Vucic és Orbán
„Együtt fogunk küzdeni” – Orbán Viktorral találkozhat Vučić a szerbiai választási vereség után

Aleksandar Vučić nem készül visszavonulni a politikából, noha pártja tizennégy év után elveszítette a hatalmat Szerbiában. A volt államfő a keddi nyilatkozatában már a politikai visszatérésről beszélt, és bejelentette, hogy a következő napokban Belgrádban találkozhat Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel. A két politikus hosszú évek óta szoros szövetségese egymásnak, és úgy tűnik, ezt a kapcsolatot…

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Kávézni küldené Orbán Viktort az ukrán külügyminiszter, ha ENSZ-főtitkár lenne

Gúnyos üzenettel reagált Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra a hírre, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzata Orbán Viktort, Magyarország korábbi miniszterelnökét látná szívesen az ENSZ élén. A kijevi diplomácia vezetője hétfőn az X közösségi oldalon bírálta a magyar politikust, és egy három évvel ezelőtti brüsszeli történetet is felelevenített. Szibiha szerint Orbán Viktor ENSZ-főtitkárként is kamatoztathatná…

Orbán Viktor az ENSZ élén? Moszkva is megszólalt az amerikai kezdeményezésről

Újabb fordulatot vett Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölésének ügye. Miután a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy Donald Trump kormányzata a volt magyar miniszterelnököt szeretné a világszervezet élén látni, hétfőn az orosz külügyminisztérium is reagált az értesülésre. Alekszandr Alimov külügyminiszter-helyettes közölte: Orbán Viktor jelölésének eljárási akadálya nincs, a lehetőség továbbra is nyitva áll….

Magyar Péter foci kapuban
Magyar Péter maga erősíti fel a fia körüli figyelmet, majd a sajtót inti rendre

Egy fiatal labdarúgó meghívást kapott a magyar U15-ös válogatottba. Örömteli sporthír, amelyről klubja hivatalosan beszámolt, majd több újság is tudósított. Magyar Péter miniszterelnök azonban nem elégedett meg a fia sikerének csendes ünneplésével: saját Facebook-oldalán megerősítette a hírt, majd felszólította a sajtót, hogy tartsa tiszteletben gyermeke magánéletét. Ezzel egy sportsikerről szóló történetből ismét országos politikai vita…

DPK tábor
Folytatódik a patrióta közösségépítés: februárban újabb országos DPK-tábort rendeznek Lakiteleken

Alig ért véget a Digitális Polgári Körök első országos tábora, máris bejelentették a folytatást. A szervezők 2027. február 13–14-én ismét a lakiteleki Hungarikum Ligetbe várják a polgári, nemzeti közösség tagjait. Az októberi rendezvény sikerére építve újabb kétnapos találkozót szerveznek, amelynek középpontjában a jobboldali közösségépítés, a személyes kapcsolatok erősítése és a legfontosabb közéleti kérdések megvitatása áll….

Donald Trump Orbán Vikorra mutat
Orbán Viktor az ENSZ élén? Trump terve alaposan felforgathatja a magyar belpolitikát

Egészen váratlan fordulatot vehet Orbán Viktor politikai pályafutása: amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump kormányzata az ENSZ főtitkári posztjára szeretné jelölni a volt magyar miniszterelnököt, és az elképzeléshez Oroszország, valamint Kína támogatását is megszerezheti. Ha a terv megvalósulna, az nemcsak történelmi jelentőségű magyar diplomáciai esemény lenne, hanem alapjaiban változtathatná meg a hazai politikai erőviszonyokat is. A…

Marine Le Pen megkezdte a kampányt: több mint 15 százalékponttal vezet a francia elnökválasztási felmérésben

Miközben Franciaországot tömegtüntetések, utcai összecsapások és egyre súlyosabb társadalmi feszültségek rázzák meg, Marine Le Pen hivatalosan is megkezdte a 2027-es elnökválasztási kampányát. A Nemzeti Tömörülés politikusa az orléans-i pártkongresszuson Franciaország újjászületését hirdette meg, miközben a legfrissebb Ipsos-felmérés szerint 32–33,5 százalékos támogatottsággal vezeti az első fordulós választási versenyt. Legközelebbi riválisa, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon mindössze…

Orbán Viktor Párizsban a Père-Lachaise temetőben
Orbán Viktor elárulta, miért utazott Párizsba: Nagy Imre emlékművét is felkereste

Orbán Viktor a Blikknek beszélt arról, miért töltötte Párizsban az október 23-i nemzeti ünnepet. A volt miniszterelnök elmondta, hogy családjával és unokáival utazott a francia fővárosba, ahol felkereste Nagy Imre és mártírtársai emlékművét is a híres Père-Lachaise temetőben. Orbán Viktor párizsi tartózkodása azután került a figyelem középpontjába, hogy október 23-án lefényképezték a Louvre közelében, a…

Molnár Áron nOÁr színész
Molnár Áron Orbánnak üzent: „Addig leszünk a sarkadban, amíg el nem nyered méltó büntetésed”

Újabb indulatos politikai kirohanással jelentkezett Molnár Áron, a noÁr mozgalom alapítója, aki ezúttal Orbán Viktornak üzent a közösségi oldalán. A színész-aktivista nem kevesebbet ígért, mint hogy addig lesznek a volt miniszterelnök sarkában, amíg az el nem nyeri szerinte méltó büntetését. A kijelentés különösen érdekes attól az embertől, aki korábban rendszeresen a gyűlöletkeltés és a megfélemlítés…

Orbán Viktort Párizsban a Telex zaklatta
Már az unokájával nyaraló Orbán Viktort sem hagyták békén: Párizsban állította meg a Telex riportere

Úgy tűnik, Orbán Viktornak akkor sem jár néhány nyugodt nap, ha már nem miniszterelnökként, hanem a családjával tölti a szabadidejét. A volt kormányfőt Párizsban, az unokájával közös nyaralása alatt állította meg a Telex munkatársa, aki Matolcsy György letartóztatásáról és az október 23-i távolmaradásáról kezdte kérdezni. Orbán jelezte, hogy Budapestre visszatérve szívesen nyilatkozik, a riporter azonban…