Miért nem a "magyar példa+ a populizmus elleni csodaszer és miért veszélyes, ha azt hisszük, hogy az - felütéssel jelent meg a balliberális Haaretz friss véleménycikke.

Az előző 16 évvel szemben bíráló hangvételű írás ugyanakkor nem titkolt elégedetlenséggel kiemeli, hogy a magyar választások valódi tanulsága, hogy a megoldás nem egy karizmatikus bennfentes megjelenése, hanem az, hogy a populisták játékszabályait kell megtörni - nem pedig átvenni és "jobban" játszani őket.

Mindez egybecseng azzal, amiről korábban a Politico írt, nevezetesen, hogy Magyar a támogatói között is polarizáló figura. Aki közelről ismeri, gyakran említi az arroganciát, a rövid türelmet, a központosító vezetési stílust.

Pártjában szinte senki nem beszélhetett szabadon a sajtóval. Az üzenet egyetlen ember körül forgott. A "mi kontra ők" narratíva ugyanolyan hatékonyan működött nála, mint Orbánnál - csak most ő állt a másik oldalon.

Magyar győzelme nem egy tiszta demokratikus forradalom volt. Magyar - egykori Fidesz-bennfentes, ahogy az AP beszámolója, illetve a The Guardian írása is fogalmaz, a volt igazságügyi miniszter férje - pontosan tudta, hogyan működik a "gépezet".

Győzelmét nem a liberalizmus diadala, hanem a populista eszköztár ügyes átfordítása hozta el a lap szerint.

Ez a módszer működött. De a működése maga a probléma. Magyar nem a populizmus ellentéte volt, hanem annak egy másik, sikeresebb változata. Egyes elemzések arra a következetesre jutnak, hogy a Tisza győzelme nem azért született, mert a szabályok megváltoztak, hanem mert valaki a meglévő, torz szabályok között jobban játszott.

A cikkekből leszűrhető konklúzió, hogy a vezető személyiségének kiemelése, a „mi kontra ők” narratíva, a struktúra – a média foglyul ejtése, az intézmények elfoglalása, a választási aránytalanságok, a lojalitás-alapú kinevezések – érintetlen marad, csak a szereplők cserélődnek.