Zbigniew Kapiński
„Államcsíny zajlik Lengyelországban” – a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint törvénytelenül foglalták el az Alkotmánybíróságot

Súlyos alkotmányos válság bontakozott ki Lengyelországban, ahol a kormány és a köztársasági elnök közötti hatalmi küzdelem már az Alkotmánybíróság működését is megbéníthatja. Zbigniew Kapiński, a lengyel Legfelsőbb Bíróság első elnöke államcsínyre utaló intézkedésekről beszél, és törvénytelennek tartja a testület vezetésének leváltását. Az október 30-i események során jelentős rendőri erőket vezényeltek az intézményhez, Karol Nawrocki államfő…

„A szabadság nem tűri az önkényt!” Orbán Viktor újabb üzenetet küldött a lengyeleknek

Orbán Viktor ismét megszólalt a lengyelországi alkotmányos válság ügyében, ezúttal közvetlenül a lengyel tiltakozóknak üzenve. A volt magyar miniszterelnök szerint Varsóban az emberek felléptek Donald Tusk Brüsszel által támogatott kormányának önkényével szemben. A lengyelországi események közben egyre szélesebb nemzetközi visszhangot váltanak ki: Janez Janša szlovén miniszterelnök már az Európai Unió egészének demokratikus működését is bírálta….

Brüsszel máris állást foglalt a lengyel alkotmányos válságban: Tusk intézkedései helyett Nawrockit szorongatják

Alig robbant ki a lengyel alkotmánybíróság vezetése körüli konfliktus, az Európai Bizottság máris megszólalt. A brüsszeli testület a lengyel parlament által megválasztott új alkotmánybírák hivatalba lépését támogatja, és európai jogi döntésekre hivatkozva bírálja az eljárás akadályozását. A konzervatív lengyel ellenzék szerint ezzel Brüsszel Donald Tusk kormányának politikai álláspontját erősíti, miközben a bíróság vezetésének vitatott felfüggesztéséről…

Saját európai politikai családjából kapott kemény kritikát Donald Tusk: Janez Janša is nekiment

Újabb kellemetlen fordulatot vett Donald Tusk számára a lengyel alkotmányos válság körüli politikai vita. Janez Janša volt szlovén miniszterelnök, akinek pártja a Tusk vezette lengyel Polgári Platformhoz hasonlóan az Európai Néppárt tagja, éles hangú bejegyzésben bírálta a varsói kormány intézkedéseit. A szlovén politikus szerint az Európai Unióban olyan események váltak lehetségessé, amelyeket a csatlakozás idején…

Tusk nem hajlandó kompromisszumra: tovább mélyül a lengyel alkotmányos válság

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szombat esti rendkívüli televíziós beszédében kizárta a kompromisszum lehetőségét az alkotmánybíróság vezetése körül kialakult konfliktusban. A kormányfő a demokrácia és a jogállamiság aláásásával vádolta politikai ellenfeleit, az ellenzéki erőket pedig oroszbarát körökkel hozta összefüggésbe. Eközben Karol Nawrocki államfő törvénytelen hatalomátvételről beszél, Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök pedig már Tusk kormányának leváltását kezdeményezi….

Lengyelország a hatalmi válság szélén: Tusk már a kormányát védi, miközben az alkotmánybíróságért folyik a harc

Lengyelországban két nap alatt olyan súlyos intézményi konfliktus alakult ki, amely már Donald Tusk kormányának fennmaradását is politikai vitatémává tette. Az alkotmánybíróság vezetésének vitatott felfüggesztése után Karol Nawrocki államfő megszakította külföldi útját, Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök pedig bizalmatlansági indítványt és átmeneti kormány felállítását kezdeményezte. Két nagykövet lemondott, az Egyesült Államok önmérsékletre intette a feleket, Tusk…

Lengyelország a politikai káosz szélén: Tusk kormánya és az államfő egymásnak feszült

Péntek este példátlan intézményi konfliktus bontakozott ki Lengyelországban, amely szombat hajnalra nyílt hatalmi összecsapássá fajult. A lengyel Alkotmánybíróság elnökének és alelnökének felfüggesztése után rendőrök jelentek meg az intézménynél, tüntetők csaptak össze a hatóságokkal, Karol Nawrocki köztársasági elnök pedig félbeszakította afrikai útját, és személyesen ment a bíróság épületéhez. Donald Tusk miniszterelnök a jogállamiság helyreállításáról beszél, az…

Alkotmányos válság Lengyelországban: felfüggesztették az Alkotmánybíróság vezetőit, a köztársasági elnök félbeszakította külföldi útját

Rendkívüli események zajlottak pénteken Varsóban: felfüggesztették hivatali tevékenységéből a lengyel Alkotmánybíróság elnökét és alelnökét, rendőrök jelentek meg az intézmény területén, Karol Nawrocki köztársasági elnök pedig félbeszakította szenegáli útját, és visszafordította repülőgépét. A Donald Tusk vezette kormány és az alkotmánybíráskodás körül kialakult konfliktus újabb súlyos fordulatot vett. A jobboldali ellenzék államcsínykísérletről beszél, a kormány viszont a…

Hat fegyveres, bilincs és maszkok: a NAV megmagyarázta Hankó Balázs kísérését, a legkényesebb kérdést azonban megkerülte

Hat fegyveres pénzügyőr, arcukat eltakaró maszkok, bilincs és kamerák kereszttüzében vezetett egykori miniszter. Hankó Balázs október 1-jei bírósági előállításának képei bejárták a magyar sajtót, a Magyar Nemzet pedig most a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt kérdezte arról, mi indokolta a látványos biztonsági intézkedéseket. A NAV szerint emberei jogszerűen és szakszerűen jártak el, az újság egyik legfontosabb…

Az Igazság szobra
Amikor a jogállamiság már nem politikai jelszó, hanem számon kérhető követelmény

Magyarország ismert jogászai, egykori alkotmánybírák, miniszterek és országgyűlési képviselők közös nyilatkozatban emeltek szót a büntetőeljárások politikai látványossággá alakítása, az indokolatlan bilincselések és a személyi szabadságot sértő hatósági gyakorlat ellen. Az aláírók között különböző politikai hátterű, egymással korábban is vitában álló közéleti szereplők találhatók, ami különös jelentőséget ad a közös fellépésnek A tízpontos állásfoglalás világos határt…