Baka András neve a napokban váratlanul visszakerült a magyar politika középpontjába. Magyar Péter és Ruff Bálint találkozott a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökével, a miniszterelnök pedig már a találkozóról szóló bejegyzésében is pontosan azt az életrajzi mozzanatot emelte ki, amely Baka személyét politikailag igazán értékessé teszi: 2011-es eltávolítását a Legfelsőbb Bíróság éléről.

Nem véletlenül. Baka ugyanis ma már nem egyszerűen egy korábbi főbíró, hiszen az elmúlt másfél évtizedben személye fokozatosan a 2010 utáni magyar rendszer egyik szimbólumává vált, története pedig tökéletesen beleilleszthető abba az ellenzéki elbeszélésbe, amely szerint az Orbán-rendszer előbb-utóbb félreállítja azokat, akik szakmai vagy politikai konfliktusba kerülnek vele.

Csakhogy Baka története jóval érdekesebb annál, mint amit ebből a leegyszerűsített változatból látunk.

Baka nem ellenzéki főbíróként érkezett

A történet egyik legkevésbé hangsúlyozott részlete, hogy Baka András 2009-ben egyáltalán nem a Fidesz ellenében került a Legfelsőbb Bíróság élére.

Sólyom László jelöltje volt, és megválasztását végül az MSZP mellett a Fidesz-KDNP is támogatta. Baka 309 igen szavazattal lett főbíró. Nem egy ellenzéki tábor küldte harcba Orbán Viktorral szemben, hanem széles parlamenti támogatással került az igazságszolgáltatás csúcsára.

Már maga a kinevezés is szokatlan volt. Baka komoly nemzetközi jogászi múlttal rendelkezett, hosszú éveken át az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírája volt, előtte tudományos és felsőoktatási pályán dolgozott, ám a klasszikus magyar bírói ranglétrát nem járta végig. Hazai bírói tapasztalat nélkül került a magyar bírósági szervezet tetejére.

Vagyis a ma rendszerkritikus szimbólumként kezelt Baka eredetileg egy olyan kompromisszumos személy volt, akinek főbíróvá választásához maga a későbbi kétharmados kormánypárt is hozzájárult.

A törés később következett be.

Amikor a szakmai konfliktusból politikai történet lett

A 2010 után megindult igazságügyi átalakítás több elemét Baka főbíróként nyilvánosan bírálta. Kritizálta többek között a bírák nyugdíjkorhatárának radikális csökkentését és az igazságszolgáltatást érintő egyes törvényi változásokat. Ez önmagában fontos körülmény, mert a Legfelsőbb Bíróság elnökeként nem egyszerű kívülálló kommentátorként beszélt, hanem tisztségéből fakadóan feladatának tekintette, hogy megszólaljon a bírói szervezetet érintő változásokról.

Hatéves mandátuma eredetileg 2015-ig tartott volna, ám az új Alaptörvényhez és a bírósági rendszer átalakításához kapcsolódó szabályozás következtében 2011 végén megszűnt a megbízatása. A Legfelsőbb Bíróság helyét a Kúria vette át, Baka pedig nem folytathatta elnökként.

A történetből ezután Baka kontra Magyarország lett.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája 2016-ban Baka javára döntött. A bíróság szerint sérült a bírósághoz forduláshoz való joga, mert mandátumának idő előtti megszüntetését nem támadhatta meg megfelelő bírói fórum előtt, továbbá sérült a véleménynyilvánítás szabadsága is.

Az ítélet ennél is kellemetlenebb következtetésre jutott, ugyanis az EJEB szerint az események sorrendje és közelsége arra utalt, hogy Baka mandátumának megszüntetése összefüggött az igazságügyi reformokról nyilvánosan megfogalmazott kritikáival.

Ezt tehát nem érdemes utólag átírni: Baka eltávolításának módja komoly jogállami problémát jelentett, és ezt Strasbourg jogerős ítéletben állapította meg.

Éppen ettől válik politikailag ennyire értékessé a története.

Egy ítéletből legenda

Az évek során ugyanis két Baka-történet kezdett egymás mellett élni. Az egyik a jogi történet. Egy főbírónak idő előtt megszüntették a mandátumát, miután kritizálta az igazságügyi reformokat, majd az EJEB kimondta, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A másik már politikai történet, melyben Baka annak az értelmiséginek a szerepét kapta, aki szembeszállt a rendszerrel, ezért a rendszer eltávolította, majd Európa igazolta őt.

A kettő között finom, de fontos különbség van. Az EJEB ugyanis egy konkrét jogvitában hozott ítéletet, ám nem adott politikai erkölcsi bizonyítványt Baka teljes pályafutásáról, ahogy természetesen a magyar politikai rendszer egészéről sem döntött.

A politika viszont ennél sokkal egyszerűbb történetekből dolgozik. Kell egy szereplő, kell egy konfliktus, kell egy igazságtalanság, végül pedig kell az igazolás. Baka történetében mind a négy rendelkezésre áll.

A politikai újrahasznosítás most érkezett el a csúcsára

Ezért különösen érdekes Magyar Péter korábbi bejegyzése. A miniszterelnök nem egyszerűen felsorolta Baka szakmai állomásait, hanem külön felidézte eltávolítását a Legfelsőbb Bíróság éléről. Baka tehát már a találkozó kommunikációjában sem pusztán jogtudósként vagy egykori strasbourgi bíróként jelent meg. A 2011-es konfliktus szerves része lett annak, ahogyan Magyar bemutatta őt.

