Orbán Viktor Párizsban a Père-Lachaise temetőben
Orbán Viktor elárulta, miért utazott Párizsba: Nagy Imre emlékművét is felkereste

Orbán Viktor a Blikknek beszélt arról, miért töltötte Párizsban az október 23-i nemzeti ünnepet. A volt miniszterelnök elmondta, hogy családjával és unokáival utazott a francia fővárosba, ahol felkereste Nagy Imre és mártírtársai emlékművét is a híres Père-Lachaise temetőben. Orbán Viktor párizsi tartózkodása azután került a figyelem középpontjába, hogy október 23-án lefényképezték a Louvre közelében, a…

bevásárlókocsi árukkal
Komoly drágulás jöhet az árrésstop eltörlése után: mutatjuk, mennyibe kerülhet a hús, a tejföl és a sajt

Akár 20–27 százalékkal is megemelkedhet egyes alapvető élelmiszerek ára, ha a Tisza-kormány megszünteti a kiskereskedelmi árrésstopot, az üzletláncok pedig visszatérnek a korábbi, magasabb árrésekhez. Magyar Péter miniszterelnök már bejelentette az intézkedés kivezetését, annak pontos időpontját azonban még nem ismertették. A Magyar Nemzet számításai szerint a csirkemell kilója akár 2865 forintra, a trappista sajté 3755 forintra…

Melléthei-Barna
Nepotizmus ellen kampányoltak, most Magyar Péter sógorának volt ügyvédi irodája kapott állami megbízásokat

Újabb kínos összefonódás került napvilágra a Tisza-kormány környezetében. Miközben Magyar Péter a választási kampányban a korrupció és a politikai kapcsolatokon alapuló előnyszerzés felszámolását ígérte, a Miniszterelnökség jogi tanácsadással bízta meg azt az ügyvédi irodát, ahol a miniszterelnök sógora, Melléthei-Barna Márton több mint egy évtizeden keresztül dolgozott. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda ráadásul nem egyetlen állami szerződéshez…

Forintok
Négy százalékot ajánlanak a munkáltatók a korábbi 14 helyett: kedden folytatódik a minimálbér körüli vita

Október 27-én, kedden ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a munkaadók, a szakszervezetek és a kormány képviselői a 2027-es minimálbérről. Az álláspontok egyelőre messze vannak egymástól: miközben a korábbi hároméves bérmegállapodás 14 százalékos emelést irányzott elő jövőre, a munkáltatók mindössze 4 százalékot ajánlottak. A szakszervezetek szerint ez elfogadhatatlanul kevés. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF)…

szélerőmű
Szélkerékharc Magyarországon: egyre több település tiltakozik a 250 méteres óriásturbinák ellen

Komoly ellenállásba ütközhet a Tisza-kormány szélenergia-fejlesztési terve. Miközben a kabinet 2030-ra négyezer megawattos hazai szélenergia-kapacitást szeretne elérni, egyre több önkormányzat próbálja megakadályozni a hatalmas szélturbinák telepítését. A modern berendezések akár 200–250 méter magasak is lehetnek, ami alapjaiban változtathatja meg a magyar falvak környezetét. A beruházások körül ráadásul nemcsak tájvédelmi, hanem gazdasági, egészségügyi és energetikai kérdések…

Ellenzéki képviselőcsoport
Rétvári Bence keményen nekiment Magyar Péternek: Gyurcsány Ferenccel versenyez a megosztásban

Éles kritikát fogalmazott meg Magyar Péter miniszterelnökkel szemben Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az október 23-i megemlékezések alkalmából. A politikus szerint a kormányfő lassan Gyurcsány Ferenccel versenyez abban, hogy ki képes jobban megosztani a magyar társadalmat. Rétvári azt is kifogásolta, hogy az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján a figyelem középpontjába ismét Magyar Péter saját személye került….

Magyar Péter árulónak nevezte Toroczkait: éles politikai vita robbant ki az október 23-i megemlékezés után

Kemény szavakkal támadt rá Magyar Péter miniszterelnök Toroczkai Lászlóra az október 23-i ünnepségek után. A kormányfő szerint a Mi Hazánk elnöke orosz érdekeket szolgáló üzeneteket fogalmazott meg a Corvin közben tartott megemlékezésén, és árulónak nevezte a politikust. Toroczkai ezzel szemben a nemzeti függetlenségről, a külföldi befolyásról és az Európai Unió működéséről beszélt, miközben Magyar kormányát…

rendőrök 2026. október 23-án biztosítják a rendezvényt
„Lehessen köszönettel fizetni a Lidlben!” – Nekiestek a kommentelők Pósfai Gábor belügyminiszternek

Nem egészen olyan fogadtatásban részesült Pósfai Gábor belügyminiszter ünnepi köszönetnyilvánítása, amilyenre vélhetően számított. A tárcavezető az október 23-i megemlékezések biztosításában részt vevő rendvédelmi dolgozók munkáját méltatta, a hozzászólásokban azonban hamar előkerültek az elmaradt túlórakifizetések, az alacsonynak tartott fizetések és a Tisza-kormány által bejelentett 15 százalékos béremelés. A kommentelők közül többen egyértelművé tették: a köszönet szép…

Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij a stábjukkal
Magyar Péter ukrán gabonáról beszélt Zelenszkijnek, saját minisztériuma azonban nem készül változtatásra

Újabb kérdéseket vet fel a Tisza-kormány agrárpolitikája. Magyar Péter miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott tárgyalását követően készséget mutatott az ukrán gabonaszállítmányok magyarországi tranzitjának támogatására, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium azonban közölte: semmiféle szabálymódosítás, adminisztratív könnyítés vagy külön logisztikai intézkedés nincs napirenden. Eközben az ukrán statisztikák szerint szeptemberben már 115 ezer tonna gabona és…

Molnár Áron nOÁr színész
Molnár Áron Orbánnak üzent: „Addig leszünk a sarkadban, amíg el nem nyered méltó büntetésed”

Újabb indulatos politikai kirohanással jelentkezett Molnár Áron, a noÁr mozgalom alapítója, aki ezúttal Orbán Viktornak üzent a közösségi oldalán. A színész-aktivista nem kevesebbet ígért, mint hogy addig lesznek a volt miniszterelnök sarkában, amíg az el nem nyeri szerinte méltó büntetését. A kijelentés különösen érdekes attól az embertől, aki korábban rendszeresen a gyűlöletkeltés és a megfélemlítés…