Amikor egy előadó koncertjén tízezrek szórakoznak, természetes, hogy a közönséggel kommunikál, viccelődik, vagy akár társadalmi kérdéseket is érint. A politika és a zene sokszor találkozik. A kérdés inkább az, milyen stílusban.
A Campus Fesztiválon Majka nemcsak előadta a sokat vitatott Csurran, cseppen című dalát, hanem a refrén után odakiáltotta:
Ezzel párhuzamosan arról is beszélt, hogy szerinte a magyarok a kormányváltással megmutatták, van tűréshatáruk, és ha úgy érzik, bárkit elzavarnak a p*csába.
Lehet szeretni vagy nem szeretni Bohár Dánielt. Lehet egyetérteni vagy vitatkozni Majkával. Ez a demokrácia része. A kérdés inkább az, hogy valóban ez lenne a közbeszéd új színvonala? Az ország egyik legismertebb előadója már nem dalokkal, hanem személyeskedő sértésekkel hergeli a közönséget?
Különös fordulat, hogy ugyanazok a szereplők, akik éveken át a gyűlöletkeltés és a megosztás ellen emelték fel a hangjukat, ma láthatóan nem éreznek problémát abban, ha egy politikailag velük szemben álló újságírót tízezrek előtt trágár módon sértegetnek.
Ha ez fordított helyzetben történt volna, aligha lenne csend. Valószínűleg napokig a közbeszédet uralná a történet, és egymást érnék a nyilatkozatok a gyűlöletbeszédről, a kulturális színvonalról és a közéleti felelősségről.
A szólásszabadság természetesen Majkát is megilleti. De ugyanúgy megilleti a közvéleményt is az a jog, hogy eldöntse: egy koncerten valóban erre kíváncsi-e.