Ursula Von der Pfizer
„Mit keresnek ezek az emberek az 1956-os megemlékezésen?” – felháborodott hozzászólások árasztották el a kormány oldalát

Éles felháborodást váltott ki a kormány hivatalos Facebook-oldalán az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára rendezett parlamenti díszülés. A hozzászólók elsősorban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének részvételét kifogásolták, de Baka András köztársasági elnök személye is heves indulatokat váltott ki. Többen a magyar szabadságharc emlékének megcsúfolásáról írtak, mások a nyugati hatalmak 1956-os magatartását…

Mezőgazdasági gépek
Két év várakozás után elutasítás: elfogyott a pénz az agrárpályázatoknál, a gazdák súlyos veszteségekről beszélnek

Tömegesen érkeznek az elutasító határozatok azokhoz a mezőgazdasági vállalkozásokhoz, amelyek közül több már közel két éve vár agrárberuházási pályázatának elbírálására. Az Index értesülései szerint számos gazdálkodó hiába teljesítette a szakmai feltételeket, most forráshiányra hivatkozva utasítják el a kérelmét. A problémát a Közös Agrárpolitika Nemzeti Irányító Hatósága is megerősítette: három jelentős beruházási program teljes keretét lekötötték….

A gender ellen
Biztonságiakkal került összetűzésbe Budaházy György a Kossuth téren: a gyermekvédelmi törvény módosítása ellen tiltakoztak

Újabb incidens zavarta meg az október 23-i megemlékezéseket Budapesten. Budaházy György és társai a Tisza-kormány gyermekvédelmi törvénymódosítása ellen demonstráltak Magyar Péter miniszterelnök Kossuth téri állami ünnepségén. A tiltakozókkal szemben a rendezvény biztonsági emberei erőszakosan léptek fel. Az esetről videófelvételt is közzétettek. Budaházy György már péntek délelőtt megjelent a Műegyetem környékén, ahol a Fidesz Zászlómenetének indulásakor…

a fővárosi vezérkar
120 milliárdot ígért a kormány Budapestnek, de csak 30 maradt belőle: az állam a BKK felét is megszerzi

Jelentős változások előtt áll Budapest közlekedése és pénzügyi működése. A Tisza-kormány és Karácsony Gergely főpolgármester megállapodása alapján az állam 50 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapesti Közlekedési Központban, a fővárosi cég pedig az agglomeráció közlekedésszervezésében is szerepet kap. Közben megérkezett a Budapestnek ígért 120 milliárd forintos állami támogatás, amelyből azonban 90 milliárdot azonnal levontak szolidaritási hozzájárulás…

2026 október 23. Parlament
Két tér, két ünnepség, két üzenet: provokáció a Bem téren, brüsszeli vezetők a Parlamentben, Magyar Péter a Kossuth téren – képekkel, videókkal

Hetven évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után ismét Budapest két történelmi tere vált a nemzeti megemlékezések központjává. A Fidesz a Bem téren, Magyar Péter miniszterelnök pedig a Kossuth téren emlékezett a forradalom hőseire. A két rendezvény azonban egészen eltérő politikai üzenetet hordozott. A Bem téren a kommunista diktatúra bűnei, a magyar függetlenség és…

zöldség válogatás
Újabb választási ígéretet halaszt el a Tisza-kormány: 2027-ben sem csökken a zöldségek és gyümölcsök áfája

Hiába ígérte Magyar Péter a választási kampányban a zöldségek és gyümölcsök áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését, a Tisza-kormány most bejelentette: 2027-ben sem lesz pénz az intézkedésre. Kármán András pénzügyminiszter szerint a jelenlegi költségvetési helyzet nem teszi lehetővé az adómérséklést, amelytől a szakmai szervezetek jelentős árcsökkenést és a magyar termelők versenyhelyzetének javulását várták. A visszalépés különösen…

Roosevelt New Dealjét idézi Magyar Péter, miközben 1500 milliárdos kiadáscsökkentésre készül a Tisza-kormány

Franklin D. Roosevelt legendás New Deal-programját állította példaként Magyar Péter a 2027-es költségvetés bemutatásakor. Az amerikai gazdaságtörténet egyik legismertebb reformcsomagjára való hivatkozás azonban korántsem jelent garanciát a sikerre. A New Deal gazdasági hatásait a mai napig vitatják a közgazdászok, egyes intézkedései pedig a kutatások szerint éppen a kilábalást nehezíthették. A történelmi párhuzam különösen érdekes annak…

Migránsok a kerítésnél
A Tisza a migrációs paktum elutasítását ígérte, Brüsszel már a végrehajtásról beszél: mit készít elő a Magyar-kormány?

A Tisza Párt választási programjában még egyértelműen elutasította az Európai Unió migrációs paktumát és a migránskvótákat. Pósfai Gábor belügyminiszter májusban az Országgyűlésben is megerősítette ezt az álláspontot. Október 19-én azonban az Európai Parlament egyik bizottsági ülésén már egy készülő magyar menekültügyi javaslatról és az Európai Bizottsággal folytatott együttműködésről beszéltek. A holland Tineke Strik szerint november…

Egészségügyi miniszter
Újra kötelező az orvosi kamarai tagság: november 20-ig jelentkezniük kell azoknak, akik nem tagok

Tegnap, október 22-én hatályba lépett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreit visszaállító törvénymódosítás. Ezzel három és fél év után ismét kötelezővé vált a kamarai tagság az orvosi tevékenység gyakorlásához. Azoknak az orvosoknak, akik jelenleg nem tagjai a szervezetnek, november 20-ig kell benyújtaniuk tagfelvételi kérelmüket. Aki elmulasztja a határidőt, 2027 januárjától akár a munkavégzés lehetőségét is…

kórház
Két hónapig nem javították meg a kecskeméti kórház fűtését, a sajtó megjelenése után egyetlen éjszaka alatt sikerült

Augusztus eleje óta tudtak a kecskeméti kórház fűtési rendszerének meghibásodásáról, a javítás azonban csak október közepén kezdődött meg. A kórtermekben éjszakánként 17–19 fokra csökkent a hőmérséklet, egyes műtőkben pedig mindössze 16,5 fokot mértek. Az intézmény vezetése hiába sürgette a központi üzemeltetésért felelős szervezetet. Miután azonban a Népszabadság stábja a helyszínen forgatott, hirtelen előkerült hat újabb…