Félig állami kézbe kerül a BKK: januártól átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése

Jelentős átalakítás előtt áll Budapest és az agglomeráció közösségi közlekedése. A Fővárosi Közgyűlés pénteken jóváhagyta azt a megállapodást, amelynek értelmében 2027. január 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ regionális közlekedésszervezővé alakul. Az állam 50 százalékos tulajdonrészt szerez a társaságban, amely a fővárosi járatok mellett a HÉV-ek, az elővárosi vonatok és az agglomerációs buszok közlekedését is összehangolhatja….

Vitézy és Karácsony tájékoztatót tart
Karácsony megfelezte a BKK-t: Vitézy nélkül már Budapest közlekedéséről sem dönthetnek

Nyilvánosságra került a Tisza-kormány és Karácsony Gergely közötti megállapodás tervezete, amely alapjaiban alakítaná át Budapest közösségi közlekedésének irányítását. Az állam 50 százalékos tulajdonrészt szerezne a BKK-ban, a döntéseket pedig ezentúl közösen kellene meghoznia a kormánynak és a fővárosnak. Vitézy Dávid közlekedési miniszter így közvetlen beleszólást kapna a budapesti közlekedésszervezésbe, miközben Karácsony Gergely elveszítené a főváros…

Vitézy Dávid
A vonatos terepasztal után jönnek az emeletes buszok: Vitézy Dávid már a vonatpótlásra készül

Újabb nagyszabású közlekedési fejlesztést jelentett be Vitézy Dávid: a Tisza-kormány közlekedési minisztere 105 emeletes távolsági és 250 csuklós autóbusz beszerzését tervezi. Az új járművek egy része a következő években kezdődő vasútfelújítások idején az InterCity-vonatokat helyettesítené. A 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv megvalósulása ugyan még távoli cél, a vonatpótló buszok beszerzésének előkészítése már elkezdődött….

Buszsáv
Újabb automatikus bírságok jöhetnek: a buszsávokat, a tilosban parkolást és a vasúti átjárókat is kamerákkal ellenőriznék

Jelentősen kibővítené a kamerás közlekedési ellenőrzések rendszerét a kormány. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint a buszsávok jogosulatlan használatát, a szabálytalan parkolást és a vasúti átjáróknál elkövetett szabályszegéseket is hatékonyabban szankcionálnák. A tervek lényege, hogy a kamerafelvételek alapján az üzembentartóval szemben is megindulhasson az eljárás, anélkül, hogy minden esetben külön azonosítani kellene a…

Vitézy és Magyar P.
Vitézy Dávid a Fidesznek üzenget, miközben milliárdos kérdések várnak válaszra a vasúti közbeszerzéseknél

Újabb politikai csörtébe bonyolódott Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, ezúttal a Swietelsky által elnyert vasútfelújítási megbízások miatt. A tárcavezető a Fidesz-frakció kritikájára Mészáros Lőrinc emlegetésével, a korábbi kormány felelősségének hangsúlyozásával és egy kilátásba helyezett versenyhatósági bejelentéssel válaszolt. Csakhogy a látványos politikai üzengetés közepette továbbra is ott vannak azok a kérdések, amelyekre a vasúti beruházásokért…

Nem kell a V-Híd, csak a gépei és a dolgozói? Az osztrák PORR átvenné Mészáros Lőrinc cégének értékes erőforrásait

Váratlan fordulatot vett Mészáros Lőrinc egyik legértékesebb vállalatának ügye. Az osztrák PORR építőipari óriás közölte, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem kívánja megvásárolni a V-Híd Építő Zrt.-t, ugyanakkor szívesen átvenné annak dolgozóit, gépeit és a folyamatban lévő vasúti beruházások kivitelezését. Mindezt a magyar kormánnyal történő egyeztetéshez kötné. A kérdés így már nem egyszerűen az, hogy…

’56 emléke járja az országot: különleges mozdony tiszteleg a forradalom 70. évfordulója előtt

Különleges, az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő Taurus mozdony jelenik meg a következő napokban több magyarországi InterCity-járat élén. A 70. évfordulóra készített látványos grafikához mintegy 150 négyzetméternyi speciális fóliát használtak fel. Az emlékmozdonnyal Debrecen, Szolnok, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, majd Békéscsaba és Lőkösháza felé is találkozhatnak az utasok. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára…

Jön a rollerek szigorítása: korhatár és új kategóriák, heteken belül bemutatják a szabályokat

Hamarosan véget érhet az elektromos rollerek körüli szabályozási bizonytalanság Magyarországon. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy néhány héten belül bemutatják az új szabályozás tervezetét. A társadalmi egyeztetésben több mint 300 ezren vettek részt, és a válaszadók elsöprő többsége szigorúbb előírásokat szeretne. A legnagyobb vita arról folyik, hány éves kortól lehessen elektromos rollerre állni….

Kettős mérce az autópályákon: a magyar koncessziót felmondanák, a Strabagét fizetik tovább

Magyar Péter kormánya látványosan nekiment az MKIF autópálya-koncessziójának. Szeptember 18-án bejelentették a 2022-ben megkötött, 35 évre szóló szerződés megszüntetését; Vitézy Dávid közlekedési miniszter szerint az állam túl sok kockázatot visel, a konstrukció pedig jogilag is támadható. A közönségnek így egy egyszerű történetet kínálnak: az állam végre fellép egy drága, politikai kapcsolatokkal terhelt szerződés ellen. Csak…

Nyílt háború tört ki Vitézy Dávid és a VEKE között: saját egykori egyesülete „szélhámos kóklernek” nevezte

Ritkán látni olyan éles hangvételű nyilvános vitát a hazai közlekedési szakmában, mint ami az elmúlt napokban bontakozott ki Vitézy Dávid és egykori szervezete, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) között. A konfliktus azt követően robbant ki, hogy Vitézy Dávid közösségi oldalán bírálta az egyesületet, amely korábban kritikát fogalmazott meg vele és közlekedéspolitikai tevékenységével kapcsolatban….