A történelem nem ismétli önmagát pontosan, a politikai tömegpszichológia bizonyos mintázatai azonban nagyon hasonló körülmények között képesek újra megjelenni.

Mások a szereplők, mások a társadalmi és gazdasági feltételek, mégis felismerhető az a folyamat, amelyben egy politikai változás ígérete fokozatosan erkölcsi küldetéssé válik, a változást megtestesítő vezető körül pedig olyan várakozás alakul ki, amely messze túlmutat személyén, programján vagy tényleges politikai teljesítményén.

A Tisza felemelkedése, a Magyar Péter körül kialakult várakozás, a pártot támogató közeg erkölcsi önképe, majd a korábban kormányváltást támogató, később azonban kritikussá váló véleményformálók elleni indulat ebből a szempontból több ponton is az 1918-as őszirózsás forradalom politikai légkörét idézi.

A két korszak történelmi körülményei természetesen összehasonlíthatatlanok. Magyarország 1918-ban elvesztett egy világháborút, szétesett az államot addig magában foglaló Monarchia, katonák százezrei tértek haza, miközben gazdasági, társadalmi és államhatalmi válság bontakozott ki. A párhuzam ezért nem az eseményekben vagy azok várható következményeiben, hanem a politikai közösség működésében, a csodavárásban, az erkölcsi kizárólagosság kialakulásában, az értelmiségi és sajtóholdudvar szerepében, valamint a kritikusokkal szembeni magatartásban kereshető.

1918 őszére Károlyi Mihály személyére hatalmas társadalmi várakozás nehezedett. A háborúból, a régi politikai elitből és az addigi rendszerből kiábrándult emberek jelentős része benne látta a béke, a demokratizálás, a földreform és egy új Magyarország lehetőségét. Károlyi így fokozatosan több lett egy politikai alternatívánál, mert személyében összpontosultak azok a remények, amelyeket egymástól egyébként jelentősen eltérő politikai és társadalmi csoportok tápláltak a régi rendszer leváltásával kapcsolatban.

Magyar Péter felemelkedésének egyik fontos eleme ugyanez a reménykoncentráció volt. A Tisza támogatói között kezdettől fogva nagyon különböző politikai hátterű és világnézetű emberek jelentek meg, akik nem feltétlenül ugyanazt várták az új rendszertől. Egyesek a korrupció felszámolását, mások az Európai Unióval való konfliktusok lezárását, szakértői kormányzást, intézményi megtisztulást, gazdaságpolitikai fordulatot vagy egyszerűen Orbán Viktor rendszerének végét látták Magyar Péterben. Ezt a sokféle várakozást hosszú ideig elsősorban a fennálló rendszer leváltásának igénye tartotta össze.

A közös ellenfél összetartó ereje

Az őszirózsás forradalom mögött felsorakozó politikai és társadalmi erők között ugyancsak komoly különbségek voltak. A régi rendszer elutasítása, a háború befejezésének követelése és az új kezdet reménye azonban egy időre elfedte ezeket.

Az ilyen széles politikai koalíciók addig tudnak különösen egységesnek látszani, amíg létezik az ellenfél, amelynek leváltása fontosabb minden belső nézetkülönbségnél.

A hatalom megszerzése után ez az összetartó erő szükségszerűen gyengül. Ekkor derül ki, hogy a korábban egységesnek látszó közösség tagjai mit értenek változás alatt, milyen gazdaságpolitikát, társadalompolitikát és intézményi rendszert szeretnének, illetve milyen mértékben hajlandók elfogadni az új vezetés döntéseit. Az ellenzéki időszakban könnyű közös nevezőt találni abban, hogy minek kell véget vetni, a kormányzás azonban már arra követel választ, mi kerüljön a helyére.

A Tisza körül kialakult politikai közösségben ez a probléma különösen azért válik láthatóvá, mert a párt felemelkedését nem kizárólag saját politikusai és aktivistái segítették. A korábbi rendszerrel szemben kritikus újságírók, értelmiségiek, influencerek és közéleti szereplők hosszú éveken keresztül alakították azt a társadalmi közeget, amelyben a kormányváltás gondolata egyre szélesebb körben vált elfogadhatóvá. A Tisza ennek a már létező elégedetlenségnek lett a legerősebb politikai kedvezményezettje.

