Trump repülőgépe Grönlandon
Trump bejelentette, hogy Dánia „odaadta” Grönlandot Amerikának, és Venezuelát is megszerezték

Donald Trump amerikai elnök egy georgiai kampányrendezvényen kijelentette, hogy Dánia átadta Grönlandot az Egyesült Államoknak, amely szerinte Venezuelával együtt a történelem egyik legnagyobb ingatlanügylete. Az elnök azt állította, hogy Washington mindkét területet ingyen szerezte meg. A kijelentések mögött azonban jóval összetettebb helyzet áll: az Egyesült Államok valóban rendkívüli katonai jogosultságokat kapott Grönlandon, a sziget szuverenitása…

Venezuela 76 milliárd dollár olajbefektetésre számít a következő öt évben

Venezuela közel 76 milliárd dollárnyi amerikai olajbefektetésre számít a következő öt évben a közelmúltban aláírt megállapodások részeként. Erről Delcy Rodriguez ügyvezető elnök beszélt szombaton. A politikus elmondta, az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodások egyebek között 250 fúrótoron fölállítását irányozzák elő 17 olajmezőn. Venezuela a világ legnagyobb bizonyított nyersolaj-készletével rendelkezik, de a termelése jóval az egy…

Venezuela hátat fordít a Nemzetközi Büntetőbíróságnak: politikai üzenet vagy jogi menekülőút?

A lépés különösen érzékeny időpontban érkezett, hiszen az ICC jelenleg is vizsgálja azokat a feltételezett emberiesség elleni bűncselekményeket, amelyeket a Nicolás Maduro vezette korábbi venezuelai kormányzat idején, a 2014 óta zajló tüntetések leverése során követhettek el. A Nemzetközi Büntetőbíróság közlése szerint hivatalos értesítés egyelőre nem érkezett meg Hágába, ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy a Római Statútum…