Három héttel a bejelentés után még mindig nem nyilvános a kormány vízügyi cselekvési terve

Július elején Magyar Péter és az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetésére felkért Gajdos László azt ígérte, hogy az egyre súlyosbodó aszályhelyzet miatt azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési terv készül. A bejelentés szerint a dokumentum célja az lett volna, hogy még az idei nyáron olyan konkrét intézkedéseket tartalmazzon, amelyek enyhíthetik a rendkívüli szárazság következményeit. A…

Történelmi mélyponton a Duna: már az atomerőmű, a hajózás és a turizmus is megérzi az aszály hatását

Történelmi mélypontra süllyedt a Duna vízállása Magyarországon. Kedden Budapesten mindössze 28 centiméteres, Baján pedig 14 centiméteres vízállást mértek, megdöntve a korábbi negatív rekordokat. A rendkívüli aszály következményei már messze túlmutatnak a természetvédelmi problémákon: az energiatermeléstől kezdve a nemzetközi áruszállításon át egészen a turizmusig egyre több ágazatot érintenek. A rekordalacsony vízszint miatt a Paksi Atomerőmű egyik…

Veszélyben Budapest ivóvízellátása: Már a fővárost is sújtja a vízhiány

A főváros ivóvízellátásának biztonsága elsősorban a Szentendrei-szigeten és a Csepel-szigeten lévő csápos kutakra támaszkodik. Ezek a rendszerek a Duna medre alatti vastag kavics- és homokrétegen átszűrődő vizet hasznosítják. A megfelelő működéshez azonban elengedhetetlen a Duna stabil vízállása: a magasabb vízszint biztosítja azt a nyomást, amellyel a víz átjut a kavicságyon a kutakba. Ha a vízszint…