Az értelmiségi és véleményformálói holdudvar szerepe

Az 1918 előtti politikai változást sem kizárólag pártok készítették elő. A századelő sajtója, írói és értelmiségi körei hosszú ideje bírálták a fennálló politikai rendszert, a háborút és a társadalmi viszonyokat. A politikai fordulatot ezért megelőzte egy kulturális és erkölcsi átrendeződés, amelyben a régi rendszer egyre kevésbé tűnt megvédhetőnek, az új pedig egyre inkább a haladás és a változás képviselőjeként jelenhetett meg.

A mai politikai nyilvánosságban ennek a szerepnek jelentős részét már nem hagyományos értelmiségi körök, hanem nagy közönséggel rendelkező influencerek, videós véleményformálók és közösségi médiában aktív közéleti szereplők töltik be. Puzsér Róbert, Pottyondy Edina és más rendszerkritikus szereplők nem a Tisza politikusai voltak, mégis hozzájárultak ahhoz, hogy a kormányváltás igénye kulturálisan és politikailag egyre szélesebb közönség számára váljon természetessé.

Puzsér 2025-ben nyíltan beszélt arról, hogy egy bizonyos pontig támogatja Magyar Pétert, és mozgalma a Tisza választási győzelmét kívánta elősegíteni. A választás után azonban már a Tisza parlamenti működését és Magyar Péter kormányzási stílusát is bírálta. Pottyondy Edina ugyancsak egyértelműen a kormányváltás mellett állt, miközben már korábban megtapasztalta, milyen reakciókat vált ki a Tisza támogatói közül, ha Magyar Péterrel szemben kritikát fogalmaz meg.

Ezek az esetek azért fontosak, mert nehezen illeszthetők bele abba az egyszerű politikai magyarázatba, amely szerint az új hatalom bírálói szükségszerűen a korábbi rendszer hívei. Olyan emberekről van szó, akik maguk is hozzájárultak a kormányváltást lehetővé tevő politikai légkör kialakulásához, ezért a velük szembeni támadások sokkal többet árulnak el az új politikai közösség kritikához való viszonyáról, mint a hagyományos politikai ellenfelekkel folytatott konfliktusok.

Amikor a kritika már a közös ügy veszélyeztetésének számít

Az 1918-as és a mai folyamat közötti egyik legerősebb hasonlóság az erkölcsi kizárólagosság kialakulásában figyelhető meg.

Ha egy politikai közösség saját magát nem egyszerűen az egyik lehetséges politikai alternatívának, hanem egy szükséges történelmi változás hordozójának tekinti, akkor az ellenfél megítélése is megváltozik. A vita többé nem kizárólag arról szól, helyes-e valamelyik döntés, mert egyre fontosabbá válik az is, hogy a kritikus melyik oldalhoz tartozik, milyen szándék vezeti, kinek használ a megszólalásával, illetve miért éppen most fogalmazta meg a kifogásait.

A régi rendszer kritikusa ebben a gondolkodásban könnyen a függetlenség és bátorság megtestesítője lehet, ugyanaz az ember azonban egészen más megítélés alá kerülhet, amikor ugyanazzal a hanggal az új hatalmat kezdi vizsgálni. Megjelenhet a sértettség, az átállás, a megvásárolhatóság vagy a korábbi rendszer érdekeinek szolgálata mint magyarázat, miközben maga a kritika fokozatosan háttérbe szorul.

A folyamatnak erős fegyelmező hatása is lehet. Amikor egy ismert közéleti szereplőre egy kritikus megszólalás után tömeges támadás zúdul, annak üzenetét nemcsak ő érzékeli, hanem mindenki más is, aki hasonló kritikát fontolgat. A közösségi média ezt különösen hatékonyan működteti, mert nincs szükség központilag szervezett támadásra.

