmi feszültségek rázzák meg, Marine Le Pen hivatalosan is megkezdte a 2027-es elnökválasztási kampányát. A Nemzeti Tömörülés politikusa az orléans-i pártkongresszuson Franciaország újjászületését hirdette meg, miközben a legfrissebb Ipsos-felmérés szerint 32–33,5 százalékos támogatottsággal vezeti az első fordulós választási versenyt. Legközelebbi riválisa, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon mindössze…

Francia nemzetgyűlés épülete Párizsban
Újabb tömegtüntetések és országos sztrájk jöhet Franciaországban: Macron egyre nagyobb nyomás alatt

Alighogy véget ért a több százezer embert megmozgató szombati tüntetéshullám, a francia szakszervezetek és tiltakozó csoportok máris újabb demonstrációkat hirdettek. Október 31-én ismét tömegek vonulhatnak utcára, november 5-re pedig országos sztrájkot jelentettek be. Emmanuel Macron kormánya nehéz helyzetbe került: a társadalmi elégedetlenség egyre szélesebb rétegeket ér el, miközben a költségvetési gondok és a parlamenti erőviszonyok…

tüntetők Párizsban
Franciaországban megint elszabadultak az indulatok: százezrek tüntettek, közel ezer előállítás és utcai összecsapások több városban

Újabb hatalmas tüntetéshullám söpört végig Franciaországon október 24-én, szombaton. A belügyminisztérium szerint 410 ezren, a szakszervezetek becslése alapján viszont mintegy 800 ezren vonultak utcára a megélhetési nehézségek, az oktatás helyzete és a közszolgáltatások problémái miatt. A napközben többnyire békés demonstrációk estére több városban erőszakos összecsapásokba torkolltak. Párizsban könnygázt és vízágyúkat vetettek be, Marseille-ben barikádokat gyújtottak…

Újabb tüntetések Franciaországban folytatódnak a zavargások
Könnygáz, tömeges előállítások, 70 ezer rendőr az utcákon: Franciaországban egyre feszültebb a helyzet

Újabb országos tiltakozáshullám söpör végig Franciaországon. Lyonban és Lille-ben könnygázt vetettek be a rendőrök, Párizsban rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kezdődtek meg a demonstrációk, országszerte pedig már kora délután 135 embert állítottak elő. Emmanuel Macron kormánya 70 ezer rendőrt és csendőrt mozgósított, hogy megakadályozza az előző hétvégi erőszakos zavargások megismétlődését. A megélhetési válság és a kormányzati…

Macron
Macron bekeményít: tüntetési tilalmak és kijárási korlátozások Franciaországban az országos zavargások után

Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be Franciaországban az október 17-i országos tüntetéseket követő erőszakhullám miatt. Emmanuel Macron államfő a következő napok demonstrációinak korlátozására utasította a hatóságokat, több városban pedig már meg is tiltották a szombatra tervezett felvonulásokat. A múlt heti tiltakozásokon a belügyminisztérium adatai szerint mintegy 550 ezren vettek részt, a zavargások során 2397 embert állítottak…

E. Macron
Macron szerint az ultrabaloldal a köztársaság megdöntésére készül: tüntetéseket tiltanak be Franciaországban

Rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg Emmanuel Macron francia elnök az október 17-i zavargások után. Állítása szerint szervezett ultrabaloldali csoportok nem egyszerűen tiltakozni akartak, hanem a Francia Köztársaság megdöntésére törekedtek. A hétvégi erőszakhullám megismétlődésétől tartva a kormány rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezet be: több városban betiltják a szombati demonstrációkat, a rendfenntartók létszámát húsz százalékkal növelik, és páncélozott…

Francia rendőr
Egy TikTok-videóból országos zavargáshullám lett: Franciaországban már a közösségi oldalak lekapcsolását követelik

Egy Haitin élő fiatalember TikTok-videója kellett ahhoz, hogy Franciaországban országos tiltakozási hullám induljon, amely október 17-én súlyos zavargásokba torkollott. Több mint ötszáz rendőr és csendőr megsérült, üzletek ezreit érte kár, a hatóságok pedig tömeges őrizetbe vételekkel próbálták megfékezni az erőszakot. A történtek után Gabriel Attal korábbi miniszterelnök már a közösségi platformok ideiglenes lekapcsolását is felvetette….

Európa vezetői
Világvezetőket ígért Magyar Péter október 23-ra, de Macron, Merz és Meloni sem jön Budapestre

Száz-százötven meghívott politikus, világraszóló ünnepség, állam- és kormányfők Budapesten. Magyar Péter hónapok óta ezekkel a tervekkel harangozta be az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját. Az október 23-i rendezvény eddig ismert vendéglistája azonban jóval szerényebb képet mutat: Emmanuel Macron francia elnök biztosan nem érkezik, Friedrich Merz német kancellár és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is képviselőt…