Nagy politikai eseménynek szánta a Tisza-kormány az ügynökakták megnyitását. Magyar Péter történelmi igazságtételt ígért, a nyilvánosság pedig megkapta a kommunista állambiztonság évtizedekkel ezelőtti nyilvántartásait. Csakhogy a nevek között a jobboldalhoz köthető személyek mellett sorra bukkantak fel a baloldali közélet ismert alakjai, sőt a Tisza politikai környezetének érintettjei is. Mindeközben a kormánynak a 2027-es költségvetés miatt is volna mit megmagyaráznia. Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő szerint az egész aktanyitás célja éppen az, hogy az ország ne a megszorításokról beszéljen.

Harminchat év telt el a rendszerváltás óta. Ez idő alatt kormányok jöttek és mentek, pártok születtek és tűntek el, a kommunista diktatúra állambiztonsági iratainak teljes feltárása azonban rendre elakadt. A Tisza most hozzányúlt ahhoz az ügyhöz, amely évtizedeken át politikai viták tárgya volt, és amelynek rendezését önmagában aligha lehet kifogásolni. A múlt megismerése jogos társadalmi igény, különösen azok számára, akiket egykor megfigyeltek, megzsaroltak vagy tönkretettek.

A november 4-i időzítés azonban erős politikai üzenetet hordoz. A szovjet támadás hetvenedik évfordulóján Magyar Péter az 1956-os forradalom emlékét kapcsolta össze a kommunista állambiztonság leleplezésével. A történelmi párhuzam kézenfekvő, a kormányfő pedig alkalmat kapott arra, hogy a rendszerváltás befejezésének szerepében mutassa magát. Csakhogy az állambiztonsági múlt feltárása jóval összetettebb annál, mint hogy egy több évtizedes nyilvántartás közzétételével minden kétség és történelmi vita lezárható lenne.

A Tisza ráadásul meglehetősen kényelmetlen gazdasági helyzetben nyitotta meg a múlt dossziéit. A 2027-es költségvetés és adócsomag körül éles vita bontakozott ki, a vállalkozásokra tervezett többletterhek, az adókedvezmények szűkítése és a korábbi kormányzati vállalások módosítása komoly politikai támadási felületet jelent. Ebben a helyzetben egy több évtizedes történelmi ügy látványos napirendre emelése kétségtelenül alkalmas arra, hogy háttérbe szorítsa a mindennapi megélhetést érintő kérdéseket.

A régi fedőnevek és kartonok körüli izgalom közben könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy januártól milyen számlákat kell majd kifizetni.

A múltfeltárásból hamar politikai kellemetlenség lett

Az első nap nyilvánosságra került nevek között a korábbi baloldali közélethez kapcsolódó ismert szereplők is feltűntek. Vágó István és Bárándy György neve mellett más közéleti személyiségek állambiztonsági nyilvántartási adatai is a figyelem középpontjába kerültek. Az iratokban természetesen jobboldali kötődésű személyek is szerepelnek, így valamiféle kizárólagos politikai érintettségről beszélni értelmetlen volna, még akkor is, ha az arányok jelentősen balra billennek. Az azonban hamar világossá vált, hogy a kommunista állambiztonság múltja nem illeszthető bele egy egyszerű, kizárólag a jobboldalt terhelő történetbe, ahogy azt a kormánypárt remélte.

Különösen kellemetlen fejlemény a Tisza számára, hogy Tarr Zoltán kulturális miniszter édesapjának, Tarr Kálmán református lelkésznek a neve is előkerült. A miniszter szerint ugyan apja nem végzett ügynöki tevékenységet, álláspontját pedig egy korábbi átvilágítási határozattal támasztotta alá, ám az ügy így egyszerre mutatja meg az aktanyitás politikai kiszámíthatatlanságát és a nyilvántartások értelmezésének nehézségeit.

A 6-os karton ugyanis nem azonos azzal, hogy az érintett ténylegesen jelentett, másokat elárult vagy tudatosan együttműködött az állambiztonsággal. A beszervezési kísérlet, a nyilvántartásba vétel és a tényleges hálózati tevékenység között alapvető különbségek lehetnek. A kommunista titkosszolgálat ráadásul nem történelmi igazságszolgáltatás céljára vezette ezeket a nyilvántartásokat. Most mégis fennáll a veszélye, hogy egy évtizedekkel ezelőtt kitöltött kartonból pillanatok alatt megszületik a nyilvános ítélet.

Kiss-Rigó László esete: amikor a bírósági ítélet sem számít?

A legbeszédesebb példa Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ügye. A neve mellett szereplő 6-os karton alapján ismét megjelentek azok az ügynökvádak, amelyek miatt a püspök már 2009-ben jogerősen személyiségi jogi pert nyert. A Szeged-Csanádi Egyházmegye november 4-i közleménye emlékeztetett arra, hogy a korábbi eljárásban még a kartonon szereplő tartótisztet is meghallgatták. A Tiszához köthető csoportokban már habzó szájjal örömködnek, és természetesen a püspök neve hallatán-láttán a legalpáribb, a kampányból ismert mocskolódások is előkerültek.

A bizonyítás során megállapították, hogy Kiss-Rigó László beszervezésére történtek próbálkozások, ám az egyházmegye közlése szerint a tényleges beszervezés nem valósult meg. Az akkori alpereseknek helyreigazítást kellett közzétenniük, és kártérítést is fizettek a püspöknek a jó hírnevét sértő valótlan állítások miatt. Most, tizenhét évvel később ugyanaz a dokumentum ismét alkalmat adott a korábban már vitatott vádak felelevenítésére.

A szenzációs vádat pillanatok alatt felkapják, megosztják és tényként szajkózzák, az sem különösebben zavar senkit, ha később kiderül, hogy egy szó sem igaz belőle, mert a helyreigazításra már a kutya sem kíváncsi, a besározott ember hírnevén esett kárt pedig senki nem teszi jóvá.

Ez az eset világosan megmutatja, milyen veszélyes lehet az állambiztonsági nyilvántartások önmagukban történő közzététele, ha a korábbi történeti kutatások és bírósági döntések nem kapnak megfelelő hangsúlyt. Az igazságtételnek aligha lehet az a célja, hogy valaki másodszor is kénytelen legyen megvédeni magát egy olyan állítással szemben, amely miatt egyszer már pert nyert.

A kommunista rendszer valódi működtetőinek elszámoltatása helyett könnyen olyan személyek kerülhetnek a nyilvánosság célkeresztjébe, akiket annak idején éppen a diktatúra próbált megtörni. Különösen visszás volna, ha a hajdani beszervezési kísérletek áldozatait ma ugyanazzal a bélyeggel illetnék, mint azokat, akik ténylegesen részt vettek mások megfigyelésében.

Dömötör Csaba szerint a költségvetésről akarják elterelni a figyelmet

A Tisza politikai szándékait illetően Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő fogalmazta meg az egyik legélesebb kritikát. Szerinte az ügynökakták nyilvánosságra hozatala tudatos figyelemelterelés, amelynek célja, hogy az emberek ne a 2027-es költségvetésről és annak következményeiről beszéljenek. A politikus közösségi oldalán azt írta, hogy a mostani események során szándékosan összemossák a kommunista rendszer valódi tetteseit az áldozataikkal.

Dömötör egyúttal felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyek miatt szerinte a Tisza-kormánynak magyarázkodnia kellene. A képviselő a KATA megemelését, a magasabb gépjárműadót, a negyven év feletti kétgyermekes anyák adómentességének megvonását, az Otthon Start program megszüntetését és a kedvezményes kamat ötszázalékosra emelését említette. Kifogásolta továbbá a megígért béremelések elmaradását, a védett üzemanyagár eltörlését és az államigazgatásban zajló létszámleépítéseket is.

A felsorolt intézkedések politikai értékelése természetesen vitatható, egyes változások pedig még tervezeti szakaszban vannak. Az azonban kétségtelen, hogy a költségvetés és az adópolitika közvetlenül érinti a családok, a munkavállalók és a vállalkozások mindennapjait. Ezekről a döntésekről érdemi társadalmi vitát kellene folytatni, függetlenül attól, hogy közben milyen történelmi dokumentumok válnak nyilvánossá.

Dömötör különösen érzéketlennek nevezte Magyar Péter kijelentését, amely szerint az ügynökakták megnyitása sok család számára nehéz pillanatokat hozhat. A fideszes politikus erre úgy reagált, hogy a miniszterelnök akár azt is hozzátehette volna: ugyanez igaz a költségvetésre.

"A filmszínház eddig csak hazug volt. Most már végtelenül érzéketlen is" -fogalmazott az EP-képviselő.

A kritika politikailag érthető, és az időzítés kétségtelenül ad alapot a figyelemelterelés feltételezésére. Az azonban, hogy Magyar Péter kifejezetten ebből a célból döntött az aktanyitás mellett, jelenleg nem bizonyított. A kormánynak ettől függetlenül magyarázatot kell adnia a költségvetési döntéseire, és az ügynökakták megnyitása nem mentesítheti ez alól.

Tarr Zoltán és a lelkisegélyszolgálat: politikai szatírának is beillene

A nap egyik legkülönösebb mozzanata Tarr Zoltán bejelentése volt. A kulturális miniszter közölte, hogy szakemberekből álló munkacsoport és lelkisegélyszolgálat segíti majd azokat, akiket az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nehéz helyzetbe sodorhat. A kezdeményezés hátterében valós probléma áll, hiszen az állambiztonsági múlt feltárása évtizedes családi titkokat és traumákat hozhat felszínre.

Politikai szempontból mégis nehéz nem észrevenni a helyzet iróniáját. A kormány ünnepélyesen megnyitja a nyilvántartásokat, majd rögtön segítséget ajánl azoknak, akikre a nyilvánosság következményei súlyos terhet róhatnak. Ráadásul éppen az a miniszter jelenti be mindezt, akinek édesapja szintén szerepel a frissen közzétett dokumentumokban, és akinek családja így személyesen is érintetté vált a vitában.

Kötter Tamás író szintén élesen bírálta a történteket. Véleménye szerint a politikai elit ismét a kisemberekkel fizetteti meg a történelmi leszámolás árát, miközben a kommunista diktatúra tényleges irányítóinak jelentős része már évtizedekkel ezelőtt elkerülte a felelősségre vonást. Az író szerint Magyar Péter politikai célokra használhatja a múltfeltárást, elsősorban Orbán Viktor és a korábbi jobboldali kormányzás lejáratására törekedve.

A történelmi igazságtételhez azonban ennél sokkal több kellene. Meg kell különböztetni a zsarolással megkörnyékezett embereket a ténylegesen jelentő hálózati személyektől, és azokat is számba kell venni, akik a rendszer működését irányították. Ha ez elmarad, a nyilvánosság olyan embereken kérheti számon a kommunista diktatúra bűneit, akik maguk is annak kiszolgáltatottjai voltak.

A múlt kartonjai nem fizetik ki a jelen számláit

Az ügynökakták megnyitása régóta vitatott, fontos történelmi ügy. A Tisza-kormány lépése lehetőséget teremthet a korábbinál szélesebb nyilvánosságra, de a dokumentumok hozzáférhetővé tétele önmagában nem jelenti a múlt teljes feltárását. Különösen akkor nem, ha a közbeszédben már néhány órával az adatbázis megnyitása után kész ítéletek születnek olyan személyekről, akiknek tényleges szerepét az iratok nem igazolják.

Magyar Péter számára az aktanyitás alkalmat teremtett egy nagyszabású politikai gesztusra, és arra is, hogy átmenetileg a kommunista múltról beszéljen az ország a Tisza jelenlegi kormányzati döntései helyett.

A megjelent nevek ugyanakkor hamar megmutatták, mennyire kiszámíthatatlan vállalkozás a múlt politikai fegyverként való használata. A történet a kormány saját politikai környezetét sem kerülte el, miközben olyan személyekre is újra ráirányította a gyanút, akik korábban már jogi úton tisztázták magukat.

A valódi kommunista bűnösök és a diktatúra áldozatainak összemosása pedig nem történelmi igazságtétel. Évtizedekkel a rendszerváltás után a társadalom joggal várhatja el, hogy a múlt feltárása ne újabb politikai megbélyegzésekhez vezessen, hanem tényszerű, ellenőrizhető történeti ismeretekhez.

A Tisza politikai szempontból látványos napot rendezett november 4-én, a kormányzás kellemetlen kérdései azonban változatlanul ott maradtak az asztalon. A kata, a gépjárműadó, az Otthon Start, az adókedvezmények és az elmaradó béremelések ügyében továbbra is válaszokkal tartozik. A kommunista állambiztonság régi kartonjait lehet böngészni, politikai vitákban lobogtatni, sőt újabb lejárató kampányok alapjául is felhasználni. Csakhogy amikor megérkeznek a magasabb adókról és drágább megélhetésről szóló számlák, azokat már nem a múlt szereplőinek, hanem a jelenlegi kormánynak kell megmagyaráznia.