Magyar P Bódissal
Bódis Kriszta hadat üzent a kommentelőknek: már 12 per folyik, újabb 25 bejegyzés került az ügyvédekhez

Úgy tűnik, Bódis Kriszta számára hirtelen különösen fontossá vált a közbeszéd tisztasága. A Tisza politikusa bejelentette, hogy már tizenkét bírósági eljárás van folyamatban az őt rágalmazó személyekkel szemben, most pedig újabb huszonöt Facebook-kommentet és bejegyzést továbbított ügyvédeinek. A rágalmazás büntetőjogi következményeire is figyelmeztetett. A bejelentés azonban felvet egy kellemetlen kérdést: vajon ugyanezt a mércét alkalmazza…

Zelcsényi Miklós
Bedőlt cégek, NAV-eljárás és százmilliós luxusvagyon: újabb súlyos ügyek kerültek elő a Tisza volt rendezvényszervezőjéről

Költségvetési csalás gyanúja miatt rabosították, több korábbi vállalkozásánál végrehajtások és megszüntetési eljárások indultak, miközben százmilliós értékű ingatlanokkal és fényűző külföldi utazásokkal került a figyelem középpontjába Zelcsényi Miklós Gábor, a Tisza Párt korábbi rendezvényszervezője. Az Ellenpólus által feltárt üzleti előélet különösen annak fényében érdekes, hogy Zelcsényi a kormányváltás után jelentős állami rendezvények körül is feltűnt. Magyar…

Tarr Zoltán
Százmilliók a Tisza körül, de hová lett a pénzügyi beszámoló? Tarr Zoltán egyesületénél hiányzik az elszámolás

Több mint százmillió forint támogatás érkezett egyetlen év alatt a Tarr Zoltán által alapított, Magyar Péter politikai mozgalmához kötődő Legyél a Változás! Egyesülethez. A szervezet 2024-es bevétele meghaladta a 108 millió forintot, a következő évről szóló pénzügyi beszámolót azonban a Tűzfalcsoport szerint hiába keresni a nyilvános nyilvántartásban. Pedig annak közzétételi határideje már öt hónapja lejárt….

Tisza a parlamentben
25 millió forint készpénz, de egyetlen korábbi munkahely sem: furcsa vagyonnyilatkozat a Tisza képviselőjénél

Több mint 25 millió forint készpénzt vallott be Czakó Czirbus Pál, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, miközben vagyonnyilatkozatának korábbi foglalkozásokra és megbízatásokra vonatkozó részét teljesen üresen hagyta. Pedig a politikus júniusban még maga büszkélkedett azzal az Országgyűlésben, hogy ő volt a Tisza első alkalmazottja. A pártnál végzett munkának azonban nincs nyoma a nyilatkozat megfelelő rovatában,…

Sólyom Zoltán és Kármán András
A Tisza előválasztásán elbukott, most a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója lett Sólyom Zoltán

Újabb érdekes kinevezés történt a kőprofik kormányában. Kármán András pénzügyminiszter Sólyom Zoltánt ültette a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatói székébe, és ünnepélyesen bejelentette, hogy ezzel véget ér a visszaélések és az átláthatatlanság korszaka. Az új vezető valóban jelentős üzleti tapasztalattal rendelkezik, ám akad néhány részlet, amely kimaradt a miniszteri méltatásból. Sólyom korábban a Tisza Párt képviselőjelöltje szeretett…

szerb választási ünneplők
Magyar Péter már Belgrádban ünnepel: magyar szakértők is segíthették a szerb ellenzék kampányát

Egyre érdekesebb részletek derülnek ki a szerbiai Diáklista választási győzelmének magyar vonatkozásairól. Szent-Iványi István volt nagykövet szerint magyar szakértők is segíthették az Aleksandar Vučić politikai táborát legyőző ellenzék kampányát, a szerb sajtóból pedig az is kiderült, hogy egy magyarországi civil szervezet közel százfős csapattal vett részt a választás megfigyelésében. Magyar Péter közben látható lelkesedéssel ünnepli…

Radnai Márk a Parlamentben
Radnai Márk elárulta, hogyan kell gondolkodást színlelni a parlamentben, és még videót is készített róla

Új szintre emelte a parlamenti kommunikációt Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és országgyűlési képviselője. Miközben a választók joggal várhatnák el, hogy képviselőik figyelemmel kövessék az ország ügyeit, Magyar Péter közeli munkatársa inkább arról készített oktatóvideót, hogyan lehet rendkívül elmélyültnek látszani akkor is, ha az ember valójában nem gondolkodik semmi különösön. A felvétel a közösségi…

Bóka János keményen nekiment a Tisza-kormánynak: „Ez az újkommunista tempó”

Nem kormányoz, hanem tovább kampányol Magyar Péter kabinetje, miközben sorra számolja fel az előző tizenhat évben elért eredményeket. Erről beszélt Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki szerint a Tisza-kormány látványos kommunikációs hadjárattal próbálja elfedni a háttérben zajló átalakításokat. A politikus úgy véli, az ország gazdasági önállósága, a magyar vállalkozások helyzete és az emberek megélhetési…

Ruff Bálint a Parlamentben
Nettó 40,2 millió forint két tanácsadónak: Ruff Bálintnál kötöttek ki a Helsinki Bizottsághoz és az ellenzéki sajtóhoz kötődő jogászok

Miközben Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszél, hogy a Tisza-kormányban nem lesz klientúraépítés, két jelentős összegű tanácsadói megbízásra derült fény. A korábban a Magyar Helsinki Bizottságnál és az Átlátszónál tevékenykedő T. Tóth Balázs ügyvéd egy évre nettó 19,2 millió forintos szerződést kapott, Bakó Beáta alkotmányjogász pedig sajtóértesülések szerint nettó 21 millió forintért adhat tanácsokat…

Magyar Péter foci kapuban
Magyar Péter maga erősíti fel a fia körüli figyelmet, majd a sajtót inti rendre

Egy fiatal labdarúgó meghívást kapott a magyar U15-ös válogatottba. Örömteli sporthír, amelyről klubja hivatalosan beszámolt, majd több újság is tudósított. Magyar Péter miniszterelnök azonban nem elégedett meg a fia sikerének csendes ünneplésével: saját Facebook-oldalán megerősítette a hírt, majd felszólította a sajtót, hogy tartsa tiszteletben gyermeke magánéletét. Ezzel egy sportsikerről szóló történetből ismét országos politikai vita…