Franciaországban kirakatokat törnek be és üzleteket fosztanak ki, Olaszországban anarchista csoportok vonulnak utcára, Belgiumban antifasiszta aktivisták csapnak össze a rendőrökkel. Az európai tiltakozáshullám mögött valós társadalmi problémák húzódnak meg, a megélhetési válságtól a lakhatási nehézségekig, de az események egy részében szervezett radikális baloldali csoportok is szerepet játszanak. A béremelésekért, megfizethető lakhatásért és jobb közszolgáltatásokért demonstráló tömegek mellett olyan szélsőséges aktivisták is megjelentek, akik számára a rendőrséggel való összecsapás és a politikai rendszer elleni konfrontáció önálló cél.

Az elmúlt hetekben Európa számos országában jelentős demonstrációk kezdődtek. Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Spanyolországban, Portugáliában, Albániában és Szerbiában eltérő követelésekkel vonultak utcára az emberek, a tiltakozások jelentős részét azonban összeköti a politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. A megmozdulások szervezésében sok helyen baloldali szakszervezetek, diákkollektívák és rendszerkritikus szervezetek vesznek részt. Az erőszakba torkolló eseményeknél pedig egyre gyakrabban merül fel a szélsőbaloldali és anarchista csoportok szerepe.

A politikai hovatartozás önmagában természetesen nem jelent erőszakos szándékot, és a tüntetők döntő többsége békésen vesz részt a demonstrációkon, az azonban dokumentált tény, hogy egyes szélsőbaloldali csoportok tudatosan keresik a konfrontációt a hatóságokkal. A Counter Extremism Project október 19-i elemzése szerint Franciaországban, Olaszországban és Belgiumban is kimutatható volt radikális baloldali aktivisták részvétele az erőszakos eseményekben, miközben egyes nemzetközi aktivistahálózatok az interneten is terjesztették az utcai összecsapásokat támogató üzeneteket.

Franciaország: a belügyminiszter szerint a szélsőbaloldal szította az erőszakot

A franciaországi események különösen látványosan mutatják, hogyan válhat egy széles társadalmi támogatottságú demonstráció erőszakos csoportok célpontjává. Az október 17-i tiltakozásokon a hatóságok szerint 550 ezren, a szervezők szerint mintegy 800 ezren vettek részt, az események azonban több városban súlyos zavargásokba torkolltak. Párizsban, Lyonban, Marseille-ben és más nagyvárosokban üzleteket fosztottak ki, autókat gyújtottak fel, barikádokat emeltek, és rendőröket támadtak meg.

Laurent Nuñez francia belügyminiszter nyíltan a radikális szélsőbaloldalt nevezte meg az erőszak egyik meghatározó előidézőjeként.

A Le Monde beszámolója szerint a hatóságok már a demonstrációk előtt arra számítottak, hogy szervezett szélsőbaloldali csoportok próbálják majd összecsapásokba sodorni a rendőrséget és a tüntetőket. Az október 17-i események után a belügyminiszter megerősítette, hogy álláspontja szerint a szélsőbaloldalhoz köthető csoportok szándékosan idéztek elő erőszakos helyzeteket.

A párizsi Madeleine tér környékén feketébe öltözött, arcukat eltakaró aktivisták szervezett csoportokban támadták a rendőrsorfalakat. A black bloc néven ismert taktika lényege, hogy a résztvevők egységes, sötét ruházatban, arcukat eltakarva mozognak, megnehezítve az egyéni azonosítást. Ez nem önálló szervezet, hanem különböző radikális mozgalmak által alkalmazott módszer, amelyet több európai országban dokumentáltak már erőszakos tüntetéseken.

A francia radikális baloldal egyes médiakollektívái sem határolódtak el az utcai erőszaktól. A Counter Extremism Project elemzése szerint a Contre Attaque nevű autonóm baloldali csoport kifejezetten üdvözölte a rendőrségi ellenőrzés meggyengülését, míg a Cerveaux Non Disponibles elutasította az összecsapások elítélését. Ez nem bizonyítja, hogy a szervezetek irányították volna a fosztogatásokat, de megmutatja, hogy a politikai erőszak megítélésében a radikális baloldalon belül is léteznek azt elfogadó vagy igazoló álláspontok.

A politikai vita különös fordulata, hogy Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője a rendőrségi fellépést tette felelőssé az összecsapásokért.

Emmanuel Macron elnök ugyanakkor az elmúlt napokban a külföldi beavatkozással kapcsolatos feltételezéseket utasította vissza, kijelentve, hogy a zavargások külföldi megszervezésére nincs bizonyíték. Ez azonban külön kérdés attól, hogy belföldi szélsőséges szervezetek milyen szerepet játszottak az eseményekben.

Olaszország és Belgium: anarchista szervezetek és antifasiszta aktivisták az utcákon

Olaszországban az október 17-i tüntetések során Milánóban, Torinóban és Bolognában is súlyos összecsapások történtek. Milánó belvárosában üzleteket fosztottak ki, autókat rongáltak meg, a rendőrséget kövekkel és más tárgyakkal támadták. A hatóságok összesítése szerint az országos zavargások során 141 rendfenntartó sérült meg, és 28 embert tartóztattak le. Giorgia Meloni kormánya ezt követően további ötszáz katonát vezényelt Milánóba, hogy megakadályozza az újabb erőszakos cselekményeket.

