A színpad vagy a közélet? Majka ismét átlépett egy határt

A Campus Fesztiválon Majka nemcsak előadta a sokat vitatott Csurran, cseppen című dalát, hanem a refrén után odakiáltotta: Ezzel párhuzamosan arról is beszélt, hogy szerinte a magyarok a kormányváltással megmutatták, van tűréshatáruk, és ha úgy érzik, bárkit elzavarnak a p*csába. Lehet szeretni vagy nem szeretni Bohár Dánielt. Lehet egyetérteni vagy vitatkozni Majkával. Ez a demokrácia…

Marine Le Pen bírálta Magyar Pétert: „A demokráciának szabályai vannak”

Le Pen szerint aggasztó folyamatok figyelhetők meg Magyarországon a jogállamiság és a demokratikus normák érvényesülése terén. Úgy fogalmazott, hogy egyre több olyan intézkedés történik, amely szerinte sérti a jogállamiság alapelveit, miközben ezek politikai támogatást élveznek azok részéről, akik úgy vélik, a megfelelő oldalon állnak. A francia politikus hangsúlyozta, hogy a demokrácia nem politikai táborok kérdése,…

„Ellenállási Nyilatkozatot” hirdetett a Fidesz: szerintük megszűnt a demokratikus jogállam Magyarországon

A nyilatkozat szerint a párt nem ismeri el az új politikai rendszer legitimitását, az általa illegitimnek tartott közjogi tisztségviselők megválasztásában nem vesz részt, és bejelentette: a parlamenten belül és kívül minden békés, törvényes eszközzel fellép az önkényuralminak nevezett rendszer ellen. ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a…

Puzsér Róberték Laczó Adriennt javasolják köztársasági elnöknek

A „Milyen köztársasági elnököt akarunk?” címmel közzétett felhívásban azt írják: az ország első közjogi méltóságának olyan személynek kell lennie, aki magas szintű alkotmányjogi ismeretekkel, megfelelő ítélőképességgel és erkölcsi felelősségérzettel rendelkezik, valamint képes őrködni a jogállami intézményrendszer működése felett. Indoklásuk szerint Laczó Adrienn korábban bíróként dolgozott, majd saját döntése alapján hagyta el a bírói pályát. Azóta…

Bujdosó Andrea elismerte: viták voltak a Tisza-frakcióban Polgár Judit jelölésének módjáról

A frakcióvezető hangsúlyozta, sajnálják, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a felkérést, ugyanakkor tiszteletben tartják döntését. Mint fogalmazott, a sakknagymester személyét senki sem vitatta, a frakció egyetértett abban, hogy ő lett volna a legalkalmasabb jelölt az átmeneti időszakra. Bujdosó Andrea ugyanakkor elismerte, hogy a jelölés kommunikációja szerencsésebb is lehetett volna. Elmondása szerint a hétfői frakcióülésen…

Fideszes kivonulás, történelmi utalások és éles Toroczkai–Magyar vita a rendkívüli parlamenti ülésen

Forsthoffer Ágnes beszédében hangsúlyozta: célja, hogy a köztársasági elnöki intézmény ismét a bizalom, a nyugalom és a nemzeti összetartozás jelképe legyen. Mint fogalmazott, döntéseivel és megszólalásaival a politikai indulatok csökkentésére, valamint a kölcsönös tisztelet erősítésére kíván törekedni. A parlamenti eseményeket követően Magyar Péter úgy értékelte, hogy a Fidesz–KDNP távolmaradása politikai üzenet volt. Ugyanakkor többen emlékeztettek…