Magyar Péter hétfőn a parlamentben a rendszerváltás során eltűnt állami vagyonról beszélt, majd félreérthetetlen utalást tett Csányi Sándorra, az OTP Bank igazgatóságának elnökére. A miniszterelnök azt firtatta, hogyan válhattak egyes vállalkozók néhány évtized alatt milliárdosokká, és miként szerezhettek bankokat, vállalatokat. Csakhogy az OTP privatizációjának története jóval összetettebb annál, mint amit Magyar Péter politikai támadása sugall. A bank részvényeit nyilvános értékesítések során adták el, tulajdonosai ma is számos hazai és külföldi befektető közül kerülnek ki, Csányi Sándor pedig a részvények kevesebb mint két százalékát birtokolja.

Újabb nagyvállalkozó került Magyar Péter célkeresztjébe a hétfői parlamenti ülésen. A miniszterelnök a rendszerváltás utáni privatizációt bírálva arról beszélt, hogy az akkori politikai elit közreműködésével jelentős állami vagyon került magánkézbe, a felelősök elszámoltatása pedig elmaradt. Felszólalásában azt kérdezte, hogyan juthattak egyes emberek bankokhoz, áruházláncokhoz és hatalmas magánvagyonokhoz, majd felidézte Lázár János korábbi, Csányi Sándort érintő kijelentését.

A célzás aligha volt véletlen. Lázár János 2013-ban az "ország első számú uzsorásának" nevezte az OTP akkori elnök-vezérigazgatóját, ami miatt Csányi büntetőfeljelentést tett és polgári pert indított. Magyar Péter most ezt a régi konfliktust emelte vissza a parlamenti vitába, egyúttal összekapcsolva Csányi vagyonosodását a rendszerváltás privatizációs folyamataival.

A magyar állami vagyon kilencvenes évekbeli értékesítése természetesen bőven tartogat vitatható döntéseket, és az akkori politikai-gazdasági kapcsolatrendszer számos kérdése ma is jogosan foglalkoztatja a közvéleményt. Az OTP történetével azonban nehéz alátámasztani azt a leegyszerűsített képet, hogy a bankot néhány kiválasztott embernek átjátszották volna. A privatizáció dokumentált, többéves folyamat volt, amelynek során a részvényeket magyar magánbefektetők és nemzetközi pénzügyi szereplők is megvásárolhatták.

Hogyan került magánkézbe az OTP?

Az Országos Takarékpénztárat 1990 végén alakították részvénytársasággá, 23 milliárd forintos alaptőkével. Ekkor a részvények még teljes egészében állami tulajdonban maradtak, a szervezeti átalakítás azonban megteremtette a későbbi privatizáció feltételeit. A következő években az állam több lépcsőben kezdte meg tulajdonrészének értékesítését.

1992-ben a bank alaptőkéjének öt százalékát kitevő osztalékelsőbbségi részvénycsomagot kínáltak fel nyilvánosan, majd 1994-ben további húszszázalékos törzsrészvénycsomagot lehetett kárpótlási jegyekért megvásárolni. A legjelentősebb fordulat 1995-ben következett, amikor az OTP részvényeit magyar és külföldi befektetők számára is értékesítették, majd bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. A hazai lakossági befektetők 1200 forintos áron jegyezhettek részvényeket.

A privatizáció 1997-ben újabb jelentős állami részvénycsomag eladásával folytatódott. A bank tulajdonosi szerkezete ekkorra már rendkívül széttagolttá vált, és ez a sajátossága a mai napig megmaradt. Az OTP-nek nincs egyetlen többségi részvényese, a tulajdonosi körben magyar és nemzetközi intézményi befektetők, vállalatok, valamint magánszemélyek egyaránt megtalálhatók.

Csányi Sándor tulajdonrésze mindössze 1,91 százalék

A bank hivatalos adatai szerint Csányi Sándor 2025 végén közvetlenül és közvetetten összesen 5 341 800 OTP-részvénnyel rendelkezett. Ez a 280 millió darabos teljes részvényállomány 1,91 százalékát jelenti. A szám azért fontos, mert Csányi neve ugyan évtizedek óta összeforrt az OTP-vel, ettől azonban még nem ő a bank tulajdonosa.

