„Ő azt hiszi, én vagyok az idióta, én pedig tudom, hogy ő az” – a Ryanair vezére újra nekiment Elon Musknak

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója hallani sem akar a békülésről Elon Muskkal, akivel január óta folytat meglehetősen szórakoztató nyilvános szócsatát. Az ír légitársaság vezetője ezúttal sem fogta vissza magát: ismét idiótának nevezte a világ egyik leggazdagabb emberét, és azt is elárulta, hogy kifejezetten örülne egy újabb összecsapásnak. A magyarázat prózai: a korábbi veszekedés állítása szerint…

A politikai karaktergyilkosság anatómiája: a „Zsolti bácsi-módszertől” az Orbán Viktor elleni aljas támadásokig

Kötter Tamás írása a Facebookon. A modern politikai hadviselés régóta túlmutat a klasszikus parlamenti vitákon és a szakpolitikai érveken. Napjainkban a hazai radikális ellenzékből radikális kormánypárttá átvedlő Tisza Párt– olyan, külföldi baloldali műhelyekben kikísérletezett és jól bevált lejárató technikákat importált, amelyek célja a politikai ellenfél emberi és morális megsemmisítése. Ennek a hidegvérrel megtervezett gépezetnek a…

angliai rendőrség utat zár
Vérfürdőbe torkollott egy angliai Halloween-buli: öt kamaszt késeltek meg

Öt tinédzser került súlyos sérülésekkel kórházba Angliában, miután egy halloweeni házibuliban késes támadás történt. A rendőrség szerint egyelőre ismeretlen csoport jutott be a rendezvényre, majd három 16 és két 17 éves fiút megkéseltek. A támadás október 31-én, szombat este történt a Hampshire megyei Chandler’s Ford településen. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők és…

Csányi Péter nekiment a Tisza vagyonadótervének: a magyar vállalkozások fizethetik meg az árát

Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg a Tisza-kormány tervezett vagyonadójával kapcsolatban Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója. A bankvezető szerint a milliárdosok megadóztatása első hallásra társadalmilag igazságos intézkedésnek tűnhet, a gazdasági következmények azonban jóval messzebbre nyúlhatnak. A magyar tulajdonú vállalkozások beruházásai, versenyképessége és végső soron a fogyasztói árak is megszenvedhetik az új adónemet. Csányi Péter a Forbesnak…

Spar logó
A SPAR-nál is elmúlt a Magyar Péter iránti lelkesedés: Brüsszelhez fordult az osztrák boltlánc

Úgy tűnik, az osztrák SPAR vezetőinek is kezd elfogyni a türelmük a Tisza-kormánnyal szemben. A vállalat korábban abban reménykedett, hogy Magyar Péter hatalomra kerülésével kedvezőbbé válnak a magyarországi működési feltételek, ám a kiskereskedelmi különadó továbbra is marad. A cég vezetése most ismét az Európai Bizottságtól vár segítséget, és már nyíltan beszél a kormányváltáshoz fűzött remények…

A Nyugati pályaudvar
A Nyugati pályaudvar környéki közbiztonság miatt emeltek ismét szót a helyiek

Újabb bejelentés érkezett a Nyugati pályaudvar és a Ferdinánd híd környékének közbiztonsági helyzetéről. A „VI. kerületi betörések és bűnügyek” közösségi csoport által közzétett beszámoló szerint a térségben továbbra is jelen vannak olyan személyek, akikről a bejegyzés szerzői azt állítják, hogy kábítószer-használathoz köthető életvitelt folytatnak, és elhagyott területeken rendezkedtek be. A csoporthoz eljuttatott felvételek alapján azt…

Royal Air Force Fairford
Iráni kémkedés gyanúja a brit légibázisnál: vádat emeltek két férfi ellen

Újabb fordulat történt a brit RAF Fairford légibázisnál szeptemberben kirobbant nemzetbiztonsági ügyben. A brit hatóságok két 24 éves férfi ellen emeltek vádat, egyiküket azzal gyanúsítják, hogy külföldi hírszerző szolgálatnak nyújtott segítséget. A nyomozást vezető terrorelhárítás szerint az érintett ország Irán lehet. Az ügy különösen súlyos, mert a légibázist az amerikai hadsereg is használja, és korábban…

Vlagyimir Putyin orosz elnök
Putyin keményen nekiment az európai vezetőknek: „A saját hibáikat akarják Oroszországra kenni”

Vlagyimir Putyin szerint az Európán végigsöprő tüntetéshullám nem külföldi beavatkozás, hanem az európai kormányok évek óta halmozódó politikai, gazdasági és migrációs hibáinak következménye. Az orosz elnök élesen bírálta azokat a nyugati vezetőket, akik az Egyesült Államokat, majd Oroszországot tették felelőssé a zavargásokért. Miközben Franciaországban egyetlen hétvégén több mint 400 ezren vonultak utcára, Olaszországban, Belgiumban, Spanyolországban…

Taxis Blokád 1990 október 25. Szabadság híd
36 éve bénult meg Magyarország: 1990. október 25-én kezdődött a taxisblokád

1990. október 25-én olyan tiltakozássorozat vette kezdetét Magyarországon, amilyenre a rendszerváltás után addig nem volt példa. Az Antall-kormány által bejelentett, 65 százalékos üzemanyagár-emelés miatt a taxisok és a magánfuvarozók lezárták Budapest hídjait, majd országszerte a legfontosabb közlekedési útvonalakat. A többnapos taxisblokád szinte teljesen megbénította az ország közlekedését, és az új magyar demokrácia első igazán súlyos…

Hitler egykori rezidenciája, a Sasfészek lángokban áll
Lángokban állt Hitler egykori Sasfészke: súlyos károk keletkeztek a történelmi épületben, egy embert őrizetbe vettek

Hatalmas tűz pusztított péntek este a Bajor-Alpok egyik legismertebb történelmi épületében, a berchtesgadeni Sasfészekben. Az Adolf Hitler számára épített, 1834 méteres magasságban álló Kehlsteinhaus teljes terjedelmében lángolt, az oltás pedig még szombat reggel is tartott. A hatóságok egy gyanús személyt őrizetbe vettek, és vizsgálják a szándékos gyújtogatás lehetőségét. A rendelkezésre álló információk szerint senki sem…