Szivek Norbert továbbra is rács mögött marad, Jellinek Dániel viszont elhagyhatja a börtönt a Volánbusz-ügyben

Eltérően döntött a bíróság a milliárdos Volánbusz-ügy két ismert gyanúsítottjának további fogva tartásáról. Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója további három hónapig letartóztatásban marad, míg Jellinek Dániel milliárdos üzletember, Tiborcz István korábbi üzlettársa bűnügyi felügyelet alá kerülhet. A bíróság szerint a két férfi szerepe és a nyomozás befolyásolásának kockázata között lényeges különbség van….

A Fidesz a politikai fogvatartottak szabadon bocsátását követeli

A frakció álláspontja szerint az ügy túlmutat egy büntetőeljáráson, és politikai célokat szolgál. Közleményükben azt írják, hogy az NKA-ügyet a TISZA politikai koncepciós eljárássá alakította, amelynek célja politikai ellenfeleik megbélyegzése és ellehetetlenítése. A Fidesz különösen azt kifogásolja, hogy négy gyanúsított letartóztatását újabb három hónappal meghosszabbították. Álláspontjuk szerint az erre hivatkozásként megjelölt bűnismétlés veszélye megalapozatlan, ezért…

Letartóztatták a tanúkat megfélemlítő feltételezett drogkereskedőt Nógrádban

A Nógrád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi ellen korábban azért indult eljárás, mert egy dél-nógrádi településen található lakásában rendszeresen árusított kristály néven ismert kábítószert, többek között fiatalkorúaknak is. Az ügyben korábban elrendelt letartóztatását később bűnügyi felügyeletre enyhítették. A nyomozás során azonban újabb súlyos körülmények merültek fel. A gyanú szerint a férfi már korábbi fogvatartása…