Ferihegyi taxikáosz: öt perc, 4400 forint – de ki fizeti a révészt?

Augusztus elejétől alapjaiban változott meg a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér terminálja előtti behajtás rendszere, és az új szabályozás néhány nap alatt komoly feszültséget okozott a taxisok között. A probléma nem pusztán az, hogy fizetőssé vált valami, ami korábban kedvezőbb feltételekkel működött, hanem az, hogy a repülőtér által meghatározott díjrendszer nehezen illeszthető össze a budapesti…

Ki verte át a taxisokat? Már márciusban tudtak a reptéri behajtási díjról

Mielőtt egyáltalán eljutnánk a reptéri 800 forinthoz, érdemes kimondani valamit, amit a taxis szakma évtizedek óta hajlamos megkerülni: autóban ülve, két fuvar között, a napi megélhetésért dolgozva nem lehet valódi érdekképviseletet működtetni. Nem azért, mert az így dolgozó érdekképviselő ne akarná képviselni a kollégáit, hanem azért, mert egy több ezer vállalkozót érintő szakma érdekvédelme ma…

Reptéri felár vagy rejtett költség? Egyre több kérdés merül fel a budapesti taxisok új terhe körül

Augusztus 1-jétől emelkednek a budapesti taxitarifák, a legtöbb figyelmet azonban nem az általános tarifaemelés, hanem a reptéri fuvaroknál megjelenő 800 forintos többlet-alapdíj kapta. A közvélemény jelentős része úgy értelmezte a változást, hogy a taxisok újabb bevételhez jutnak, a valóság azonban ennél jóval összetettebb. A taxisok beszámolói szerint ugyanis ez az összeg valójában nem náluk marad….