Tisza-jelöltből alkotmánybírósági elnök: Sonnevend Pál három hónap alatt jutott a testület élére

Július végén még frissen megválasztott alkotmánybíró volt, november 2-án már az Alkotmánybíróság elnöke lett Sonnevend Pál. A korábbi ELTE-dékánt a Tisza Párt jelölte a testületbe, ahol alig több mint három hónap elteltével három évre szóló vezetői megbízatást kapott. A gyors előrelépés egybeesik az Alkotmánybíróság működését és személyi összetételét jelentősen átalakító jogszabályváltozásokkal. Az új elnök a…

Nem lepődtünk meg: Schiffer András egyetlen szavazatot kapott, Sonnevend Pál mehet az Országgyűlés elé

Különösebb meglepetést nem okozott az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának hétfői döntése. A testület Sonnevend Pál alkotmánybíróvá választását támogatja, míg Schiffer András jelölése gyakorlatilag már a bizottság előtt elbukott. A Mi Hazánk jelöltje mindössze egyetlen szavazatot kapott, saját pártjának képviselőjétől. A vita azonban nem a szakmai felkészültségről szólt. A Tisza Párt képviselői azt hangsúlyozták, hogy…

Szakmailag összeférhetetlen az új alkotmánybíró megválasztása?

Ebben részletes menetrendet adott arra, hogyan kellene „megjavítani” az Alaptörvényt, eltávolítani belőle az állítólagosan elfogadhatatlan alapjogi korlátozásokat és visszavágni annak „ideológiai tartalmát”. Azóta pedig Magyar Péter és „kólásdobozai” feltűnő pontossággal haladnak a kijelölt úton. Kezdjük azzal, ami a szerzőt a személyében is érinti: Sonnevend azt javasolta, hogy visszamenőleges hatállyal állítsák vissza az alkotmánybírák hetvenéves korhatárát….

Ma alkotmánybírót választ az Országgyűlés, a Tisza Párt Sonnevend Pált jelöli

Hétfőn ismét fontos személyi döntés vár az Országgyűlésre: a képviselők titkos szavazással választják meg az Alkotmánybíróság új tagját. A parlamenti ülés 13 órakor kezdődik, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyit meg. A kormányfő beszédére az ellenzéki frakcióvezetők is reagálhatnak, így várhatóan élénk politikai vita előzi meg a szavazást. Az alkotmánybíró-választásra azért van szükség,…

Vegyen példát Polgár Juditról! – Tuzson Bence nyílt levelet írt Sonnevend Pálnak

Nyílt levél dr. Sonnevend Pál alkotmánybíró-jelölthöz Tisztelt Professzor Úr!Volt igazságügyi miniszterként, jogászként és országgyűlési képviselőként kötelességemnek érzem, hogy nyilvánosan forduljak Önhöz. A TISZA-frakció bejelentette, hogy Hende Csaba állítólag „megüresedett” alkotmánybírói helyére Önt jelöli. Az idézőjel nem véletlen: ez a hely jogszerűen nem üresedett meg. Ön az alkotmányjogot kiválóan ismerő, nemzetközileg elismert jogászként pontosan tudja, hogy…