Szombatra ismét a Kossuth térre hívja az embereket a Köztér. A "Ne féljetek! 2.0 – Működő Szeretetország" névre keresztelt rendezvényt a szervezők már nem egyszerű tüntetésként, hanem nyílt, interaktív közösségi workshopként hirdetik, amelynek deklarált célja, hogy pártpolitikai kötöttségek nélkül beszéljenek Magyarország jövőjéről.

A kezdeményezés mögött Kurucz Dániel mellett ott találjuk Skrabski Fruzsinát és Huth Gergelyt is, miközben az elmúlt hónapokban egyre élesebb konfliktus bontakozott ki közöttük és a jobboldal más szereplői, mindenekelőtt Bede Zsolt és a Vadhajtások között.

Könnyű lenne ezt személyes háborúként kezelni, amelyben megsértődött közéleti szereplők minősítgetik egymást, a vita azonban ennél lényegesen fontosabb kérdésről szól. Arról, hogy mi történjen a választási vereség után a magyar jobboldallal.

Újjá kell-e szervezni a Fidesz körül létező politikai közösséget, vagy éppen ellenkezőleg, több egymással versengő politikai, kulturális és médiaközpontra kell bontani, amelyek majd valamikor 2030 előtt ismét megtalálják egymást?

Mi az utóbbi elképzelést nem egyszerűen tévesnek, hanem veszélyesnek tartjuk. Nem azért, mert szerintünk a Fidesz hibátlan volt, és nem azért, mert minden jobboldalinak ugyanabban a pártban kellene politizálnia, sokkal inkább azért, mert Magyarország már egyszer végignézte, mi történik egy politikai oldallal, ha egymással rivalizáló darabokra hullik, majd négyévente megpróbálják ezeket választási technikával ismét összeragasztani.

Kurucz Dániel ráadásul pontosan tudja, milyen következményekkel járhat mindez.

Kurucz maga írta le Magyar Péter centrális erőterét

Kurucz júliusban "Az Magyar Péter áfiuma ellen való orvosság" címmel írt elemzést arról, hogyan alakulhat a Tisza ellenzéke 2030-ra. Ebben nem kerülgette a kérdést, hanem egyenesen felvetette annak lehetőségét, hogy létrejöhet egy, a Tiszának kedvező új centrális erőtér.

Ez lényegében ugyanaz a politikai szerkezet, amelyből a Fidesz hosszú éveken keresztül profitált. Középen áll egy domináns párt, vele szemben pedig több kisebb, egymással is versengő politikai formáció próbálkozik. Kurucz még azt a kérdést is feltette, hogy megjelenik-e a következő években a jobboldal Tisza-pártja, és ha igen, együttműködik-e a Fidesszel és a többi jobboldali erővel, vagy Magyar Péter korábbi stratégiáját követve megpróbálja kiszorítani őket.

Kurucz tehát nemcsak látja a jobboldal szétforgácsolódásának lehetőségét, hanem annak következményét is pontosan megnevezi: abból Magyar Péter profitálhat.

Megoldásként azt javasolja, hogy Magyar ellenzéke akárhány pártra osztódik is, a választáson végül egy, összehangolt monolit tömbként kell elindulnia. Csakhogy ezt a filmet egyszer már láttuk.

Márki-Zay Péter mögött papíron mindenki ott volt

A 2010 utáni ellenzék története éppen azt bizonyította, hogy a politikai közösségeket nem lehet négyévente szétszerelni, majd néhány hónappal a választás előtt ismét összecsavarozni. Az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP hosszú időn keresztül külön politikai identitást, külön vezetést, külön szervezeti érdeket és külön választói közösséget épített. 2022-re mégis eljutottak a közös listáig és Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelöltségéig. Papíron megszületett az egység, politikai értelemben azonban nem.

A jobbikos választó nem vált DK-s választóvá attól, hogy a két párt neve ugyanazon a listán szerepelt, ahogyan a DK szavazója sem felejtette el egyik napról a másikra, mit gondolt korábban a Jobbikról. Az egymással éveken át versengő politikai közösségek nem olvadtak össze pusztán azért, mert a választási matematika ezt kívánta.

