Forsthoffer Ágnes bejegyzése első pillantásra aligha tűnik olyan eseménynek, amelyből politikai botrányt lehetne gyártani. Gratulált Erdő Péter bíborosnak abból az alkalomból, hogy további öt évre megbízást kapott az Apostoli Szignatúrában, a Katolikus Egyház legfelsőbb bíróságán.

Egy magyar közéleti szereplő tehát gratulált egy magyar bíboros jelentős nemzetközi egyházi megbízatásához, ami normális körülmények között körülbelül annyira volna meghökkentő, mint amikor egy politikus gratulál egy magyar tudós nemzetközi kinevezéséhez vagy egy sportoló külföldön elért eredményéhez.

A kommentmező azonban pillanatok alatt megmutatta, milyen elképesztő mélységig képes hatolni a politikai törzsi gondolkodás.

Megjelentek azok, akik szerint Erdő Péternek gratulálni valamiféle politikai állásfoglalás, sőt szinte árulás, mások a szekuláris államot kérték számon, megint mások egyszerűen közölték, hogy „egy fidesz báb az összes”, és természetesen előkerült az obligát felszólítás is, hogy az államfő felesége gyorsan cserélje le a tanácsadóit. Mintha a Vatikán személyzeti döntéseit a Karmelitában hoznák, az Apostoli Szignatúra tagjainak névsorát pedig valamelyik magyar pártközpontban állítanák össze.

Pedig éppen ez az eset mutatja meg tökéletesen, milyen súlyos szellemi beszűkülést okoz, amikor valaki már képtelen a világot a Fidesz–Tisza koordináta-rendszeren kívül értelmezni.

Erdő Péter súlyát nem Budapesten találták ki

Erdő Péter nem azért számít jelentős egyházi személyiségnek, mert valaki - mondjuk a Fidesz, ahogy sugallják - Magyarországon annak szeretné láttatni, hanem azért, mert több évtizedes nemzetközi egyházi, tudományos és kánonjogi pályafutás áll mögötte. Teológiából és kánonjogból doktorált, Rómában tanult, egyetemi professzor, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora volt, és a kánonjog nemzetközileg jegyzett szakértőjeként számos tudományos munkát publikált.

A Vatikán hivatalos életrajza több száz tanulmányt és számos könyvet sorol fel a neve mellett.

Mindez azért különösen fontos, mert az Apostoli Szignatúra nem valamilyen díszes vatikáni klub, amelybe politikai szívességből ültetnek be bíborosokat. A testület a Szentszék legfelsőbb bírósági fóruma, működésének középpontjában pedig éppen az a kánonjogi tudás áll, amely Erdő Péter tudományos pályájának egyik meghatározó területe.

Amikor tehát egy nemzetközileg elismert kánonjogász újabb megbízást kap egy kánonjogi csúcsintézményben, abban szakmai összefüggést felfedezni talán valamivel racionálisabb magyarázat, mint Orbán Viktor kezét keresni a Sixtus-kápolna függönye mögött.

A kinevezésről ráadásul nem a magyar kormány, a magyar köztársasági elnök vagy bármely magyar politikai párt dönt. Az Apostoli Szignatúra a Szentszék intézménye, tagjainak kinevezése a katolikus egyház saját döntési rendjébe tartozik. A magyar belpolitikai szimpátiák ebből a szempontból körülbelül annyira relevánsak, mint egy vatikáni bíboros véleménye arról, kit indítson a Tisza egy magyarországi választókerületben.

A "fideszes báb", akit nemrég még lehetséges pápaként emlegettek

A kommentek különös fénytörést kapnak attól is, hogy Erdő Péter neve a 2025-ös konklávé előtt rendszeresen felbukkant a nemzetközi sajtó papabile-listáin. A papabile nem hivatalos cím és természetesen nem jelenti azt, hogy valakiről bizonyíthatóan tudjuk, hány bíboros szavazott rá, hiszen a konklávé működésének egyik alapja éppen a titkosság.

A fogalom azt jelzi, hogy az adott bíborost egyházi és vatikáni elemzők, illetve a nemzetközi sajtó a pápaság komolyan számításba vehető várományosai között tartja számon.

Erdő neve több ilyen összeállításban szerepelt, ami önmagában sokat elmond nemzetközi egyházi súlyáról. Egy hetven év körüli magyar bíboros, aki korábban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsát is vezette, hosszú vatikáni tapasztalattal rendelkezik, kánonjogászként pedig nemzetközileg ismert, nyilvánvalóan nem azért kerül egy pápaválasztást megelőző világméretű találgatás szereplői közé, mert valamelyik magyar párt kedveli.

Ehhez képest egészen groteszk látvány, amikor egy magyar Facebook-kommentelő néhány szóval elintézi őt fideszes bábként, majd ebből levezeti, hogy egy magyar közjogi méltóság családtagjának még gratulálnia sem volna szabad hozzá. Ez már nem Erdő Péter megítéléséről árulkodik igazán, hanem arról, hogy a politikai törzsi logika milyen könnyen képes eltüntetni minden más értelmezési szempontot.

