Magyar
Magyar Péternek nem lesz ellenzéki közönsége az újabb politikai előadásához, ezért már az ünnep előtt kitört a hiszti

Úgy tűnik, Magyar Péter számára az 1956-os forradalom 70. évfordulója sem múlhat el egy kiadós politikai botrány nélkül. A miniszterelnök ugyanis már két nappal az ünnep előtt nekiesett az ellenzéknek, amiért a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői nem kívánnak részt venni a parlamenti díszülésen. Magyar Péter szerint ez szégyen és gyalázat, az érintettek pedig…

Matolcsy körözése
Már Matolcsy György fiát is körözik: elfogatóparancsot adtak ki Matolcsy Ádám és az Optima volt vezérigazgatója ellen

Újabb fordulat történt az MNB-alapítványok ügyében: Matolcsy Ádám, a szerdán őrizetbe vett volt jegybankelnök fia ellen is elfogatóparancsot adtak ki gazdasági csalás gyanúja miatt. A rendőrség körözési nyilvántartásában a 40 éves Matolcsy Ádám mellett a 34 éves Stofa György, az alapítványi vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt. korábbi vezérigazgatója is szerepel. A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán…

Matolcsy még szabadon
Matolcsy György letartóztatását kezdeményezi az ügyészség: házkutatás, lefoglalt eszközök és egy közel 200 milliárdos vagyon feletti befolyás gyanúja

Letartóztatná az ügyészség Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét, akit szerda reggel vettek őrizetbe a jegybanki alapítványok ügyében folyó büntetőeljárás részeként. A volt jegybankelnök otthonában házkutatást tartottak, több számítástechnikai eszközt lefoglaltak, majd a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként hallgatták ki. Matolcsy megtagadta a vallomástételt, ügyvédje pedig vitatja az őrizetbe vétel indokoltságát. Az ügyészség délutáni…

Forintok
Magyar Péter a multikat adóztatná, de a számlát végül a magyar családok fizethetik

Újabb kellemetlen meglepetést tartogathat a Tisza-kormány 2027-es adócsomagja. Miközben Magyar Péter azzal próbálja eladni az adóemeléseket, hogy a nagyvállalatoknak kell nagyobb részt vállalniuk a közterhekből, a gazdasági szakértők már arra figyelmeztetnek, hogy a többletköltségek jelentős része végül a lakosságnál köthet ki. Drágulhatnak a biztosítások, emelkedhetnek a banki díjak, és még a telefonszámlákon is megjelenhetnek a…

Kormány sajtószóvivők
Három kormányszóvivő, milliós fizetések, egyre kevesebb válasz: Magyar Péterék kommunikációs csodafegyvere is besült?

Nagy lendülettel, három kormányszóvivővel indult neki a kormányzásnak Magyar Péter, ám öt hónappal később már alig látni együtt a hangzatos ígéretekkel bemutatott kommunikációs csapatot. Köböl Anita, Szondi Vanda és Magyar Éva kezdetben közösen ismertették a kabinet döntéseit, a kínos sajtótájékoztatók után azonban fokozatosan háttérbe szorultak. A kormányzati tájékoztatókat egyre inkább maga Magyar Péter vagy Vitézy…

Vitézy és Magyar P.
Vitézy Dávid a Fidesznek üzenget, miközben milliárdos kérdések várnak válaszra a vasúti közbeszerzéseknél

Újabb politikai csörtébe bonyolódott Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, ezúttal a Swietelsky által elnyert vasútfelújítási megbízások miatt. A tárcavezető a Fidesz-frakció kritikájára Mészáros Lőrinc emlegetésével, a korábbi kormány felelősségének hangsúlyozásával és egy kilátásba helyezett versenyhatósági bejelentéssel válaszolt. Csakhogy a látványos politikai üzengetés közepette továbbra is ott vannak azok a kérdések, amelyekre a vasúti beruházásokért…

Kevés a 15 százalék: felháborodtak a rendőrök Magyar Péterék béremelési tervén, Pósfai Gábor magyarázkodik

Komoly elégedetlenséget váltott ki a rendvédelmi dolgozók körében a Tisza-kormány 2027-re tervezett béremelése. Miközben Magyar Péter miniszterelnök az „igazságosság és fejlődés” költségvetéseként mutatta be a jövő évi büdzsét, a rendőrök egy része csalódottan fogadta a bejelentett, átlagosan 15 százalékos illetményemelést. A szakszervezetek szerint ennél lényegesen nagyobb bérrendezésre lenne szükség a súlyos létszámhiány és a pályaelhagyás…

Havasi szóvivő
Magyar Péterék továbbra sem fizetnek Havasi Bertalannak: újabb 60 nappal hosszabbították meg az eljárást

Újabb fordulatot vett Havasi Bertalan és a Miniszterelnökség hónapok óta húzódó illetményvitája. A Közszolgálati Döntőbizottság hatvan nappal meghosszabbította az eljárási határidőt, így továbbra sem született döntés arról, hogy a Magyar Péter miniszterelnök által májusban felmentett egykori helyettes államtitkár megkapja-e a jogos járandóságát. Havasi szerint a pénzt már bérszámfejtették, az adókat és járulékokat levonták, az összeget…

autógyár gépsor
Győrben robbanhat ki az autóipari elégedetlenség: nemzetközi tüntetés készül az ötszáz munkahely megszűnése miatt

Nemzetközi demonstrációra készülnek az európai autóipar dolgozói Győrben, miután a német tulajdonú WKW Hungária bejelentette gyárának év végi bezárását. A döntés következtében mintegy ötszáz ember veszítheti el a munkáját. A november 9-re meghirdetett tiltakozásra hat külföldi országból érkeznek szakszervezeti képviselők és munkavállalók, a megmozduláshoz pedig Európa egyik legnagyobb érdekképviselete, a német IG Metall is kapcsolódik….

„A fiatalokért jöttünk” – újabb bombafenyegetések, akár 27 borsodi iskola került célkeresztbe

Alig két nappal az országos bombariadó után ismét fenyegető üzenetek miatt kellett intézkednie a rendőrségnek. Október 21-én, szerda reggel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több településén iskolák tucatjait érintheti az újabb fenyegetéshullám. A helyi sajtó értesülései szerint akár 27 oktatási intézmény szerepelhet a fenyegetésekben, köztük miskolci, tiszaújvárosi, kazincbarcikai és mezőkövesdi iskolák. Az ügyben ismét a Nemzeti Nyomozó Iroda…