Újabb milliárdos ügyben indult nyomozás: már az iparkamara is célkeresztbe került

Újabb nagy értékű gazdasági ügy került a rendőrség elé: ezúttal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint budapesti szervezetének mintegy 9,2 milliárd forintos ingatlanvásárlásait vizsgálják hűtlen kezelés gyanújával. A nyomozás ténye önmagában is figyelemre méltó, a körülmények azonban további kérdéseket vetnek fel. Az érintett ügyleteket ugyanis korábban egyhangúlag támogatták a kamarai döntéshozók, az ellenőrző bizottság pedig…

Tömeges járvány egy Bács-Kiskun vármegyei óvodában, Budapesten öt majomhimlős beteget azonosítottak

Negyvenen betegedtek meg egy Bács-Kiskun vármegyei óvodában, miközben Budapesten egyetlen hét alatt öt, laboratóriumi vizsgálattal igazolt majomhimlős esetet regisztráltak. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb járványügyi jelentése szerint az óvodai megbetegedések hányással és hasmenéssel jártak, a fővárosi fertőzötteknél pedig mpoxot mutattak ki. A két esemény egymástól független, azaz eltérő fertőző betegségekről van szó….

Schmidt Máriát menesztették, de a munkáját nem tudják eltüntetni: új tudásközponttal folytathatja

Hiába távolították el közel negyedszázad után a Terror Háza Múzeum éléről Schmidt Máriát, a Széchenyi-díjas történész nem készül visszavonulni. Deák Dániel politikai elemző értesülései szerint új tudásközpont létrehozásán dolgozik, amely a Terror Háza szellemi örökségét vinné tovább. A kezdeményezés különös jelentőséggel bír az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójának évében, amikor a történelmi emlékezet kérdése…

Magyar Péter a végkielégítéseken háborgott, Gulyás Gergely 16 millió forintot utalt egy kárpátaljai gyermekotthonnak

Betartotta korábbi ígéretét Gulyás Gergely: a Miniszterelnökséget vezető egykori miniszter a neki járó közel 16 millió forintos végkielégítést teljes egészében a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak ajánlotta fel. A politikus kedden a Telexnek erősítette meg, hogy három hete megkapta az összeget, amelyet forintra pontosan tovább is utalt. A lépés különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy Magyar Péter…

Megnyíltak az ügynökakták: politikusok, püspökök, művészek és egy miniszter édesapja is szerepel a nyilvántartásban – listánk folyamatosan frissül!

Harminchat évvel a rendszerváltás után, 2026. november 4-én megnyíltak a kommunista állambiztonság fennmaradt hálózati nyilvántartásai. A több tízezer bejegyzést tartalmazó adatbázisban már az első órákban ismert politikusok, egyházi vezetők, tudósok és művészek neve bukkant fel. A találatok között ott van Szita Károly, Martonyi János, Lezsák Sándor, Kiss-Rigó László és Nógrádi György is, de a jelenlegi…

Már teljes szerkesztőségeket is kitiltanának a Parlamentből: így fest a tiszás sajtószabadság

Újabb fejezetéhez érkezett a Tisza-kormány és a sajtó viszonya. Forsthoffer Ágnes házelnök egy hétre kitiltotta a HírTV két munkatársát az Országházból, majd bejelentette, hogy hamarosan tovább szigorítják az újságírókra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint a jövőben akár egyetlen riporter magatartása miatt is megvonhatják egy teljes szerkesztőség parlamenti belépési jogosultságát. A demokratikus nyilvánosság erősítését hirdető kormány…

Megkezdődött Magyarország kiárusítása? Az osztrák építőipari óriások sorra viszik el a magyar beruházásokat

Egyre látványosabban erősödnek az osztrák építőipari nagyvállalatok pozíciói Magyarországon. A Swietelsky ezúttal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nyert el egy több mint 577 millió forintos beruházást, miközben három magyar versenytársának ajánlatát nem vonták részletes bírálat alá. A Strabag közben újabb százmilliós önkormányzati megbízásokhoz jutott, a Swietelsky pedig már korábban is jelentős vasúti beruházásokat szerzett meg….

Magyar Péter újabb kirúgásokat és feljelentéseket helyezett kilátásba: folytatódik a kormányzati átvilágítás

Feledy Botond menesztése után Magyar Péter miniszterelnök újabb vezetői felmentéseket és büntetőfeljelentéseket helyezett kilátásba. Keddi Facebook-bejegyzésében közölte, hogy jelenleg is számos intézmény és szerződés átvilágítása zajlik, és ahol a Feledy-ügyhöz hasonló körülményekre derül fény, ott további személyi következmények lesznek. A kormányfő azt is elárulta, hogy a Magyar Külügyi Intézet vezetőjének előbb felajánlották az önkéntes lemondás…

Harminchat év után, bizonyíték nélkül vádolják ügynökmúlttal Orbán Viktort: a Fidesz szerint újabb politikai lejáratás zajlik

Újra előkerült Orbán Viktor állítólagos ügynökmúltjának története, ezúttal Németh Miklós, a kommunista rendszer utolsó miniszterelnökének visszaemlékezése alapján. A volt kormányfő azt állítja, hogy 1990-ben három, Orbán nevéhez köthető, kézzel írt titkosszolgálati jelentést mutattak neki. A dokumentumok azonban nincsenek meg, másolat sem készült róluk, és Németh maga is elismerte, hogy az állítólagos aláírások hitelességét nem ellenőrizte….

Megszavazták: már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az üzletek többsége zárva tart

Az Országgyűlés kedden egyhangúlag elfogadta a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatot. A döntés már 2026 karácsonyán életbe lép, így a szenteste hivatalosan is munkaszüneti nap lesz Magyarországon. A Tisza-frakció által benyújtott előterjesztést valamennyi parlamenti párt támogatta, összesen 193 képviselő szavazott igennel. A törvénymódosítás értelmében december 24-én az üzletek többsége egész nap zárva tart majd….