A protokoll nem rajongói klub

A történet másik félreértett eleme a diplomáciai és közjogi protokoll. Egy köztársasági elnök, miniszterelnök vagy más magas rangú közjogi szereplő nem magánemberként mozog a nyilvánosságban, ezért számos olyan eseményhez gratulál, részvétet nyilvánít, meghívást fogad el vagy találkozón vesz részt, amely mögött semmiféle személyes vagy politikai azonosulás nincs.

Az államközi és intézményközi kapcsolatok ugyanis nem Facebook-ismerősi listák alapján működnek.

Ha egy magyar tudós jelentős külföldi akadémiai tisztséget kap, egy magyar sportoló nemzetközi eredményt ér el, egy magyar művészt külföldön kitüntetnek vagy egy magyar bíboros fontos vatikáni megbízatást kap, a gratuláció természetes protokolláris gesztus. Ebből politikai hűségnyilatkozatot fabrikálni csak akkor lehetséges, ha valaki már eleve abból indul ki, hogy minden emberi, szakmai, kulturális és intézményi kapcsolat mögött ugyanaz a magyar pártpolitikai háború zajlik.

Éppen ezért különösen abszurd számon kérni Forsthoffer Ágnesen, hogy miként gratulálhatott Erdő Péternek. A gratuláció tárgya nem Erdő valamely politikai véleménye, hanem egy konkrét vatikáni megbízatás, amelynek szakmai és egyházi háttere van. A kettő közötti különbséget egy politikailag túlfűtött kommentmezőben láthatóan egyre nehezebb érzékelni.

A szekuláris állam fogalmát sem ártana előbb megérteni

Külön kategóriát képviselnek azok a hozzászólások, amelyek szerint egy szekuláris államban egyáltalán nincs helye efféle gratulációnak.

Ez a szekularizmus meglehetősen sajátos értelmezése, amely szerint az állam és az egyház szétválasztása valójában az egyház társadalmi létezésének hivatalos ignorálását jelentené.

Egy világnézetileg semleges állam természetesen kapcsolatot tarthat vallási közösségekkel és azok vezetőivel, ahogyan kapcsolatot tart civil, tudományos, kulturális és gazdasági szervezetekkel is. A szekularizmus nem kommunikációs karantén, hanem annak biztosítása, hogy az államhatalom és valamely vallási intézmény ne olvadjon össze.

Ha egy köztársasági elnök találkozik egy rabbival, református püspökkel vagy katolikus bíborossal, attól az állam nem vesz fel vallást, ahogyan egy nagykövettel folytatott találkozótól sem változtat állampolgárságot.

A Szentszék esetében ráadásul még egy további dimenzió is megjelenik, hiszen nem pusztán a katolikus egyház központjáról, hanem a nemzetközi kapcsolatok önálló szereplőjéről beszélünk, amellyel Magyarország diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. Egy magyar bíboros magas rangú vatikáni megbízatása tehát egyszerre értelmezhető egyházi, nemzetközi és protokolláris eseményként, miközben magyar pártpolitikai eseményként legfeljebb akkor, ha valaki mindenáron azzá akarja gyömöszölni.

Amikor az egész világ egyetlen politikai koordináta-rendszerré zsugorodik

Valójában ezért érdekesebb a kommentmező, mint maga a gratuláció. A bejegyzés ugyanis akaratlanul is készített egy pillanatfelvételt arról a politikai gondolkodásmódról, amelyben minden ember, intézmény és gesztus azonnal valamelyik táborhoz kerül. Erdő Péter nem bíboros, kánonjogász és vatikáni tisztségviselő, hanem "fideszes"; aki gratulál neki, az gyanússá válik; aki pedig megpróbálja elmagyarázni, hogy egy vatikáni kinevezés talán nem magyar pártpolitikai kérdés, annak rögtön magyarázkodnia kell.

Ez a gondolkodás végül saját magát zárja ketrecbe, mert megszünteti a különbséget politika, diplomácia, vallás, tudomány, művészet és személyes kapcsolatok között. Mindenből ugyanaz az egyetlen kérdés marad: melyik oldalon állsz?

Pedig Erdő Péter esetében éppen a nemzetközi pálya mutatja meg ennek a szemléletnek az abszurditását. Egy olyan bíborosról beszélünk, akit a nemzetközi sajtó a legutóbbi pápaválasztás előtt a lehetséges jelöltek között emlegetett, aki évtizedek óta dolgozik nemzetközi egyházi testületekben, és akinek egyik meghatározó szakterülete pontosan az a kánonjog, amelyhez mostani vatikáni megbízatása kapcsolódik.

Ehhez gratulálni nem Fidesz-pártgyűlés, politikai behódolás vagy a szekuláris állam felszámolása, hanem egy teljesen hétköznapi protokolláris gesztus egy nemzetközileg jegyzett magyar egyházi személyiség felé.

A történetben ezért talán nem is az a legmegdöbbentőbb, hogy egyesek nem kedvelik Erdő Pétert, hanem az, hogy már egy egyszerű gratuláció értelmezéséhez is pártpolitikai használati utasításra van szükségük. Amikor pedig valaki ott tart, hogy még a Vatikán belső kinevezéseit is Orbán Viktor és Magyar Péter háborújának szemüvegén keresztül nézi, akkor már nem a politika magyarázza számára a világot. A politika eltakarja előle.