Magyar Péterék átláthatósága eddig tartott: más kormányok jegyzőkönyveit nyilvánosságra hozzák, a sajátjaikat eltitkolják

A Tisza Párt éveken át az átláthatóságot és a nyilvánosság előtti elszámoltathatóságot hirdette, most azonban a saját kormányának működését már egészen más mércével méri. A Miniszterelnökség elutasította a Telex közérdekű adatigénylését, amelyben a Magyar-kormány üléseinek összefoglalóit és jegyzőkönyveit kérték ki. Miközben a korábbi Gyurcsány- és Orbán-kormányok zárt üléseinek dokumentumait sorra hozzák nyilvánosságra, Magyar Péterék a…

750 beteg elhelyezése vált problémássá Budapesten – válságtanácskozást hívtak össze. Most nem táncikál a miniszter?

Miközben a politikai kommunikációban egymást érik a látványos szereplések és a nagy bejelentések, a budapesti egészségügyben olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy rendkívüli válságegyeztetést kellett összehívni. A fővárosi belgyógyászati osztályokon jelentkező kapacitáshiány már a sürgősségi betegellátást is veszélyezteti. A MedicalOnline értesülései szerint mintegy 750 beteg elhelyezése vált problémássá Budapesten, köztük hozzávetőleg 200 hajléktalan emberé. Több…

A Fidesz szerint az „új ÁVH” mindent megtehet, az Alkotmánybírósághoz fordultak

A Fidesz-frakció egy csütörtöki közleményben jelezte, levélben fordultak az Alkotmánybírósághoz, hogy mihamarabb vegyék napirendre az indítványukat. Politikai megrendelésre indított vizsgálatokkal működésbe lépett az „új ÁVH”, amely a magyar emberek alapvető jogait sértve bárkit, bármikor tönkre tehet. Bóka János levélben fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy a Fidesz-KDNP által korábban benyújtott indítványt mielőbb tűzzék napirendre – tudatta a…

Kettős mérce az autópályákon: a magyar koncessziót felmondanák, a Strabagét fizetik tovább

Magyar Péter kormánya látványosan nekiment az MKIF autópálya-koncessziójának. Szeptember 18-án bejelentették a 2022-ben megkötött, 35 évre szóló szerződés megszüntetését; Vitézy Dávid közlekedési miniszter szerint az állam túl sok kockázatot visel, a konstrukció pedig jogilag is támadható. A közönségnek így egy egyszerű történetet kínálnak: az állam végre fellép egy drága, politikai kapcsolatokkal terhelt szerződés ellen. Csak…

A parkos biznisz virágzik: a tiszás üzleti leszámolás nem érinti a parkfenntartási botrány cégeit

Gyanú és gyanúsított, vagyis indok nélkül zárolt számlák – ez jár az ellehetetlenítésre ítélt Balásy-cégeknek. Eközben a parkfenntartási bizniszben gyanúsítottak sora van őrizetben, a kárérték jelentős, a vád bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás – de egyetlen érintett cég számlája sincs zárolva, a biznisz zavartalanul folyik tovább.Miközben a tiszás üzleti leszámolás mindennapjai vegzálásokkal és gyanú nélküli számlazárolásokkal…

Az antifasiszta tévedhetetlenség paradoxona

Egészen meglepően furcsa az a gondolatmenet, amely Maja T. ügye kapcsán újra és újra előkerül, mert miközben első pillantásra politikai állásfoglalásnak tűnik, valójában egy önmagába visszaforduló logikai rendszer, amelyben a kiinduló állítás egyben a bizonyíték szerepét is betölti. A gondolatmenet szerint aki antifasisztának vallja magát, az értelemszerűen fasiszták ellen küzd, ezért akit megtámad, annak fasisztának…

Magyar Péter Von der Leyen ölebe

A brüsszeli elit súlyosan beavatkozott a magyar választásba. Magyar az ő neveltjük, önkényesen és tekintélyelvűen kormányozhat, külső nyomás nélkül – mondta Tomasz Froelich AfD-s európai parlamenti képviselő a Demokratának. – Az AfD 43,8 százalékot ért el Szász-Anhaltban – ez a párt eddigi legjobb tartományi választási eredménye. Mégsem tudnak kormányozni. Mennyit ér egy ilyen győzelem? –…

Hónapok óta belháború dúl a Tiszában – a Radnai-körtől Bajna Gordon egykori kampányhálózatáig

A Tisza Párt 2025 őszén kis híján beleroppant egy olyan belső konfliktusba, amelynek részleteit hónapokon keresztül sikerült elrejteni a nyilvánosság elől. A 444 tényfeltáró cikke szerint a párt vezetésén belül egy Radnai Márk körül szerveződő csoport nyíltan szembefordult Magyar Péter vezetési stílusával, valamint Tóth Péter kampányfőnök központosított stratégiájával. A novemberi összecsapás azonban nem önmagában álló…

Tíz orosz diplomata kiutasítva – Moszkva már fájdalmas választ ígér

Orbán Anita külügyminiszter kedden bejelentette, hogy Magyarország tíz orosz diplomatát utasít ki, mert a magyar hatóságok értékelése szerint olyan tevékenységet folytattak, amely a Bécsi Egyezmény alapján diplomatától nem elfogadható. A diplomácia nyelvén ez lényegében azt jelenti, hogy a magyar elhárítás hírszerző tevékenységet tulajdonít az érintetteknek. A külügyminiszter közben hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kívánja megszakítani diplomáciai…

Amikor a „Szeretetország” túl sok a liberális sajtónak: a Kossuth téri tüntetés után máris beindult a gúnygyár

Érdekes utóélete lett a szombati Kossuth téri „Ne féljetek! 2.0 – Működő Szeretetország” rendezvénynek. Mi magunk sem bántunk kesztyűs kézzel a szervezőkkel: vélemény posztunkban egyenesen azt írtuk, hogy a jobboldali összefogás szükséges, de ami a Kossuth téren összeállt, az egyelőre inkább politikai katyvasz lett. Kritizáltuk a szervezők közötti ellentmondásokat, a radikális jobboldal egy részének befogadását…