Egy politikusi bejegyzés, egy célzott megjegyzés vagy egy ismert szereplő nyilvános megbélyegzése elegendő lehet ahhoz, hogy követők és aktivisták tömegei vigyék tovább ugyanazt az értelmezést.

Az ellenfélből erkölcsi ellenség

Az őszirózsás forradalom idején a régi politikai világ erkölcsi legitimitása rendkívüli gyorsasággal omlott össze. Tisza István, aki néhány évvel korábban Magyarország egyik legerősebb politikusa volt, 1918 őszére a háborús rendszer és a régi politikai rend egyik legfontosabb jelképévé vált. Október 31-én katonák meggyilkolták a Hermina úti villájában.

A mai verbális vagy internetes támadások természetesen nem állíthatók párhuzamba egy politikai gyilkossággal. A történelmi összevetés szempontjából annak van jelentősége, hogyan változik meg egy politikai közösség nyelve és az ellenfél erkölcsi státusza.

Amikor már nem az állítások igazságtartalma kerül a vita középpontjába, hanem a megszólaló ember tisztessége, motivációja és társadalmi legitimitása, a politikai ellenfél fokozatosan olyan szereplővé válhat, akivel szemben egyre több eszköz tűnik megengedhetőnek.

A közösségi média korában mindez összehasonlíthatatlanul gyorsabban zajlik, mint 1918-ban. Néhány óra is elegendő ahhoz, hogy egy politikai közösségen belül kialakuljon az értelmezés arról, kit tekintenek árulónak, propagandistának, megélhetési ellenzékinek vagy a korábbi rendszer emberének. Ehhez még formális utasításra sincs szükség, mert a közösség által használt politikai nyelv és erkölcsi kategóriák önmagukban képesek meghatározni, hogyan értelmezik az adott konfliktust.

A forradalmi koalíció saját emberei kerülnek sorra

Az 1918-as folyamat egyik fontos sajátossága az volt, hogy a régi rendszerrel szemben létrejött széles politikai koalíció belső ellentétei a hatalomváltás után gyorsan felszínre kerültek. Amíg az addigi politikai rend felszámolása jelentette a közös célt, a különbségek másodlagosak maradhattak, később azonban egyre élesebben jelentkezett, hogy az új rend hívei egymástól nagyon eltérő jövőt képzeltek el.

A Tisza környezetében megjelenő konfliktusokban ennek a mechanizmusnak egy jóval enyhébb, demokratikusabb keretek között zajló változata fedezhető fel. A választás előtt a kormányváltás támogatása elegendő közös nevezőt jelentett ahhoz, hogy számos különböző közéleti szereplő ugyanabba az irányba húzzon.

A hatalomváltás után azonban már nem az a kérdés, ki akarta leváltani Orbán Viktort, hanem az, ki mit gondol Magyar Péter konkrét döntéseiről, személyzeti politikájáról, kormányzási módszereiről és hatalomgyakorlásáról.

Ekkor derül ki az is, mennyire volt valóban pluralista az a politikai közösség, amely ellenzékben a pluralizmust követelte. Ha a korábbi szövetséges addig számított függetlennek és hitelesnek, amíg a közös ellenfelet támadta, majd hitelessége abban a pillanatban megkérdőjeleződik, amikor az új hatalommal szemben fogalmaz meg kritikát, akkor a politikai közösség valójában nem a függetlenséget értékelte benne, hanem azt, hogy az adott pillanatban ugyanabba az irányba lőtt.

A csodavárás találkozása a kormányzással

Az őszirózsás forradalom körüli eufória mögött olyan problémákkal terhelt ország állt, amely problémák nem tűnhettek el attól, hogy megváltozott a politikai vezetés. A háborús vereség, a Monarchia szétesése, az ország területére benyomuló idegen hadseregek, a gazdasági összeomlás és a társadalmi feszültségek néhány hónap alatt brutálisan szembesítették a Károlyi-rendszert azzal, hogy a régi rendszer elutasítása és az új rendszer működtetése két egészen különböző politikai feladat.

