Jakab Péter is nekiment a Tisza költségvetésének: „Rád nincs pénz, a Tiszára és a Fideszre van”

Jakab Péter sem hagyta szó nélkül a Tisza-kormány 2027-es költségvetési tervezetét. A Jobbik korábbi elnöke Facebook-videóban bírálta Magyar Péterék pénzügyi terveit, és azt kifogásolta, hogy miközben a lakosság számára számos ígéret teljesítése kérdéses, a parlamenti pártok milliárdos állami támogatásokra számíthatnak. A politikus szerint a Tisza nagy szavai mögött kevés kézzelfogható eredmény látszik. „Éjjel benyújtották a…

Pankotai Lili továbbra is a Fideszt hibáztatja, amiért a Tisza-kormány keresztülhúzta a lakásvásárlását

Pankotai Lili ismét megszólalt, miután az interneten komoly visszhangot váltott ki, hogy a Tisza-kormány megszüntette azt a háromszázalékos lakáshitelprogramot, amelyet ő maga is igénybe szeretett volna venni. Az aktivista új videójában továbbra is a Fideszt okolja a fiatalok kilátástalan lakhatási helyzetéért, miközben elismeri, hogy számára sem mindegy, három- vagy ötszázalékos kamattal vásárolhat lakást. A történet…

Már a színházi dolgozóknál is fogy a türelem: a Tisza költségvetésében hiába keresik a béremelést

Újabb elégedetlenkedők jelentkeztek a Tisza-kormány első költségvetésének bemutatása után, ezúttal a kulturális életből. A Színházi Dolgozók Szakszervezete szerint a 2027-es büdzsében nem látszik érdemi béremelési keret az előadó-művészeti ágazat számára, Rényi András művészettörténész pedig egyenesen felháborítónak nevezte a kulturális támogatások tervezett elosztását. Kármán András pénzügyminiszter „igazságosság és fejlődés” jegyében összeállított költségvetése tehát máris elégedetlenséget váltott…

Dugovics Titusz az egri várból rántotta le a törököt? A tiszás képviselő újraírta a magyar történelmet

Nándorfehérvár helyett Eger, 1456 helyett egy egészen másik történelmi korszak. Molnár Zoltán, a Tisza Párt országgyűlési képviselője a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság ülésén olyan történelmi példával próbálta alátámasztani mondandóját, amely alighanem a történelemtanárokat is meglepte volna. A politikus ugyanis Dugovics Titusz legendás hőstettét az egri várba helyezte át. A közösségi médiában több helyütt közzétett…

Magyar Péter
November 4-én nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat: 36 év után újabb fejezet nyílhat a kommunista múlt feltárásában

November 4-én nyilvánosságra hozza a szocialista diktatúra ügynökaktáit a Tisza-kormány, jelentette be szombaton Magyar Péter miniszterelnök. A rendszerváltás óta húzódó ügyben most konkrét dátumot nevezett meg a kormányfő, arról azonban egyelőre nem közölt részleteket, hogy pontosan mely dokumentumok lesznek hozzáférhetők, és milyen formában ismerheti meg azokat a nyilvánosság. Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte, hogy kormánya…

Post Image
Köböl Anita már a lemondását is benyújtotta? Magyar Péter állítólag a saját kormányszóvivőivel is elégedetlen

Alig néhány hónappal a kinevezése után távozni akart Köböl Anita kormányszóvivő, és értesülések szerint a lemondását is benyújtotta. Erről Deák Dániel politikai elemző számolt be szombaton, több forrására hivatkozva. Állítása szerint Magyar Péter miniszterelnök elégedetlen a kormányszóvivők munkájával, jelentősen korlátozta nyilvános szerepléseiket, Köböl Anita pedig különösen nehezen viseli a vele szembeni bánásmódot. Az állítólagos lemondást…

Közel hárommilliárd forint jut jövőre a Tiszának és pártalapítványának, a Fidesz támogatása csökken

Érdekes számok bújnak meg a Tisza-kormány 2027-es költségvetési tervezetében. Miközben Magyar Péter kabinetje takarékoskodásról és az államháztartási hiány csökkentéséről beszél, saját pártja és a hozzá kapcsolódó alapítvány együttesen csaknem hárommilliárd forintos állami támogatásra számíthat jövőre. A Fidesz közvetlen támogatása mintegy 53 millió forinttal csökken, a Tisza Párté viszont több mint félmilliárddal emelkedik. A legnagyobb növekedés…

Tízmilliárdos vagyonvadász hivatal, milliós fizetések: Unger Anna már építi az új hatalmi gépezetet

Miközben a Tisza-kormány a költségvetési hiány lefaragásáról, elmaradó béremelésekről és a takarékoskodás szükségességéről beszél, Unger Anna vagyonvisszaszerzési hivatala jövőre 10,6 milliárd forintból gazdálkodhat. A pénzből 4,71 milliárd forint jutna személyi juttatásokra, és a Portfolio számításai szerint egy 200 fős állománynál havi bruttó 1,96 millió forintos átlagos juttatás is kijöhet. Az új szervezet ráadásul rendkívül széles…

Tóth József Újlipótvárosa: építkezések, lakóparkok, közben a lakók már biztonsági őrre gyűjtenek

Újlipótvárosban lassan ott tartanak, hogy a lakóknak saját pénzből kell megoldaniuk azt, amit joggal várnának el a hatóságoktól: a biztonságukat. Az üzletekben rendszeresek a lopások, dolgozók mondanak fel félelmükben, vendégeket zaklatnak, társasházakba próbálnak illetéktelenek bejutni, és már egy nappali ékszerbolti betörési kísérletről is beszámoltak. A XIII. kerületet 1994 óta vezető Tóth József polgármester eközben az…

Magyar Péter és Kármán András
Még meg sem száradt a tinta a költségvetésen, Magyar Péter máris átírná: „Nem hinném”

Péntek este a Tisza-kormány benyújtotta a 2027-es költségvetést, szombat délután pedig Magyar Péter már a Facebookon jelezte, hogy annak egyik rendelkezése aligha marad meg. A miniszterelnököt a Telex tájékoztatta arról, hogy saját kormánya jövőre is biztosítaná a volt köztársasági elnökök fejenként 73 millió forintos jótékonysági keretét. A kőprofik pénzügyi tervezése így alig néhány órával a…