Újabb vitát indított el Hodász András, aki ezúttal az egyházi népénekeket vette górcső alá. A korábbi katolikus pap úgy véli, hogy számos, elsősorban katolikus népének olyan üzeneteket közvetít, amelyek gyermekkorban túlzott bűntudatot, szégyenérzetet, szorongást és torz istenképet alakíthatnak ki.
Kritikája elsősorban a 19. századi katolikus népénekhagyományt érinti. Meglátása szerint ezek a szövegek egy olyan korszak gondolkodását tükrözik, amely több ponton összeütközésbe kerül a modern pszichológia szemléletével.
A felvetés sokakból ellenérzést váltott ki. Úgy látják, hogy az egyházi népénekek nem lelki terheket raknak az emberekre, hanem évszázadok óta a hit, a közösség és a magyar kulturális örökség fontos hordozói. Véleményük szerint nem lehet több száz éves vallási szövegeket kizárólag a mai pszichológiai fogalomrendszer alapján megítélni.
A vita valójában jóval túlmutat az egyházi énekeken. Arról szól, hogy a hagyományokat a jelenkor értékrendje szerint kell-e újraértelmezni, vagy meg kell őrizni azokat eredeti jelentésükkel együtt. Ebben a kérdésben ma is élesen eltérnek az álláspontok.
A magyar egyházzene története ugyanakkor azt is mutatja, hogy a hagyomány és a megújulás nem feltétlenül zárják ki egymást. Liszt Ferenc és Kodály Zoltán munkássága is azt példázza, hogy a vallási zenei örökség megőrizhető úgy is, hogy közben új formák és új értelmezések születnek.