A radikális baloldali szervezetek jelenléte különösen Torinóban volt egyértelmű.

Az október 24-i, fegyverkezés elleni demonstrációt az Askatasuna autonóm baloldali központ szervezte, amely régóta a város rendszerkritikus aktivistaközegének meghatározó szereplője. Az olasz beszámolók szerint a tüntetéseken anarchista csoportok is megjelentek, és egyes aktivisták a rendőrségi korlátozások ellenére próbáltak továbbvonulni.

Belgiumban hasonló jelenség volt megfigyelhető. Október 17-én Brüsszelben antifasiszta aktivistákból álló csoportok csaptak össze a rendőrökkel.

A Brussels Times helyszíni beszámolója szerint a tömeg egy része barikádokat emelt, kövekkel és más tárgyakkal támadta a hatóságokat, valamint kerékpárokat és elektromos rollereket gyújtott fel. A rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be. A belga események azért is figyelemre méltók, mert az erőszakos csoportokat a helyszíni tudósítások kifejezetten antifasiszta aktivistaként azonosították.

A történtek alapján nem lehet minden baloldali demonstrálót azonosítani az erőszakos csoportokkal. Az viszont egyértelmű, hogy a szélsőbaloldali és antifasiszta aktivistahálózatok egyes helyszíneken nem pusztán szemlélői, hanem aktív résztvevői voltak az összecsapásoknak.

Bevándorlók a zavargásokban: mit mutatnak a rendőrségi adatok?

A francia és olasz zavargások kapcsán a bevándorlás kérdése is előtérbe került. A rendőrségi adatok alapján külföldi állampolgárok is részt vettek az erőszakos cselekményekben, de az arányukról szóló állításokat érdemes a tényleges számokhoz kötni.

Franciaországban az október 17-i események után 2700 embert vettek őrizetbe, és október 23-ig 217 személy került börtönbe. A TF1-LCI által ismertetett igazságügyi adatok szerint a bebörtönzöttek mintegy 70 százaléka francia, ami nem zárja ki a bevándorló hátteret és 29 százaléka külföldi állampolgár volt. A fosztogatással összefüggésben bebörtönzöttek körében a külföldi állampolgárok aránya 35 százalékot tett ki. Az adatokból az nem állapítható meg, hogy a francia állampolgárságú elkövetők közül hányan rendelkeznek bevándorlói családi háttérrel.

Olaszországban az október 17-i zavargások után letartóztatott 28 személy közül hat volt külföldi állampolgár. Milánóban 17 embert tartóztattak le, köztük öt külföldit és öt kiskorút, akiknek állampolgárságát az első rendőrségi összesítés külön nem részletezte.

Ezek a számok igazolják, hogy külföldi állampolgárok is érintettek voltak a zavargásokban, azt viszont nem, hogy Franciaországban vagy Olaszországban ők követték volna el a gyújtogatások és fosztogatások többségét, ahogy azt sem részletezik, az állampolgárok közül hányan voltak bevándorló hátterűek. A rendelkezésre álló statisztikák az előállítottak és a fogva tartottak összetételét mutatják, nem az összes bűncselekmény elkövetőinek végleges megoszlását.

A társadalmi elégedetlenség és a politikai radikalizmus találkozása

Spanyolországban és Portugáliában a lakhatási válság, Belgiumban a megszorítások, Albániában és Szerbiában a korrupcióellenes követelések jelentik a tiltakozások legfontosabb mozgatórugóit. Ezek a demonstrációk nem sorolhatók egyetlen politikai irányzat alá, és jelentős részük békésen zajlik. A különböző országokban azonban visszatérő jelenség, hogy a társadalmi elégedetlenség lehetőséget teremt radikális politikai szervezeteknek saját céljaik megjelenítésére.

A Counter Extremism Project kutatói szerint a szélsőbaloldali szereplők különböző módokon kapcsolódnak be a tiltakozásokba: egyesek szervezett konfrontációban vesznek részt, mások a szélesebb társadalmi mozgalmak befolyásolására törekednek, megint mások az erőszakos fellépést igazoló üzeneteket terjesztik nemzetközi aktivistahálózatokban. A kutatás ugyanakkor nem talált bizonyítékot arra, hogy valamennyi európai zavargást egyetlen központból irányítanák.

A jelenlegi európai tiltakozáshullám megértéséhez ezért két dolgot egyszerre kell látni. A megélhetési nehézségek, a lakhatási problémák és a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedetlenség valós társadalmi konfliktusokat jelentenek, ugyanakkor a radikális szélsőbaloldali és anarchista csoportok bizonyíthatóan szerepet vállaltak egyes erőszakos eseményekben.

A legfontosabb kérdés az, hogy az európai kormányok képesek-e egyszerre kezelni az elégedetlenség kiváltó okait és megakadályozni, hogy a békés tiltakozásokat erőszakos politikai csoportok használják fel saját céljaikra. Mert a társadalmi problémák megoldását követelni egy dolog, autókat felgyújtani, üzleteket kifosztani és rendőröket megtámadni pedig egészen más.

A társadalmi elégedetlenség önmagában nem jelent szélsőségességet. Amikor azonban a jogos követelések helyét átveszi a politikai indulat, a tömeg könnyen azok eszközévé válhat, akik nem megoldani, hanem kihasználni akarják a feszültséget. Gustave Le Bon már 1895-ben, A tömegek lélektana című művében figyelmeztetett erre: