Post Image
Köböl Anita már a lemondását is benyújtotta? Magyar Péter állítólag a saját kormányszóvivőivel is elégedetlen

Alig néhány hónappal a kinevezése után távozni akart Köböl Anita kormányszóvivő, és értesülések szerint a lemondását is benyújtotta. Erről Deák Dániel politikai elemző számolt be szombaton, több forrására hivatkozva. Állítása szerint Magyar Péter miniszterelnök elégedetlen a kormányszóvivők munkájával, jelentősen korlátozta nyilvános szerepléseiket, Köböl Anita pedig különösen nehezen viseli a vele szembeni bánásmódot. Az állítólagos lemondást…

Tízmilliárdos vagyonvadász hivatal, milliós fizetések: Unger Anna már építi az új hatalmi gépezetet

Miközben a Tisza-kormány a költségvetési hiány lefaragásáról, elmaradó béremelésekről és a takarékoskodás szükségességéről beszél, Unger Anna vagyonvisszaszerzési hivatala jövőre 10,6 milliárd forintból gazdálkodhat. A pénzből 4,71 milliárd forint jutna személyi juttatásokra, és a Portfolio számításai szerint egy 200 fős állománynál havi bruttó 1,96 millió forintos átlagos juttatás is kijöhet. Az új szervezet ráadásul rendkívül széles…

Magyar Péter és Kármán András
Még meg sem száradt a tinta a költségvetésen, Magyar Péter máris átírná: „Nem hinném”

Péntek este a Tisza-kormány benyújtotta a 2027-es költségvetést, szombat délután pedig Magyar Péter már a Facebookon jelezte, hogy annak egyik rendelkezése aligha marad meg. A miniszterelnököt a Telex tájékoztatta arról, hogy saját kormánya jövőre is biztosítaná a volt köztársasági elnökök fejenként 73 millió forintos jótékonysági keretét. A kőprofik pénzügyi tervezése így alig néhány órával a…

A kőprofik költségvetése: 0,1 százalékos növekedés után 2,4 százalékos csodát vár a Tisza-kormány

Péntek késő este, szinte az utolsó pillanatban benyújtotta a parlamentnek a Tisza-kormány a 2027-es költségvetés tervezetét. Magyar Péter, Kármán András és Kapitány István gazdaságpolitikájának első teljes éves pénzügyi terve meglehetősen merész számokra épül: a kabinet 2,4 százalékos gazdasági növekedést, 3 százalékos inflációt és a költségvetési hiány jelentős csökkentését ígéri. Közben a pénteken nyilvánosságra hozott GDP-adatok…

Családi cégből a minisztériumba: Lannert Judit újabb korábbi munkatársa kapott vezetői pozíciót

Újabb személyi összefonódásra derült fény Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter környezetében. Az Ellenpólus beszámolója szerint Kaderják Anita, aki korábban a miniszter férjének érdekeltségébe tartozó T-Tudok oktatáskutató cégnél dolgozott, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője lett. Lannert maga is a vállalattól érkezett a kormányba, és korábban egy másik volt kollégáját,…

Másfél millió egy hétvégéért? Mészáros Lőrinc céges bulijain dolgozott Magyar Péter kormányszóvivője

Kellemetlen történet került elő Köböl Anita múltjából: Magyar Péter kormányának jelenlegi szóvivője korábban rendszeresen vállalt műsorvezetői feladatokat Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek rendezvényein. Deák Dániel politikai elemző szerint egy hosszú hétvégés megbízásért csaknem bruttó másfél millió forintot számlázhatott. A történet pikantériája, hogy a Tisza-kormány miniszterelnöke rendszeresen élesen támadja Mészáros Lőrincet és üzleti birodalmát, miközben saját szóvivője korábban…

Sereghajtók között a magyar gazdaság: 0,1 százalékos növekedésre futotta, egyelőre nagyon nem látszik a Tisza-kormány gazdasági fordulata

Alaposan lehűtötte a Tisza-kormány gazdasági optimizmusát a pénteken közzétett GDP-adat. A magyar gazdaság 2026 harmadik negyedévében mindössze 0,1 százalékkal bővült az előző három hónaphoz képest, miközben az Európai Unió átlaga 0,5 százalék volt. Magyarország ezzel az előzetes adatot közlő uniós országok mezőnyének alsó részébe került, ami különösen kellemetlen Kapitány István gazdasági miniszter és Kármán András…

Elakadt a minimálbér-emelés: 14 százalék helyett csak négyet adnának a munkaadók, a drágulás pedig ezt is felemésztheti

Továbbra sincs megállapodás a 2027-es minimálbérről és garantált bérminimumról. A munkavállalói érdekképviseletek a korábbi hároméves bérmegállapodásnak megfelelően 14 százalékos minimálbér-emelést követelnek, a munkaadók azonban mindössze négy százalékot tartanak elfogadhatónak. Bubenkó Csaba, a Munkástanácsok Országos Szövetségének alelnöke arra figyelmeztetett, hogy a magyar bérek vásárlóereje továbbra is rendkívül alacsony, az árrésstop kivezetése pedig újabb drágulást hozhat. Közben…

Pankotai Lilinek is fáj a Tisza-kormány döntése: a saját lakásvásárlásánál már kevésbé szórakoztató a változás

Úgy tűnik, a politikai változásoknak egészen más az ízük, amikor az ember a saját lakáshitelénél találkozik velük. Pankotai Lili, az Orbán-kormány egyik leghangosabb egykori kritikusa az ATV műsorában elárulta, hogy személyesen is kellemetlenül érintette az Otthon Start kivezetése. Az aktivista az elmúlt 72 órájának nehézségeiről beszélt, Rónai Egon kérdésére pedig elismerte, hogy ingatlanvásárlási terveiről van…

Magyar Péter már leírta Lannert Juditot? Rétvári Bence szerint a miniszter botrányain az iskolások veszíthetnek

Mindössze tízmilliárd forintos induló kerettel jelentett be országos iskolafejlesztési programot a Tisza-kormány, miközben az előző kabinet utolsó nyolc évében 1400 milliárd forintot fordítottak iskolai és óvodai beruházásokra. Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője szerint a különbség mögött politikai okok is húzódhatnak: úgy véli, Magyar Péter már lemondott a sorozatos botrányokkal küszködő Lannert Judit oktatási miniszterről, ezért…