Tisza a parlamentben
25 millió forint készpénz, de egyetlen korábbi munkahely sem: furcsa vagyonnyilatkozat a Tisza képviselőjénél

Több mint 25 millió forint készpénzt vallott be Czakó Czirbus Pál, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, miközben vagyonnyilatkozatának korábbi foglalkozásokra és megbízatásokra vonatkozó részét teljesen üresen hagyta. Pedig a politikus júniusban még maga büszkélkedett azzal az Országgyűlésben, hogy ő volt a Tisza első alkalmazottja. A pártnál végzett munkának azonban nincs nyoma a nyilatkozat megfelelő rovatában,…

Újabb cég maradhatott ki Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozatából: milliárdos vállalkozást vezetett a házelnök

Még el sem ült a Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata körüli előző botrány, máris újabb céges tisztségre derült fény. A Tisza Párt alelnöke, az Országgyűlés elnöke a nyilvános cégadatok szerint idén márciusig egy közel másfél milliárd forintos éves árbevételű vállalkozás ügyvezetője is volt. Panyi Miklós és Németh Balázs fideszes politikusok szerint ez a tisztség sem szerepel a…

Kimaradt a családi cég Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozatából, most inkább a szabályokat változtatná meg

Rómából hazatérve magyarázkodásra kényszerült Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés tiszás elnöke, miután kiderült, hogy vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel a családi szállodavállalkozásban meglévő, 28 százalékos tulajdonrészét. A házelnök szerint nem titkolt el semmit, csupán másként értelmezte a nyilatkozattételi szabályokat. A helyzetet azonban nem könnyíti meg, hogy a törvény külön rendelkezik a gazdasági társaságokban fennálló tagság feltüntetéséről. Forsthoffer…

Újabb vagyonnyilatkozati botrány a Tiszánál? Hidvéghi Balázs eljárást kezdeményez Forsthoffer Ágnes ellen

Miközben a Tisza Párt a korrupció elleni fellépést és az átláthatóságot hirdeti, újabb kellemetlen ügy miatt kell magyarázkodnia a kormánypártnak. Hidvéghi Balázs, a Fidesz politikusa vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Forsthoffer Ágnes tiszás országgyűlési képviselővel szemben. A kifogás szerint a politikus nem tüntette fel egy szállodafejlesztő vállalkozásban fennálló érdekeltségét és az ahhoz kapcsolódó jövedelmét. Az érintett cég…

Forsthoffer Ágnes napjai meg lehetnek számlálva, full kamu a vagyonnyilatkozata

Megsérthette a vagyonnyilatkozatról szóló törvényt Forsthoffer Ágnes házelnök, aki kihagyta a családi vállalkozásban üzemeltetett Margaréta Hotel mögött álló Fortrend Hotel Szállodafejlesztő és Szolgáltató Kf-t. Pedig a cég még osztalékot is fizetett, 40 millió forintot. Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény írja elő a vagyonnyilatkozattételi kötelezettséget és határozza meg a formáját. A vagyonnyilatkozati nyomtatvány külön…

Nyilvánosságra kerültek Magyar Péter korábbi jövedelmei: több párhuzamos tisztségből havi 6 millió forint feletti bevétel is összejött

Az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerében közzétett dokumentumok alapján a Telex, a Népszava és a HVG részletesen összesítette Magyar Péter korábbi állami és vállalati tisztségeit, valamint az ezekhez kapcsolódó javadalmazásokat. A nyilvánosságra került adatok szerint a jelenlegi miniszterelnök a NER időszakában egyszerre több állami, állami tulajdonú és pénzügyi szervezetben is betöltött vezető vagy felügyelő tisztségeket, amelyekből…