Ez politikailag rendkívül logikus, hiszen Baka nem klasszikus pártpolitikus, nincs mögötte saját párt, frakció vagy jelentős politikai hálózat, nem jelent önálló választói pólust és nem évtizedek óta valamelyik ellenzéki párt embere, ezért nehezebb ráhúzni a hagyományos pártpolitikai címkéket.

Ugyanakkor rendelkezik egy nemzetközileg hitelesített konfliktussal az Orbán-korszakkal.

Ennél jobb politikai életrajzot keresve is nehéz lenne találni egy olyan hatalom számára, amely saját működését az előző rendszerrel való szakításként kívánja bemutatni. Baka személyével egyszerre lehet beszélni bírói függetlenségről, jogállamiságról, Európáról és az Orbán-korszak állítólagos személyzeti leszámolásairól. Ehhez ráadásul nem kell hosszú magyarázat, elég egyetlen mondat: ő az a főbíró, akit Orbánék eltávolítottak, majd Strasbourg neki adott igazat.

Politikai kommunikációban ez szinte késztermék.

Baka azonban nem Magyar Péter történetének szereplőjeként élte le az életét

Éppen ezért lenne hiba utólag az egész pályáját úgy értelmezni, mintha az szükségszerűen a mai pillanathoz vezetett volna. Baka nem Fidesz-politikus volt, aki elvesztette pozícióját, majd sértettségből átállt a másik oldalra. Ebben az értelemben nem lehet egyszerűen beilleszteni a kiugrott vagy félreállított egykori fideszesek csoportjába.

Van azonban egy érdekes hasonlóság. A mai magyar ellenzéki politikában feltűnően nagy szimbolikus értéke lett azoknak, akik valamikor a 2010 utáni hatalmi rendszerrel együttműködtek, annak valamely intézményében pozíciót töltöttek be, vagy legalábbis nem eleve annak politikai ellenfeleiként indultak, majd később konfliktusba kerültek vele.

Az ilyen élettörténet kommunikációs ereje éppen abból fakad, hogy az illető nem kívülről érkező régi ellenfél, ráadásul Baka ebből a szempontból különleges eset. Őt maga a Fidesz is megszavazta főbírónak, majd két évvel később ugyanennek a politikai erőnek a kétharmados rendszerátalakítása vetett véget idő előtt a mandátumának.

Ez a történet pedig sokkal erősebb politikai alapanyag annál, mintha Baka egész életében Orbán Viktor ellenfele lett volna.

A mártírszerep különös természete

A politikai mártírtörténetek sajátossága, hogy idővel leválnak az eredeti konfliktus részleteiről. Tizenöt év elteltével kevesen tudják pontosan, mely törvényeket kifogásolta Baka, hogyan alakult át a Legfelsőbb Bíróság Kúriává, milyen jogtechnikai megoldással szűnt meg a mandátuma, vagy pontosan mit állapított meg az EJEB.

A szimbólumhoz ezekre már nincs is szükség. Megmarad három elem: kritizálta a rendszert, eltávolították, Strasbourg igazat adott neki, most pedig megjelent a negyedik: Magyar Péter tárgyal vele. Ezzel a tizenöt éves történet hirtelen visszakapta politikai aktualitását.

És itt kezdődik Baka saját felelőssége

Mert eddig Baka számára a 2011-es történet olyasmi volt, ami megtörtént vele, ha azonban most politikai tisztséget vállal Magyar Péter rendszerében, különösen ha valóban felmerül a neve köztársaságielnök-jelöltként, akkor a helyzet megváltozik.

Onnantól már nem egyszerűen mások használják politikai szimbólumként a történetét, hanem ő maga is elfogadja annak politikai felhasználását.

Ehhez természetesen joga van. Lehet arra a következtetésre jutni, hogy egy hetvenhárom éves jogtudós éppen élettapasztalata miatt alkalmas az államfői tisztségre. Lehet úgy gondolni, hogy az egykori főbíró személye valamiféle történelmi elégtételt jelentene. És természetesen az is elképzelhető, hogy Baka saját felfogása szerint éppen az alkotmányos intézmények tekintélyének helyreállítását szolgálná.

De ettől még politikai döntést hozna.

És ez már egészen más megvilágításba helyezné azt a gondosan őrzött képet, amely szerint Baka története kizárólag egy szakmai integritásához ragaszkodó bíró és a politikai hatalom konfliktusa volt. Ha ugyanis elfogad egy politikailag ennyire erősen megterhelt jelölést, saját maga lép be annak a történetnek az utolsó fejezetébe, amelynek eddig elsősorban elszenvedőjeként szerepelt.

Talán éppen ezért Baka András esetleges államfővé választásának nem az lenne a legérdekesebb kérdése, hogy alkalmas-e protokollárisan a tisztségre, hanem az, hogy egy tizenöt évvel ezelőtti sérelem után lehet-e valaki valóban pártok felett álló köztársasági elnök annak a politikai erőnek a támogatásával, amely éppen ezt a sérelmet teszi személyének egyik legfontosabb ajánlólevelévé.

Baka Andrásból ugyanis 2011-ben akaratán kívül politikai szimbólum lett. 2026-ban viszont már neki kell eldöntenie, hogy az is akar-e maradni.