Kurucz Dániel politikailag túl tapasztalt ahhoz, hogy ezt ne tudja, ezért különösen nehéz megérteni azt az elképzelést, amely szerint a jobboldal most nyugodtan szétválhat Fideszre, Mi Hazánkra, valamiféle új polgári-konzervatív formációra, esetleg egy "jobboldali Tiszára", majd négy év múlva ezek egyszer csak fegyelmezetten összeállnak egyetlen monolit tömbbé.

A politikai pártok nem tárolódobozok, amelyeket választás előtt egymás tetejére lehet pakolni. Saját vezetőik, érdekeik, finanszírozóik, médiájuk, aktivistáik és sérelmeik lesznek. Minél tovább versenyeznek egymással, annál nehezebb lesz később együttműködniük. A 2022-es ellenzéki összefogás pontosan ezt bizonyította.

Nem örülünk annak sem, hogy eltűntek a régi baloldali pártok

Ebben talán eltér a véleményünk a jobboldal egy részének álláspontjától. Mi nem tekintjük a magyar demokrácia sikerének azt, hogy a korábbi baloldali pártok jelentős része eltűnt vagy jelentéktelenné vált.

Lehet nem szeretni az MSZP-t, a DK-t vagy a Momentumot, mi sem kedveltük őket. Lehet alapvetően elutasítani a politikájukat, vitatni a múltjukat és kritizálni a vezetőiket, ettől azonban ezekre a pártokra magyar állampolgárok szavaztak, akiknek a politikai véleménye nem szűnt meg létezni attól, hogy képviseletük kiszorult a parlamentből.

Az igazi parlamenti demokrácia nem azt jelenti, hogy a parlamentből eltűnnek azok, akiket mi nem szeretünk, sőt, éppen ellenkezőleg, azt jelenti, hogy a társadalomban ténylegesen létező politikai közösségek lehetőség szerint képviselethez jutnak.

Magyar Péter egyik legnagyobb politikai teljesítménye éppen az volt, hogy nem még egy ellenzéki pártot épített a sok közé, hanem lényegében felszívta a korábbi ellenzéki piac jelentős részét. A DK, az MSZP, a Momentum és más korábbi szereplők szavazói jelentős részben egyetlen domináns politikai erő mögött koncentrálódtak.

A sokpólusú ellenzék helyére egy nagy politikai tömb került.

Aki most ugyanezzel párhuzamosan több részre bontaná a jobboldalt, akarva vagy akaratlanul pontosan azt a politikai struktúrát erősíti, amelyből Magyar Péter profitálhat. Ehhez nem szükséges semmiféle összeesküvés elmélet, elég a választási matematika.

Kurucz Dániel nem tegnap lett nemzeti liberális

Kurucz politikai múltja azért fontos, mert a mostani irányt nem lehet kizárólag a Fidesz 2026-os vereségével magyarázni. Kurucz korábban a budapesti Fidelitas elnöke volt. 2016-ban távozott a szervezetből, és egy később megszólaló egykori fidelitasos forrás szerint a saját közegében már akkor túl liberális és lázadó figurának számított, aki gyakran nem értett egyet a központi kommunikációval.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy Kurucz maga hogyan határozza meg saját politikai identitását. Egy 2025-ös interjúban kifejezetten nemzeti liberálisnak nevezte magát, és arról beszélt, hogy emiatt szinte minden politikai közegben lázadónak számított.

A Köztér indulásakor ugyanez az ideológiai meghatározás jelent meg. A projektet 2024-ben olyan közéleti-politikai YouTube-csatornaként mutatták be, amely keresztény, nemzeti-liberális ideológiákat kíván erősíteni, különösen a fiatal és politikailag bizonytalan választók körében.

Vagyis amit most látunk, nem a választási vereség után hirtelen kitalált kommunikációs fordulat, hanem a nemzeti-liberális politikai közeg felépítésének gondolata eleve benne volt a Köztér DNS-ében. Ez természetesen legitim politikai irányzat és a kérdés nem az, joga van-e Kurucz Dánielnek nemzeti liberálisnak lenni. Természetesen joga van.

Sokkal fontosabb felvetés, hogy ez a politikai irányzat most milyen szerepet kíván betölteni az újraszerveződő jobboldalon.

A polgári oldal határait Kurucz már újrarajzolta

A Bede Zsolttal kialakult konfliktus ebből a szempontból sokkal érdekesebb, mint maga a személyes veszekedés. Kurucz júniusban már arról írt, hogy Bede mentalitásában és erkölcsében közelebb áll Magyar Péterhez, mint a polgári oldal maradékához, amelyet ő maga nemzeti liberálistól a nemzeti radikálisig terjedő közegként határozott meg. Ez rendkívül árulkodó megfogalmazás.

Kurucz politikai térképén a polgári oldal egyik legitim végpontja a nemzeti liberalizmus, a másik a nemzeti radikalizmus. Aki azonban az általa elfogadhatatlannak tartott politikai stílust képviseli, azt már nem ezen belül helyezi el, hanem lényegében kitolja a közösségből.

Nem arról folyik tehát vita, hogy Bede Zsolt jól vagy rosszul viselkedett egy rendezvényen, hanem az áll a fókuszban, hogy ki mondhatja meg, hol húzódnak az új jobboldal határai.

A Vadhajtások ezt pontosan így érzékeli. A Kuruczékkal szembeni mostani támadásaikban már nem egyszerűen személyes sérelmekről írnak, hanem vadliberálisnak nevezik Kuruczot, károsnak tartják a szombati rendezvényt, és azt üzenik: "Mi maradunk! Nem fogja nekünk senki megmondani, hogy hol a helyünk."

Lehet nem szeretni Bede stílusát, és lehet vitatkozni a Vadhajtások módszereivel, stílusával, bármivel, de ebben az egy mondatban pontosan megfogalmazódik a konfliktus valódi tárgya.

Valaki elkezdte újrarajzolni a jobboldali térképet.

Skrabski Fruzsina útja más, de ugyanoda érkezik

Skrabski Fruzsinát nem lenne korrekt egyszerűen liberálisnak nevezni, hiszen politikai és közéleti pályája ennél összetettebb. Hosszú ideje keresztény, nemzeti és Fideszhez kötődő közéleti szereplőként ismert, dokumentumfilmjeiben olyan témákat dolgozott fel, mint Biszku Béla politikai felelőssége, a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak vagy a 2006-os rendőri erőszak. Novák Katalin tanácsadója volt, a kegyelmi botrány után is kiállt mellette, és még 2025-ben is nyíltan vállalta, hogy szimpatizál a kormánnyal.

Ugyanakkor Skrabski politikai gondolkodásában régóta jelen van egy másik elem is: a klasszikus jobboldali-baloldali szekértáborok meghaladásának igénye.

Már 2022-ben arról beszélt, hogy a 2006-os eseményeket feldolgozó filmjével nem a szekértáboroknak akart igazságot szolgáltatni. Szerepelt a Partizánban, majd 2025-ben hosszú interjút adott ugyanott, amelyben kormánypárti szimpátiáját vállalva kritizálta a szuverenitásvédelmi szabályozást és a Fidesz nyilvánosságának bizonyos működési módjait.

Ez önmagában természetesen nem probléma. Egy jobboldali ember beszélhet Gulyás Mártonnal, ahogyan egy baloldali is beszélhet Huth Gergellyel. Skrabski azonban politikai értelemben már a 2024-es választás előtt is a jobboldal többpólusúvá válásának lehetőségéről beszélt.

Már 2024-ben ott volt a Mi Hazánk mint alternatíva

Amikor Borvendég Zsuzsanna elfogadta a Mi Hazánk európai parlamenti felkérését, Skrabski azt írta, hogy bár több dolog zavarja a pártban, mégis ők jelentik az egyetlen alternatívát annak, aki Gyurcsányt el akarja kerülni, de közben kicsit oda szeretne pofozgatni a Fidesznek.

Ez a gondolat azért érdekes, mert jóval Magyar Péter hatalomra kerülése és a Fidesz veresége előtt megjelent. Skrabski tehát már akkor egészségesnek tartotta, hogy a Fidesz mellett legyen egy másik, jobboldali politikai választási lehetőség, és ez önmagában teljesen legitim álláspont. Sőt, egy valódi többpárti demokráciában szükség is van alternatívákra.

Csakhogy 2026 után ennek már egészen más politikai következménye van. A Fidesz nem domináns kormánypárt többé, Magyar Péter pártja került központi helyzetbe. Amit 2024-ben a Fidesz pofozgatásának lehetett tekinteni, az 2026-ban már egy vereséget szenvedett politikai oldal további fragmentálódását jelentheti. És Skrabski a vereség után ennél is tovább ment.

"Remélem, kialakul a káoszból egy új formáció"

Június végén Skrabski már arról írt, hogy szerinte a Fidesz átvert minket, mert nem nemzeti tőkésosztályt épített, hanem egyes szereplők saját vagyont gyűjtöttek. Ugyanebben a megszólalásban azt is remélte, hogy a kialakult káoszból létrejön majd egy új formáció.

Ez már nem egyszerűen a Fidesz hibáinak kritikája, sokkal inkább új politikai formáció lehetőségének nyílt felvetése.

Ráadásul mindez ugyanabban az időszakban történik, amikor Kurucz Dániel egy lehetséges jobboldali Tisza-pártról ír, a Fidesz maradékáról beszél, a Mi Hazánk jövőbeni szerepét elemzi, és azt vizsgálja, hogyan nézhet ki Magyar Péter ellenzéke 2030-ban.

Külön-külön ezek lehetnek egyszerű vélemények, egymás mellé téve azonban már kirajzolódik egy politikai irány: a választás előtti jobboldali struktúra helyett többközpontú, újraszervezett jobboldal létrehozása.

És akkor megérkezik Puzsér Róbert

A júniusi Sulyok Tamás melletti demonstráción Skrabski Puzsér Róbertről is beszélt, és barátjának nevezte. A közönség egy része ezt kifütyülte.

Persze fontos különbséget tenni magánélet és politika között, és semmi kifogásolható nincs abban, ha két különböző politikai nézeteket valló ember baráti kapcsolatot ápol.

Csakhogy Skrabski nem a nappalijában beszélt Puzsérról, hanem egy politikai demonstráció színpadán tette.

És amikor ebből konfliktus lett, Kurucz Dániel nem azt mondta, hogy Puzsér politikailag a másik oldalon áll, csak Skrabski magánügye, kivel barátkozik. Ehelyett Bedének válaszolva azt hangsúlyozta, hogy egy nővel akkor sem lehet úgy beszélni, ahogyan Bede tette, teljesen mindegy, hogy Puzsér Róbert a barátja-e vagy sem.

A konfliktus tehát ismét ugyanahhoz a kérdéshez vezetett vissza: ki fér bele az új polgári közegbe, és kit kell onnan kitolni.

A szombati rendezvény "Működő Szeretetország" elnevezése és a deklarált pártpolitika-felettiség ugyanezt a gondolatot viszi tovább, és a régi politikai határok helyére új határokat rajzolnak.

Nem az a kérdés, lehet-e beszélni Puzsérral

Természetesen lehet. Nem azzal van problémánk, hogy Kurucz beszélget liberálisokkal, Skrabski barátságot ápol Puzsérral, vagy valaki interjút ad a Partizánnak. Egy demokráciában ennek természetesnek kellene lennie.

A problémánk ott kezdődik, amikor ebből politikai identitást kezdenek építeni, miközben a saját oldalon egyre több szereplőt minősítenek vállalhatatlannak.

A nyitás ugyanis csak akkor valódi nyitás, ha mindkét irányba működik. Furcsa szeretetország lenne az, amelyben Puzsér felé nyitjuk az ajtót, miközben a jobboldal egy részének megmutatjuk a kijáratot.

Lehet Bedét kritizálni. Huth Gergely májusban maga is keményen kifogásolta, hogy Orbán Viktor napi igeforrásai között említette a Vadhajtásokat, Kurucz pedig egyenesen azt írta Bedének, hogy

ha ehhez a jobboldalhoz akar tartozni, maradjon csendben.

De éppen ez a mondat mutatja meg, milyen messzire jutott a vita. Ki dönti el, hogy ki tartozhat ehhez a jobboldalhoz?

Kurucz Dániel? Skrabski Fruzsina? Huth Gergely? Bede Zsolt? Vagy azok az emberek, akik erre a politikai oldalra szavaznak?

A jobboldal megújítása és a jobboldal lecserélése nem ugyanaz

A Fidesz választási veresége után szükség van önvizsgálatra. Tizenhat év kormányzás után különösen. Beszélni kell a korrupcióról, az elhibázott személyzeti politikáról, a kormányzati kommunikációról, a gazdasági hátországról, a médiáról, azokról az emberekről, akiket a rendszer indokolatlanul emelt fel, és azokról is, akiket indokolatlanul taszított el magától. Orbán Viktor politikai felelősségéről is lehet és kell vitatkozni.

De a megújulás és a politikai közösség lecserélése nem ugyanaz.

Ha a vereség után azonnal elkezdődik annak meghatározása, hogy a régi jobboldal mely részei vállalhatatlanok, közben felmerül egy új formáció létrehozása, külön erősödik a Mi Hazánk, Kurucz egy lehetséges jobboldali Tisza-pártról ír, és mindezt azzal próbáljuk megnyugtatóvá tenni, hogy 2030-ban majd valahogyan mindenki összeáll egyetlen blokkba, akkor éppen annak a politikai katasztrófának az alapjait rakjuk le, amelyet Kurucz maga nevezett el a Tiszának kedvező centrális erőtérnek.

A történelem ráadásul itt nem valamilyen távoli példát kínál. Négy évvel ezelőtt történt.

A baloldalt is így darálta le saját széttagoltsága

A Fidesz hosszú időn keresztül rendkívül kényelmes helyzetben politizált, mert vele szemben több ellenzéki párt versenyzett. Ezek nemcsak a Fidesszel, hanem egymással is harcoltak választókért, pozíciókért és politikai identitásért. Voltak, amelyek megszűntek, mások összeolvadtak, szétestek vagy jelentéktelenné váltak. A folyamat utolsó szakaszát Magyar Péter zárta le azzal, hogy az ellenzéki választók jelentős részét egyetlen politikai szervezet mögé gyűjtötte.

Mi ezt nem tartjuk a magyar demokrácia ideális állapotának. A baloldali választó attól még létezik, hogy korábbi pártja már nincs a parlamentben. A liberális választó is létezik, a szociáldemokrata is, a régi DK-s, MSZP-s vagy momentumos választó politikai véleménye sem semmisült meg.

Egy egészséges parlamentben ezeknek a társadalmi csoportoknak is lehetne önálló képviseletük. A pluralizmus azonban nem ugyanaz, mint egy politikai oldal mesterséges szétforgácsolása, hiszen míg az egyik képviseletet teremt, a másik politikai tehetetlenséget.

Kinek használ a szétforgácsolódó jobboldal?

Ehhez a kérdéshez nem szükséges eldönteni, hogy Kurucz Dániel vagy Skrabski Fruzsina milyen személyes szándékkal cselekszik. Lehetnek Magyar Péter őszinte ellenfelei. Kurucz írásai alapján valóban annak tekinti magát. Keményen kritizálja Magyart, és egész cikksorozatot szentelt annak, hogyan lehetne politikailag legyőzni.

A politikában azonban a szándék és a következmény két különböző dolog.

Ha 2030-ra Magyar Péterrel szemben áll egy húsz-egynéhány százalékos Fidesz, egy megerősödött Mi Hazánk, egy új nemzeti-liberális vagy polgári formáció és esetleg további kisebb jobboldali pártok, akkor teljesen mindegy, hogy ezek mennyire utálják Magyar Pétert, ugyanis egymással is versenyezni fognak. Saját jelöltjeik lesznek, saját vezetőik, saját médiájuk, saját finanszírozóik, saját politikai érdekeik. És saját sérelmeik.

Majd valakinek 2029 végén el kell magyaráznia nekik, hogy mostantól mindezt felejtsék el, mert létre kell hozni az összehangolt monolit tömböt. Márki-Zay Péter története után különös optimizmus kell ahhoz, hogy valaki ezt működőképes receptnek tekintse.

