Magyar Péter politikai világában különös hely lett Magyarország. Egyszerre működik túlvilági váróteremként, ellenséges partszakaszként és olasz gengszterfilmek forgatási helyszíneként. A miniszterelnök tisztítótüzet hirdet, partraszállást jelent be, maffiát emleget, és mindehhez olyan ünnepélyes elszántságot társít, mintha személyesen vállalta volna a mennyei igazságszolgáltatás és a szövetséges haderő főparancsnokságának összevont vezetését.

Az ember szinte szégyelli megkérdezni, mikor kerül sor végre a prózaibb munkakörére: a kormányzásra.

A három hasonlat egyébként külön-külön is sántít, ami - legyünk őszinték - Magyar Péter műveletlenségére utal. Különösen azért, mert együtt olyan történetet alkotnak, amelyben a vezető már minden szerepet kiosztott: ő a megtisztító, ő a felszabadító, ő a maffiaellenes hős. Ellenfeleinek megmarad a bűnös, a megszálló és a gengszter szerepe. A közönségnek pedig lehet tapsolni, lehetőleg anélkül, hogy bárki megkérdezné, a szereposztás előtt tartottak-e bizonyítási eljárást.

A tisztítótűz kellemetlen teológiai meglepetése

A tisztítótűz különösen hálás választás annak, aki szeretné saját politikai fellépését erkölcsi magaslatra helyezni. Benne van a bűn, a megtisztulás, a szenvedés és valamilyen felsőbb igazság ígérete.

Egyetlen apró kellemetlenség akad: a katolikus tanításban a tisztítótűz az üdvösségre jutók végső megtisztulása, és kifejezetten különbözik a kárhozottak büntetésétől.

Ha tehát Magyar Péter ezt a fogalmat komolyan gondolja, meglehetősen kedvező túlvilági kilátásokat helyezett kilátásba azoknak, akiket politikailag el akar számoltatni. Aki az ellenfeleit örök erkölcsi száműzetésbe szeretné küldeni, annak a tisztítótűz kissé elhibázott úti cél, kicsit olyan, mintha valaki végleges kitiltással fenyegetné a vendéget, majd lefoglalna neki egy szobát, hogy legyen hova húzódnia a lakásfelújítás idejére.

Persze a politikai metafora nem hittanvizsga. Nem is az a fő probléma, hogy a miniszterelnök pontatlanul használ egy vallási fogalmat, bár piarista diákként (és nem piaristaként, ahogy azt a pápának mondta, mert az általa képviselt erkölcsiséggel csak jelentős megtisztulás után lehetne pap), hanem az, hogy a megtisztítás ígéretével előre erkölcsi ítéletet sugall azokról, akikkel szemben még eljárás folyik vagy csak eljárást terveznek. Ebben a történetben a vezető tiszta, az ellenfél tisztátalan, a hatalom intézkedése pedig már az elnevezésével is jótétemény.

Pedig egy nyomozásnak akár az is lehet az eredménye, hogy a gyanú nem igazolódik, márpedig a tiszás tisztítótűz díszletei között ennek nehéz helyet találni. Ott már begyújtottak, meghívták a közönséget, és kellemetlen volna bejelenteni, hogy az előadás tárgya esetleg ártatlan.

A miniszterelnök feladata ráadásul nem a lelkek állapotának megítélése.

Egy állami hivatal nem gyóntatószék, a nyomozati irat nem lelki tükör, és a kormányfő nem osztogathat erkölcsi feloldozást a politikai hűség függvényében.

A büntetőeljárásnak tényekkel és egyéni felelősséggel kell foglalkoznia, a megváltást pedig célszerű meghagyni annak, akinek nincs szüksége hozzá Facebook-bejegyzésre.

Partraszállás egy olyan országban, amelyet már ő vezet

A következő kép a partraszállás. Magyar Péter szeptember végén ezzel a szóval vezette fel a Tisztítótűz művelet újabb szakaszát és a hatósági eljárások megindítását.

A katonai kép világos: van egy ellenség által ellenőrzött terület, amelyre a felszabadító erő megérkezik, csakhogy Magyar Péter közben Magyarország miniszterelnöke. Nem egy csónakban ül a part előtt, hanem a - ha már metaforákkal élünk - a kikötött hajó kormányrúdjánál vezényel. Rendelkezésére áll az államigazgatás, a parlamenti többség és a kormányzati döntéshozatal. Innen partraszállást hirdetni olyan, mintha a házigazda rohamra indulna a saját előszobája ellen.

A hasonlat mégis hasznos a tiszatálibok számára, mert a kormányzás felelősségét háborús hőstörténetté alakítja. A vezető így továbbra is támadóként és felszabadítóként szerepelhet, miközben már neki kellene működtetnie az országot. A hétköznapi kérdések - mennyi a megélhetés költsége, mikor kapnak pénzt a vállalkozók, mikor kerül sorra a beteg egy vizsgálatra várva - kevésbé látványosak, mint egy hadművelet bejelentése.

Valljuk be őszintén, egy unalmas és száraz költségvetési táblázat mellett nehéz olyan arcot vágni, mintha mindjárt felszabadítanánk Normandiát.

