Három országos közgyűjtemény élén is vezetőváltás: átfogó vizsgálat után menesztették a főigazgatókat

A minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban átfogó vizsgálat zajlott a kulturális háttérintézmények működéséről, amely kiterjedt az MNM KK-ra is. A cél az volt, hogy felmérjék az intézmények szakmai működését, a munkakörülményeket és a szervezeti problémákat. Az átvilágítás eredményei alapján dr. Zsigmond Gábor, az MNM KK elnöke kezdeményezte három tagintézmény vezetőjének felmentését, amelyhez Tarr Zoltán…

Már a második egy nap alatt. Magyar Péter újabb politikai ellenfelének üzent: „Keressen inkább egy jó védőügyvédet”

Ez már a második hasonló hangvételű megszólalás egyetlen nap alatt. Délelőtt Hankó Balázs kapott hasonló üzenetet, délután pedig Tuzson Bence került célkeresztbe. A politikai vita ezzel újabb szintre lépett. Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban kerül elő a felelősségre vonás, a büntetőeljárások és a börtön emlegetése, miközben a közéletet egyre inkább a személyes üzengetések uralják. A…

Vezérigazgató-csere a Paks II.-nél: Kapitány István felmentette Jákli Gergelyt

A miniszter a közösségi oldalán rövid bejegyzésben jelentette be a döntést. A leváltás indokairól egyelőre nem közöltek részleteket. Sajtóértesülések szerint a poszt várományosa Ságodi Attila, aki több mint húszéves tapasztalattal rendelkezik az energetikai és vállalatirányítási tanácsadás területén. A kinevezést a cikk megjelenésekor még hivatalosan nem erősítették meg. Ságodi korábban az EY energetikai és infrastrukturális tanácsadási…

Magyar Péter: „A Tisztítótűz művelet még csak most kezdődött”

Magyar Péter bejegyzésében azt írta: Hozzátette, hogy meglátása szerint azok a politikusok, akik korábban magabiztosan képviselték a kormánypártot, most sorra visszavonulnak. A miniszterelnök név szerint is említette Hankó Balázs volt kulturális minisztert. Bejegyzésében arra utalt, hogy a volt miniszter kabinetfőnökét szerdán őrizetbe vették, valamint több gyanúsított letartóztatását októberig meghosszabbították. Magyar Péter azt írta: A bejegyzésben…

Páratlan bizánci aranykincseket emeltek ki egy hajóroncsból Horvátország partjainál

A hajó a kutatások szerint a 7. század végén vagy a 8. század elején süllyedhetett el. Korát a roncsnál talált aranypénzek alapján határozták meg, amelyek a Hérakleiosz-dinasztia uralkodóinak idejéből származnak. A 2015 óta zajló feltárás során eddig több mint negyven aranytárgy, összesen mintegy 600 grammnyi nemesfém került elő. A legértékesebb leletek között szerepel: A régészek…

Leállította a kormány az M87-es gyorsforgalmi út építését, más célra csoportosítják át az uniós forrásokat

Az M87-es gyorsforgalmi út megépítésének tervei elkészültek, megkezdődött a területszerzés, és a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás is elindult. A projekt célja az lett volna, hogy gyorsforgalmi kapcsolatot teremtsen Szombathely és Kőszeg, valamint az osztrák határ között, emellett megépüljön a szombathelyi északi elkerülő hiányzó szakasza is. A beruházás a tervek szerint 2030 végére készülhetett volna…

Radnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára kerülhet

Az alelnök azt ígérte, hogy egy hónapon belül olyan kezdeményezéssel állnak elő, amelyet már társadalmi egyeztetésnek lehet nevezni. Szerinte a kormányzás során fontos, hogy a döntések mögött társadalmi legitimáció álljon, ugyanakkor úgy látja, hogy az emberek egyszerre várnak gyors intézkedéseket és széles körű egyeztetést. Radnai a parlamenti politizálásról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a politikai…

Lemondott a TISZA Roma Kerekasztalának vezetője, a szervezet jelenlegi formájában megszűnik

A hírről elsőként Karácson Zoltán számolt be közösségi oldalán. A TISZA Párt a cikk megjelenéséig nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben. Az RSK szerint Solymosi Máté a Roma Kerekasztal belső csoportjában jelentette be lemondását. A bejegyzés tartalmát több forrás is megerősítette a szervezetnek, ugyanakkor névvel egyelőre senki sem kívánt nyilatkozni. A Roma Sajtóközpont úgy…

„Ezt még a gyűlölt Fidesz sem tette meg velünk”- nyílt levélben kér segítséget egy benzinkutas Magyar Pétertől és Kapitány Istvántól

Egy benzinkutas nyílt levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz, Kapitány Istvánhoz, valamint a politikai vezetőkhöz. A levelet az Envi Group Facebook-oldala tette közzé, amely automata töltőállomás-hálózatot üzemeltet. A levél szerzője rögtön leszögezi: Azt írja azonban, hogy az üzemanyagpiacon kialakult helyzet miatt egyre csalódottabb, és szerinte a kormány hónapok óta nem hajlandó érdemben foglalkozni a független kutak…

Az MTVA szerint nem sérti a szerzői jogot az M1 filmjei alatt futó hírszalag

A vita azt követően indult, hogy Cs. Kádár Péter, az ORTT egykori elnöki tanácsadója az NMHH-hoz, az Artisjushoz és a Filmjushoz fordult. Álláspontja szerint tisztázni kell, hogy a filmek képfelületére utólag elhelyezett, folyamatosan mozgó hírszalaghoz rendelkezik-e a közmédia a szerzők és a filmelőállítók hozzájárulásával. A beadvány szerint a szerzői jogról szóló törvény alapján egy befejezett…