Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást, túl hideg a víz

A döntést a HungaroMet siófoki obszervatóriumának előrejelzése, valamint a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal egyeztetve hozták meg. Az esemény lebonyolításáról természetesen akkor is az aktuális időjárási és vízbiztonsági körülmények alapján születik majd végleges döntés. A halasztás miatt várhatóan lesznek olyan résztvevők, akik visszamondják indulásukat. Emiatt a szervezők közölték, hogy a felszabaduló helyek függvényében mindhárom távra ismét megnyílhat…

Véget ér egy korszak: megszűnik az agárversenyzés Új-Zélandon

A búcsú már megkezdődött: az ország pályái egymás után rendezik utolsó versenynapjaikat, a végső futamnak pedig a Whanganui versenypálya ad majd otthont. A tilalmat Winston Peters versenyügyi miniszter jelentette be 2024 decemberében. A kormány szerint az agárversenyzésben évek óta fennálló állatjóléti problémákat a sportág szereplői több vizsgálat és ajánlás ellenére sem tudták megfelelően kezelni. A…

Fradiváros: jogi útra terelte a vitát Kubatov Gábor, mi áll az ügy hátterében?

A vita előzményei még májusra nyúlnak vissza, amikor egy kormányhatározat nyomán felmerült, hogy módosulhatnak a Fradiváros beruházás finanszírozásával kapcsolatos állami kötelezettségek. Ezt követően több sajtóértesülés is megjelent arról, hogy a projekt pénzügyi elszámolása körül kérdések merülhettek fel. Kele János ezekre az információkra hivatkozva arról beszélt, hogy a háttérben a beruházás elszámolása állhat, és felvetette annak…

Szoboszlai Dominik új liverpooli szerződése jelentős fizetésemelést hoz

A 25 éves középpályás kiemelkedő teljesítményt nyújtott az előző szezonban, hiszen 53 mérkőzésen 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, piaci értéke pedig elérte a 100 millió eurót. A szerződéshosszabbítás részeként fizetése is jelentősen megemelkedett. Korábbi heti fizetése 120 000 font, kb. 50 millió forint volt, mostantól hetente 250 000 fontot, azaz kb. 106 millió…