A katonai nyelv az ellenfelek helyzetét is megváltoztatja, ugyanis egy demokratikus országban az ellenzék a politikai rendszer része. A hadművelet történetében viszont könnyen ellenséges állássá válik, amelyet fel kell számolni, és így a politikai vita helyére a győzelem és a vereség kizárólagos logikája kerül: aki akadályoz, az nem vitapartner, hanem ellenálló.

A nyomozóknak azonban nem kell partszakaszt elfoglalniuk. Nekik azt kell tisztázniuk, történt-e bűncselekmény, ki követte el, és mit lehet ebből bizonyítani. Ez lényegesen kevésbé filmszerű feladat, de éppen ettől lehet akár tisztességes is.

A partraszállásnak ráadásul katonai értelemben van célja és befejezése, a politikai kommunikációban viszont mindig kijelölhető egy újabb part. Ha elfogy az első ellenség, következhet a második, mígnem a néző végül azt veszi észre, hogy a főparancsnok minden héten megérkezik valahová, az ország pedig továbbra is várja, mikor kezdődik a rendezett működés.

A maffia nem attól maffia, hogy Péter annak nevezi

Magyar Péter a Tisztítótűz meghirdetésekor az olasz maffiához hasonlította az előző kormányzat működését, és politikai-gazdasági maffiáról beszélt. A kormányzati ismertetés ezt egy átfogó politikai, gazdasági és jogi akció indokaként mutatta be.

A "maffia" rendkívül hatásos politikai szó, hiszen mindenki ismeri, aki az elmúlt 45 éven legalább egyszer látta "A keresztapa" című filmet. Hatásos, mert egyetlen mozdulattal összekapcsolhat egymástól eltérő ügyeket, személyeket és intézményeket, és többé nem kell külön elmagyarázni, ki mit tett. Már elég kijelenteni, hogy mindenki ugyanannak a hálózatnak a tagja, és a címke elvégzi azt a munkát, amelyet egyébként részletesen bemutatott összefüggéseknek kellene elvégezniük.

Ettől azonban még egy támogatási döntés, egy vitatott szerződés, egy politikai kinevezés és egy konkrét korrupciós bűncselekmény nem válik automatikusan ugyanazzá. Ha valaki szervezett bűnözői működést állít, akkor annak szervezetét, szereplőit és cselekményeit is be kell mutatnia.

A közös politikai múlt önmagában nem bizonyít közös bűncselekményt.

A gengszterfilmekben a néző többnyire már az elején tudja, ki a maffiózó, hiszen látta a titkos találkozót, hallotta az utasítást, megismerte a szervezetet. A valóságban ezt nem helyettesíti az, hogy a miniszterelnök kellő hangerővel elrecsegi a film címét.

A hasonlat különösen kényelmes akkor, amikor az érintettek védekeznek, hiszen ha elfogadjuk, hogy mindenki maffiózó, akkor a cáfolat is a maffia védekezése, az ügyvéd is gyanús segítő, a kritikus újságíró pedig a hálózat szócsöve lehet. Így a történet saját magát védi meg minden kérdéstől, és bármit mond az ellenfél, az újabb bizonyíték arra, hogy ellenfél.

Ez remekül működhet egy rajongótábor összetartásában, egy ország vezetéséhez azonban kevés. Ott olyan szabályokra van szükség, amelyek akkor is érvényesek, ha a vizsgált ember politikailag ellenszenves, és akkor is, ha éppen a hatalom kedvence.

Három jelmez, ugyanaz a főszereplő

A három hasonlat közös problémája, hogy mindegyik előre kijelöli Magyar Péter erkölcsi helyét. A tisztítótűzben ő tisztít, a partraszállásnál ő szabadít fel, a maffiatörténetben ő számolja fel a bűnszervezetet. A saját döntéseinek ellenőrzése, a tévedés lehetősége és az ellenfél ártatlansága egyik szerephez sem illeszkedik különösebben jól.

Aki egy konkrét intézkedést kifogásol, az könnyen úgy jelenik meg, mintha a megtisztulást, a felszabadulást vagy a bűnözés elleni küzdelmet akadályozná, pedig lehet, hogy egyszerűen csak azt kérdezi: milyen alapon döntöttek, hogyan jártak el, és valóban igaz-e az állítás?

Egy kormány nem attól válik erkölcsössé, hogy erkölcsi neveket ad a saját intézkedéseinek.

A törvényességet nem a művelet címe, a pártatlanságot nem a vezető elszánt arckifejezése, az eredményességet pedig nem a támogatók lelkesedése igazolja. Magyar Péternek ezért előbb-utóbb választania kell a szerepek között. Lehet a politikai színpadon egyszerre főpap, hadvezér és gengszterellenes filmhős, de a miniszterelnöki munkában már kevés a jelmezt felölteni. Ott bizony dolgozni kell.

Az országnak pedig egy idő után egészen földhözragadt, a hangzatos szavakkal mit sem törődő igénye támad: szeretné látni, mi működik jobban. Ez a kérdés sem tömjénfüsttel, sem hadműveleti térképpel, sem a "A keresztapa" zenéjével nem intézhető el.

A választó ugyanis nem statiszta Magyar Péter önmagáról rendezett filmjében, a rossz hír pedig az, hogy a mozijegy árát már réges régen befizette az adójával.