Magyar Péter elővette a „végnapok” dokumentumát, de valami nagyon nem stimmel az időrenddel

Magyar Péter egy állítólag 2022-ben készült kormány-előterjesztéssel próbálja bizonyítani, hogy az Orbán-kormány már négy évvel ezelőtt pontosan tudta: súlyos problémák vannak a magyar villamosenergia-rendszerrel. A miniszterelnök szerint elődei tisztában voltak azzal, hogy az ország energiaellátása veszélybe kerülhet, ennek ellenére nem tették meg a szükséges lépéseket. A felmutatott dokumentumból Magyar szerint olyan mondatok olvashatók ki, hogy…

Önkéntesből kötelező korlátozás?

A miniszterelnök ismertette, hogy a villamosenergia-rendszer napi legkritikusabb időszaka 17 és 22 óra közé esik. Ebben az időszakban arra kérte a lakosságot és a vállalkozásokat, hogy lehetőség szerint csökkentsék villamosenergia-felhasználásukat. Közölte azt is, hogy a MAVIR folyamatos egyeztetést folytat Magyarország legnagyobb ipari energiafogyasztóival. Több vállalat már önként vállalta fogyasztásának csökkentését, köztük a Mol is, amely…

Magyar Péter a LEGO-t is a célkeresztbe vette: kötelező áramkorlátozás jöhet

A paksi atomerőmű teljesítményének csökkenése és a Dunamenti Erőmű egyik blokkjának meghibásodása miatt kialakult energiapiaci helyzetben a kormány a legnagyobb ipari áramfogyasztók önkéntes fogyasztáscsökkentését kéri a következő napokban. Magyar Péter miniszterelnök a százhalombattai Dunamenti Erőműből jelentkezett be, ahol ismertette a jelenlegi helyzetet. Elmondása szerint a Mavir folyamatos egyeztetést folytat a legnagyobb villamosenergia-felhasználó üzemekkel annak érdekében,…

„Ha én így dolgoznék, már rég kirúgtak volna” – kommentcunamit kapott a kormány az energiabiztonsági bejelentés után

Heves reakciókat váltott ki a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán közzétett bejegyzés, amelyben a kabinet az ország energiaellátásának biztosításáról és egy esetleges rotációs krízisterv előkészítéséről adott tájékoztatást. A hozzászólások alapján sok kommentelő nem megnyugtatónak, hanem inkább későinek tartja a bejelentést. Bár a közösségi médiában megjelenő vélemények nem tekinthetők reprezentatív közvélemény-kutatásnak, jól látható, hogy a bejegyzés alatt jelentős…

Elfogyhat a tartalék? Már készül az országos áramkorlátozási forgatókönyv

A rendkívüli hőség és az országot sújtó történelmi aszály miatt új energetikai intézkedések előkészítését jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. A cél, hogy egy esetleges ellátási nehézség esetén továbbra is biztosítható maradjon a lakosság és a létfontosságú közszolgáltatások zavartalan villamosenergia-ellátása. Az elmúlt hetek extrém hőhullámai jelentősen megnövelték az ország villamosenergia-igényét. A klímaberendezések tömeges használata mellett az…