A Tisza természetesen összehasonlíthatatlanul kedvezőbb történelmi körülmények között került hatalomra, a politikai törvényszerűség azonban ugyanaz maradt. Ellenzékben elsősorban azt kellett bizonyítania, hogy létezik élet a fennálló rendszer után, kormányon viszont már azt kell megmutatnia, hogy képes jobban működtetni az országot.

A korrupció felszámolása, a szakértői kormányzás, az európai kapcsolatok rendezése vagy az intézmények helyreállítása ellenzékben ígéretként működik, kormányon viszont konkrét döntések, eredmények és kudarcok alapján válik megítélhetővé.

Minél nagyobb várakozás előzi meg a hatalomváltást, annál nagyobb feszültséget okoz az elkerülhetetlen felismerés, hogy az új kormány sem képes minden problémát gyorsan megoldani. Ilyenkor különösen fontos szerep jut a kritikának, mert a politikai közösség választhat aközött, hogy a csalódást természetes demokratikus folyamatként kezeli, vagy az elégedetlenség megfogalmazóiban kezdi keresni a problémát.

A forradalom és a saját influencerei

Az 1918-as rendszer hatalmas társadalmi várakozások közepette született meg, néhány hónappal később azonban már egészen más politikai erők vették át a hatalmat. A korszak összeomlásának okai természetesen sokkal mélyebbek és összetettebbek annál, mint hogy azokat a forradalmi lelkesedés kifulladására lehetne visszavezetni, a politikai folyamat egyik tanulsága mégis világos:

a régi rendszerrel szembeni közös indulat rendkívül széles koalíciót képes létrehozni, de nem biztosítja, hogy ugyanaz a koalíció a győzelem után is együtt maradjon.

A Tisza körüli mai konfliktusok ezért jóval érdekesebbek annál, mint amit néhány ingerült kommentelő vagy egy-egy influencer és politikus személyes összecsapása önmagában jelentene. Puzsér, Pottyondy és más, korábban a kormányváltást támogató véleményformálók helyzete azt mutatja meg, hogyan reagál az új politikai közösség akkor, amikor a korábban hasznos rendszerkritika már vele szemben fogalmazódik meg.

Ha ugyanaz az ember addig számít függetlennek, bátornak és hitelesnek, amíg a leváltandó hatalmat támadja, majd gyanússá válik, amikor az új hatalmat kezdi ugyanazzal a mércével vizsgálni, akkor az őszirózsás párhuzam már nem pusztán látványos történelmi hasonlat.

Ugyanaz a politikai dilemma rajzolódik ki mögötte, amely számos nagy politikai fordulat után megjelent: a régi rendszer ellen létrejött közösség képes-e elfogadni a saját táborán belüli különvéleményt a győzelem után is, vagy a korábbi szövetségesektől fokozatosan lojalitást kezd követelni.

Az 1918-as történetből nem következik, hogy Magyarország ugyanabba az irányba tartana, arra azonban figyelmeztet, milyen gyorsan változhat meg egy politikai közösség viszonya a saját értelmiségéhez és véleményformálóihoz. A forradalmi vagy rendszerváltó hangulatban még szükség van rájuk, mert ők bontják le a régi hatalom kulturális és erkölcsi tekintélyét.

A győzelem után viszont ugyanaz a függetlenség, amely korábban érték volt, kényelmetlenné válhat, mert már az új hatalmat teszi vizsgálat tárgyává.

Ebben rejlik az őszirózsás párhuzam legkellemetlenebb része. Egy új politikai korszak minőségét végül nem az dönti el, mennyire határozottan ítélte el az előzőt, hanem az, hogy a korábban követelt szabadságból, pluralizmusból és kritikából mennyit hajlandó meghagyni azoknak, akik vele sem értenek egyet. Ha pedig azok kerülnek először célkeresztbe, akik még nemrég ugyanennek a változásnak teremtették a társadalmi és kulturális hátországát, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy valóban új politikai kultúra született-e, vagy a régi működésmód kezd visszatérni más szereplőkkel és más zászlók alatt.