Szakmailag összeférhetetlen az új alkotmánybíró megválasztása?

Ebben részletes menetrendet adott arra, hogyan kellene „megjavítani” az Alaptörvényt, eltávolítani belőle az állítólagosan elfogadhatatlan alapjogi korlátozásokat és visszavágni annak „ideológiai tartalmát”. Azóta pedig Magyar Péter és „kólásdobozai” feltűnő pontossággal haladnak a kijelölt úton. Kezdjük azzal, ami a szerzőt a személyében is érinti: Sonnevend azt javasolta, hogy visszamenőleges hatállyal állítsák vissza az alkotmánybírák hetvenéves korhatárát….

Nyílt üzenetet küldött az Állami Számvevőszék a kormánynak: „Az ÁSZ ellenőrzi a Kormányt, nem a Kormány az ÁSZ-t”

Az ÁSZ leszögezte, hogy nyitott minden olyan jogszabályi felülvizsgálatra, amely a működését, hatáskörét vagy ellenőrzési jogosítványait érinti, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a demokratikus hatalommegosztás elvéből következően a Kormány nem jogosult az Állami Számvevőszék működésének felülvizsgálatára. A közlemény egyik legerősebb mondata egyértelművé teszi az intézmény álláspontját: Az Állami Számvevőszék emlékeztetett arra, hogy nem a végrehajtó hatalom része,…

Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz–KDNP a 17. alaptörvény-módosítás miatt

A beadvány szerint a módosítás azon pontja, amely kimondja, hogy az alaptörvény 17. módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik, nem felel meg az Alaptörvény módosítására előírt eljárási követelményeknek. A képviselők nem a rendelkezés tartalmát, hanem annak elfogadási módját kifogásolják. Érvelésük szerint az Országgyűlés az alkotmánymódosítás eljárását olyan egyedi közhatalmi döntés…

Ez lesz a Tisza-rezsim Achilles-sarka, innen fog elvérezni, ha eljön az idő

Ami baj. Mert Magyarországon a 17. alaptörvény-módosítással tényleg megszűnt a demokratikus jogállam, tényleg beköszöntött az önkényuralom. Ez nemcsak egy hagymázas vélemény, egy publicisztikai fordulat, nem csupán a Fidesz minap kiadott Ellenállási nyilatkozatának egyik vitatható mondata – hanem tény. Íme, a bizonyítékok. Szabad, demokratikus jogállamban olyan nincs és nem fordulhat elő, hogy az alaptörvénybe odasercintett fél…

Nemzetbiztonsági és alkotmányossági aggályokat is felvethet a Fidesz szervereit érintő nyomozati intézkedés

A nyomozás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásaival összefüggő ügyben indult, azonban az intézkedés mértéke miatt több alkotmányjogász és közéleti szereplő szerint a történtek messze túlmutatnak egy hagyományos büntetőeljáráson. A sajtóértesülések szerint a nyomozók a Magyar Telekom budapesti adatközpontjában jelentek meg, ahol a Fidesz szervereit is üzemeltetik. Az intézkedést követően a párt elektronikus levelezése átmenetileg…

„Ellenállási Nyilatkozatot” hirdetett a Fidesz: szerintük megszűnt a demokratikus jogállam Magyarországon

A nyilatkozat szerint a párt nem ismeri el az új politikai rendszer legitimitását, az általa illegitimnek tartott közjogi tisztségviselők megválasztásában nem vesz részt, és bejelentette: a parlamenten belül és kívül minden békés, törvényes eszközzel fellép az önkényuralminak nevezett rendszer ellen. ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a…

Polgár Juditot kéri fel köztársasági elnöknek Magyar Péter

A kormányfő vasárnap este közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Magyarországnak olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki képes reprezentálni a nemzeti egységet, és akire a teljes magyarság büszkén tekinthet. Magyar Péter szerint az elnöki pozíció nem csupán egy munkakör, hanem a legmagasabb szintű közszolgálat, amelyhez feddhetetlenségre és kivételes szakmai életútra van szükség. A miniszterelnöki lépést megelőzte egy…

Sulyok Tamás köztársasági elnök
Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény-módosítást, megszűnik államfői megbízatása

Sulyok Tamás közölte, hogy a hatályos Alaptörvény értelmében az alkotmányos elveket sértő, de az Országgyűlés, mint alkotmánymódosító hatalom által törvényes eljárás keretében elfogadott módosítással szemben alkotmányos eszközzel nincs módja élni. Szerinte ha az erőpolitizálás kiiktatja a jog korlátait, az beláthatatlan következményekkel jár az országra nézve. Arról beszélt, hogy ami most a köztársasági elnöki intézményt éri,…