Rákosi után Magyar Péter? Schiffer András szerint 1956 óta nem volt divat a vezérportrék ünneplése

Új művészeti irányzat bontakozik ki Magyarországon: a politikai vezérportrék reneszánsza. Magyar Péter miniszterelnök büszkén mutatta meg a közösségi oldalán, hogy egyik lelkes rajongója festményen örökítette meg őt, Schiffer Andrásnak azonban a megható pillanatról egészen más történelmi korszak jutott eszébe. Az LMP egykori elnöke Rákosi Mátyás fényképével reagált, és emlékeztetett arra, hogy a politikai vezetők saját arcképük előtti nyilvános örvendezése 1956 után valahogy kiment a magyar divatból.

Magyar Péter közösségi oldalán mutatta be a róla készült festményt, amelyet egy tisztelőjétől kapott ajándékba. A jelenetben minden megvolt, ami egy valamirevaló vezérkultuszhoz szükséges: a lelkes alkotó, az ünnepelt politikus, a gondosan megörökített találkozás és természetesen a közösségi média, ahol az esemény megfelelő nyilvánosságot kaphatott. A kép gyorsan terjedni kezdett, és újabb alkalmat szolgáltatott arra, hogy a politikai rajongás egészen különleges megnyilvánulásairól beszéljenek az emberek.

A festmény készítője alighanem őszinte lelkesedésből ragadott ecsetet, és művészi képességeihez mérten igyekezett megörökíteni politikai kedvencét. A politikai bálványimádásnak azonban számtalan változata létezik: van, aki portrét fest, más verset ír, megint más órákon keresztül magyarázza a nyilvánosságnak, miért zseniális a vezér legutóbbi Facebook-bejegyzése. A különbség többnyire az alkalmazott eszközökben és az előadás színvonalában mutatkozik meg, a rajongás tárgya és természete azonban ugyanaz.

Schiffer Andrásnak minderről egy olyan korszak jutott eszébe, amikor a politikai vezetők képmásának ünneplése még az állami reprezentáció természetes tartozéka volt. A volt országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében egy Rákosi Mátyást ábrázoló korabeli fényképpel reagált Magyar Péter festményes szereplésére. A történelmi utalás mellé mindössze néhány mondatot írt, de azokban benne volt az egész véleménye.

Schiffer szerint 1956 után kiment a divatból a vezérportrék ünneplése

"Ahány ország, annyi szokás, de nálunk azt hiszem ez a fickó volt az utolsó vezető, aki a róla készült portréknak nyilvánosan örvendezett, aztán valahogy az ilyesmi '56 után kiment a magyar divatból... Nem hiányzik" - írta Schiffer András.

A történelmi párhuzam különösen kellemetlen lehet egy olyan politikus számára, aki saját szerepét a magyar demokrácia megújításával kapcsolja össze. A Rákosi-korszak vezérportréi, a politikai vezetők köré szervezett áhítat és a személyi kultusz látványos kellékei ugyanis aligha tartoznak a magyar történelem legszívesebben felidézett emlékei közé. A politikai rajongásnak azonban láthatóan nincs lejárati ideje: legfeljebb a festék, a vászon és az ünnepelt személye változik. Már csak a kötelező munkahelyi kifüggesztés hiányzik a teljes retróélményhez.

A történetben különösen érdekes, hogy a festmény elkészítése és a miniszterelnök ünnepélyes megörökítése két különböző szereplő döntése volt. Egy rajongótól aligha várható el, hogy minden ecsetvonás előtt politikafilozófiai megfontolásokat végezzen, a közszereplő azonban maga dönti el, milyen jelenetekkel építi nyilvános arculatát. Magyar Péter úgy döntött, hogy a róla készült portré bemutatása megér egy bejegyzést. Schiffer pedig úgy látta, a jelenet mellé kiválóan illik egy kis történelmi emlékeztető.

A politikai rajongásnak mindig akad újabb vászna

A magyar közéletben régóta különös hagyománya van annak, hogy a politikusok körül szinte vallásos lelkesedéssel szerveződnek rajongótáborok. A kedvenc vezető minden megszólalása történelmi jelentőségűvé válik, minden hibájára akad kész magyarázat, minden kritikusa pedig azonnal ellenséges figurává lép elő. A személyi kultusz modern változatához szerencsére már nincs szükség állami ünnepségre vagy kötelező felvonulásra, hiszen a közösségi média önkéntes ünneplői sokkal gyorsabban és olcsóbban elvégzik a munkát.

A festői lelkesedés pedig különösen hálás műfaj. Egy jól sikerült portré bekerülhet a nappaliba, egy kevésbé sikerült pedig a magyar politikai folklórba, ahol akár évtizedek múlva is előkerülhet. A rajongásból született alkotás művészeti értékéről természetesen mindenki kialakíthatja a saját véleményét, a politikai szimbolikája azonban már most beszédtémává vált.

Magyar Péter tehát gazdagabb lett egy festménnyel, Schiffer András pedig néhány mondattal felidézte a magyar történelem egyik legismertebb vezérkultuszát. A következő lelkes tisztelők előtt pedig továbbra is nyitva áll a lehetőségek tárháza: készülhet márvány mellszobor, bronz lovas szobor, esetleg egy kisebb, otthon is könnyen elhelyezhető diadalív. A magyar demokrácia szerencséjére a kötelező portrékihelyezés intézménye egyelőre még nem tért vissza.

Mi pedig készítettünk egy kis galériát, mert ezek után még a mi képzeletünk is elszabadult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük