Energiatakarékosság vagy politikai kommunikáció? A

Az energiaválság és az alacsony vízállás miatt kialakult helyzet kétségtelenül rendkívüli intézkedéseket követelhet. Egy ilyen időszakban azonban nemcsak az számít, hogy egy politikus milyen javaslatokat fogalmaz meg, hanem az is, hogy azok mennyire következetesek, arányosak és valóban alkalmasak-e a probléma kezelésére. Ha egy parlamenti frakció azt javasolja, hogy energiatakarékossági okokra hivatkozva halasszák el az Országgyűlés…

Önkéntesből kötelező korlátozás?

A miniszterelnök ismertette, hogy a villamosenergia-rendszer napi legkritikusabb időszaka 17 és 22 óra közé esik. Ebben az időszakban arra kérte a lakosságot és a vállalkozásokat, hogy lehetőség szerint csökkentsék villamosenergia-felhasználásukat. Közölte azt is, hogy a MAVIR folyamatos egyeztetést folytat Magyarország legnagyobb ipari energiafogyasztóival. Több vállalat már önként vállalta fogyasztásának csökkentését, köztük a Mol is, amely…

Újabb csapás az autósoknak: szombattól ismét drágul a gázolaj

Augusztus 1-jétől ismét emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára. A holtankoljak.hu tájékoztatása szerint szombaton bruttó 6 forintos drágulás lép életbe, miközben a 95-ös benzin beszerzési ára ezúttal változatlan marad. A pénteki átlagárak alapján a kutakon jelenleg a 95-ös benzin literenként átlagosan 601 forintba, a gázolaj pedig 651 forintba kerül. A szakportál szerint a korábban bejelentett nagykereskedelmi…

Tóth Máté: Orbán Anita is intézkedhetne a visszatartott dunai víz pótlásáról

Határozott szakmai javaslatcsomagot tett közzé közösségi oldalán Tóth Máté energiajogász a Paksi Atomerőmű teljesítménycsökkenése és a várható rendkívüli aszályhelyzet kezelésével kapcsolatban. Az energiajogász szerint a kieső villamosenergia-termelés egy része megfelelő előkészítéssel elkerülhető lett volna. Álláspontja szerint a lőrinci, a litéri és a sajószögedi olajtüzelésű blokkok időben történő felkészítésével mintegy 400 megawattnyi csúcskapacitás állhatott volna rendelkezésre,…

720 millió dolláros üzlet: a Mol Shell-érdekeltséget vásárol Cipruson

Jelentős nemzetközi akvizíciót jelentett be a Mol. A magyar olaj- és gázipari vállalat megállapodott a Shell-lel a BG Cyprus Ltd. teljes, 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. A 720 millió amerikai dollár értékű tranzakcióval a Mol 35 százalékos közvetett részesedést szerez a ciprusi 12-es mélytengeri blokkban, amely magában foglalja a Kelet-Mediterrán térség egyik legjelentősebb földgázprojektjét, az Aphrodite…

Új közösségi kezdeményezést indított a Polgári Magyarországért Alapítvány Szabadság Tér néven

Szabadság Tér néven új közösségi kezdeményezést indított a Polgári Magyarországért Alapítvány. A pénteken bejelentett program célja, hogy közösségi és szakmai támogatást nyújtson azoknak, akik az alapítvány szerint az elmúlt időszak politikai változásainak következtében egzisztenciális vagy szakmai bizonytalanságba kerültek. A Fidesz pártalapítványának közleménye szerint a Szabadság Tér egy olyan közösségi hálózatként működne, amely összeköti a polgári…

Feljelentették Magyar Pétert, miután börtönbe küldéssel fenyegette Hankó Balázst

Feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen Tényi István Magyar Péter kijelentése miatt, amelyben a miniszterelnök Hankó Balázs volt miniszterrel kapcsolatban azt írta, hogy a „Tisztítótűz művelet” őt is hamarosan eléri. A Magyar Nemzet értesülése szerint Tényi azért fordult a hatósághoz, mert álláspontja szerint Magyar Péter olyan kijelentést tett, amely alkalmas lehet arra, hogy felvesse a…

Magyar Péter a LEGO-t is a célkeresztbe vette: kötelező áramkorlátozás jöhet

A paksi atomerőmű teljesítményének csökkenése és a Dunamenti Erőmű egyik blokkjának meghibásodása miatt kialakult energiapiaci helyzetben a kormány a legnagyobb ipari áramfogyasztók önkéntes fogyasztáscsökkentését kéri a következő napokban. Magyar Péter miniszterelnök a százhalombattai Dunamenti Erőműből jelentkezett be, ahol ismertette a jelenlegi helyzetet. Elmondása szerint a Mavir folyamatos egyeztetést folytat a legnagyobb villamosenergia-felhasználó üzemekkel annak érdekében,…

Bangó Sándor a Kontroll csatornának adott interjú közben
Tovább gyűrűzik Bangó Sándor ügye: újabb segítségkérés, Füssy Angéla is megszólalt

Továbbra sem csillapodnak a hullámok Bangó Sándor ügye körül. Miután a közösségi médiában megjelent bejegyzései miatt többen attól tartottak, hogy veszélybe kerülhet az élete, a hatóságok is intézkedtek, később pedig kórházi ellátásra került. Azóta Bangó Sándor újabb bejegyzésekben jelentkezett, amelyben megköszönte az iránta tanúsított aggodalmat, ugyanakkor arról írt, hogy attól tart, hajléktalanná válhat, ezért ismét…

Egy szakértő kormány időben felkészülhetett volna a paksi leállítással kieső árammennyiség pótlására

A paksi atomerőmű leállításáról és az ország energiahelyzetéről nyilatkozott a Magyar Jelennek dr. Tóth Máté energiajogász, a Mi Hazánk Mozgalom államfőjelöltje. „A Duna rekordalacsony vízszintje, a paksi atomerőmű leállása gondot okoz, de nem lettünk volna eszköztelenek a kieső energiatermelés időbeni pótlására, ha a kormány nem csak a vezetők leváltásával van elfoglalva” – jelentette ki az…