A finanszírozás ettől még jogos kérdés

A Köztér mögötti pénzügyi háttér önmagában nem bizonyít semmilyen politikai összeesküvést, ezért ebből mi sem kívánunk olyat levezetni, amit dokumentumokkal nem lehet alátámasztani.

Annyi azonban bizonyított, hogy a Köztért működtető Tralalala Kreatív Zrt. mögött Kurucz saját elmondása szerint magánbefektetők álltak, akiket családi és ügyvédi kapcsolatokon keresztül talált. Ezeknek a befektetőknek a nevét nyilvánosan nem ismerjük.

A Telex által megszerzett dokumentumok szerint a Tralalala legalább 286 millió forint értékben dolgozott a Mediator Groupnak, amely hosszú éveken keresztül jelentős állami kommunikációs megrendelésekből részesült. Kurucz korábbi vállalkozásainál állami filmes és médiás pénzek is megjelentek.

Ezek alapján nem állítható, hogy a Köztért ma a Tisza finanszírozná, hiszen erre jelenleg nincs bizonyíték. De egy politikai-közéleti médiaprojektnél, amelynek alapítója maga beszélt meg nem nevezett befektetőkről, miközben a projekt egyre aktívabb szerepet vállal az ellenzékbe került jobboldal újraszervezésében, teljesen legitim kérdés, hogy kik ezek a befektetők, és miből finanszírozzák a jelenlegi működést.

A szombati nagyszabású Kossuth téri rendezvény előtt ugyanez a kérdés is feltehető: ki állja a rendezvény költségeit?

Nem azért, mert a válasz szükségképpen valamiféle titkos politikai központba vezet, sokkal inkább mivel egy politikai mozgalom esetében a finanszírozás átláthatósága ugyanúgy közérdek, amikor a mi oldalunkról van szó, mint amikor a másikról.

A szeretetország előtt ezt kellene tisztázni

A szombati rendezvény szervezői azt mondják, hogy nem pártokról, hanem Magyarország jövőjéről akarnak beszélni. Párbeszédet, közösséget és új politikai kultúrát ígérnek.

Szép célok, csak mielőtt elkezdjük újrarajzolni a magyar jobboldalt, érdemes lenne tisztázni, mit akarunk megtartani belőle.

Ha a megújulás azt jelenti, hogy a jobboldal képes lesz önkritikára, képes beszélni más politikai közösségekkel, megszabadul bizonyos rossz beidegződéseitől és ismét valódi politikai teljesítmény alapján választ vezetőket, annak csak örülni lehet.

Ha viszont a megújulás azt jelenti, hogy a vereséget szenvedett Fidesz választói közösségét több egymással rivalizáló formációra bontjuk, miközben az egyik csoport megmondja a másiknak, hogy már nem kívánatos része a polgári oldalnak, akkor ezt nem megújulásnak nevezzük, hanem szétforgácsolásnak.

Kurucz Dániel maga írta le, hová vezethet: egy Magyar Péternek kedvező új centrális erőtérhez.

Éppen ezért nem értjük, miért kellene nekünk önként nekilátni a felépítésének. A Fidesz hosszú éveken keresztül profitált abból, hogy ellenfelei darabokra hullottak. Magyar Péter pedig végül azért tudta maga alá gyűrni a régi ellenzéket, mert egyetlen erős politikai központot épített a helyükre. Most ugyanezt a történetet akarjuk visszafelé eljátszani a jobboldalon?

Lehet Kurucz Dániel nemzeti liberális, lehet Skrabski Fruzsina hídépítő, lehet Huth Gergelynek elege a régi jobboldali médiavilág bizonyos szereplőiből, lehet Bede Zsoltot szeretni vagy elutasítani. Ezek legitim vélemények és legitim konfliktusok, de egy politikai közösség jövőjét nem személyes ízlés alapján kellene feldarabolni.

Mert ha egyszer sikerül, lehet, hogy 2030-ban már késő lesz azon tanakodni, hogyan kellene a darabokat újra összerakni.