Iskolakezdési támogatás: a parlament elfogadta, de a feltételek miatt sokan csalódottak

Az elfogadott szabályozás szerint a támogatás nem minden iskolás gyermek után jár, hanem meghatározott szociális és élethelyzeti feltételek teljesülése esetén igényelhető. A támogatásra jogosultak közé tartoznak többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő szülők, az egyedülálló szülők, a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családok, a gyermekvédelmi…

„Ellenállási Nyilatkozatot” hirdetett a Fidesz: szerintük megszűnt a demokratikus jogállam Magyarországon

A nyilatkozat szerint a párt nem ismeri el az új politikai rendszer legitimitását, az általa illegitimnek tartott közjogi tisztségviselők megválasztásában nem vesz részt, és bejelentette: a parlamenten belül és kívül minden békés, törvényes eszközzel fellép az önkényuralminak nevezett rendszer ellen. ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a…

Bujdosó Andrea elismerte: viták voltak a Tisza-frakcióban Polgár Judit jelölésének módjáról

A frakcióvezető hangsúlyozta, sajnálják, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a felkérést, ugyanakkor tiszteletben tartják döntését. Mint fogalmazott, a sakknagymester személyét senki sem vitatta, a frakció egyetértett abban, hogy ő lett volna a legalkalmasabb jelölt az átmeneti időszakra. Bujdosó Andrea ugyanakkor elismerte, hogy a jelölés kommunikációja szerencsésebb is lehetett volna. Elmondása szerint a hétfői frakcióülésen…

Fideszes kivonulás, történelmi utalások és éles Toroczkai–Magyar vita a rendkívüli parlamenti ülésen

Forsthoffer Ágnes beszédében hangsúlyozta: célja, hogy a köztársasági elnöki intézmény ismét a bizalom, a nyugalom és a nemzeti összetartozás jelképe legyen. Mint fogalmazott, döntéseivel és megszólalásaival a politikai indulatok csökkentésére, valamint a kölcsönös tisztelet erősítésére kíván törekedni. A parlamenti eseményeket követően Magyar Péter úgy értékelte, hogy a Fidesz–KDNP távolmaradása politikai üzenet volt. Ugyanakkor többen emlékeztettek…

Forsthoffer Ágnes lemondott több államfői juttatásról: nem költözik az elnöki rezidenciába

A házelnök beszámolója szerint nem fogadta el a köztársasági elnöki tisztséghez kapcsolódó nagyméretű rezidenciát, és a magáncélú használatra biztosított szolgálati gépjárműről is lemondott. Forsthoffer Ágnes azt írta, hogy a számára felajánlott, több száz négyzetméteres elnöki rezidenciát nem kívánja igénybe venni. Tájékoztatása szerint ősszel várhatóan egy mintegy 70 négyzetméteres szolgálati lakásba költözik. A politikus közlése szerint…

Bóka János: Nem fogunk részt venni az új köztársasági elnök jelölésében és választásában

Sulyok Tamást az 1990 utáni időszak utolsó legitim köztársasági elnökének nevezte, hozzátéve, hogy a képviselőik többségét kizárták abból, hogy 2030-ban újra a választók bizalmát kérhessék. Bóka hangsúlyozta, hogy a tiszások a hatalom kizárólagos birtoklása felé törekszenek, amivel szemben ők minden lehetséges eszközzel fellépnek, így a következő napokban több normakontroll-indítványt is be fognak nyújtani. Kiemelte azt…