A 2026. június végi adatok szerint az OTP legnagyobb külső részvényese a MOL, amely 8,57 százalékos részesedéssel rendelkezik. A Groupama Csoport tulajdonrésze 5,10 százalék, a külföldi befektetők összesített részesedése pedig meghaladja az 54 százalékot. A bank részvényeiből magyar magánbefektetők is jelentős állománnyal rendelkeznek.

Csányi Sándor befolyását természetesen nem kizárólag a részvényeinek számával lehet mérni. Az OTP élére 1992-ben került, és több mint három évtizeden keresztül meghatározta a pénzintézet stratégiáját, működését és nemzetközi terjeszkedését. 2025 májusától az igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, míg a vezérigazgatói tisztséget fia, Csányi Péter vette át. A vezetői szerep és a tulajdonjog azonban két különböző dolog, amelyeket Magyar Péter parlamenti célzása könnyen összemoshat a közvélemény előtt.

A privatizáció vitatható, de ettől még nem lesz minden vagyon lopott

Az OTP privatizációjának gazdasági megítéléséről természetesen lehet vitatkozni. Az 1995-ös részvényértékesítés 1200 forintos jegyzési ára és az 1997-es, már 6010 forintos kibocsátási ár közötti különbség például jogos kérdéseket vethet fel az állami vagyon értékeléséről. Csakhogy a bank eredményessége és a gazdasági környezet időközben jelentősen változott, ezért az árfolyamkülönbség önmagában nem bizonyítja, hogy az állam tudatosan áron alul adta volna el a részvényeit.

Ugyanígy vizsgálható, milyen kedvezményeket kaptak a bank vezetői és munkavállalói a részvényvásárlások során, illetve helyes döntés volt-e a szétszórt tulajdonosi szerkezet kialakítása egy nagy szakmai befektető bevonása helyett. Ezek gazdaságtörténeti és vagyonpolitikai kérdések, amelyek érdemi elemzést érdemelnek. A lopás vagy a politikai összejátszás állításához azonban konkrét bizonyítékokra van szükség.

Ráadásul az OTP fejlődése a magyar gazdaság egyik figyelemre méltó története. Miközben számos egykori állami bank külföldi pénzintézetek tulajdonába került, az OTP magyar vezetés alatt maradt, túlélte a kilencvenes évek gazdasági nehézségeit és a 2008-as pénzügyi válságot. Az elmúlt évtizedek során több országban terjeszkedett, és Kelet-Közép-Európa egyik meghatározó bankcsoportjává vált.

Miért éppen most támadja Csányit Magyar Péter?

A miniszterelnök parlamenti kirohanása politikai szempontból azért is figyelemre méltó, mert az OTP ma a magyar gazdaság egyik legfontosabb pénzügyi szereplője. A bank működése vállalkozások, háztartások és befektetők millióit érinti, így a vezetőjét célzó miniszterelnöki támadás jóval nagyobb jelentőséggel bír egy egyszerű parlamenti szóváltásnál.

A kormányváltás óta több gazdasági szereplővel is feszültté vált a Tisza-kormány viszonya, miközben újra napirendre kerültek a korábbi privatizációk és nagyvállalkozói vagyonok kérdései. Magyar Péter most egy olyan üzletembert állított a politikai vita középpontjába, aki a rendszerváltás óta meghatározó szereplője a magyar gazdaságnak. A történelmi elszámoltatás igénye érthető, de az évtizedek alatt felépített vállalatok vezetőinek nyilvános megbélyegzése nem helyettesíti a tényeken alapuló vizsgálatot.

Az OTP története különösen rossz terep a leegyszerűsítő vádaskodásra. A bank privatizációja nyilvános, dokumentált részvényértékesítések során zajlott, tulajdonosi szerkezete ma is átlátható, Csányi Sándor részesedése pedig messze elmarad attól, ami alapján a pénzintézetet saját tulajdonának lehetne nevezni.

Magyar Péternek természetesen joga van megkérdőjelezni a rendszerváltás gazdasági döntéseit, ahogyan Csányi Sándor üzleti tevékenysége sem állhat a kritika felett. A parlamenti célzásoknál azonban többet érnek a számok és a dokumentumok. Az OTP privatizációjának ismert tényei alapján a bank több évtizedes fejlődése jóval összetettebb történet annál, mint hogy egy miniszterelnöki felszólalásban a rendszerváltás utáni vagyoneltűnés példájaként lehessen elintézni.