Bóka János szerint politikai cirkuszt csinál a Tisza az ügynökaktákból, miközben a valódi problémákról tereli el a figyelmet

Éles politikai vita robbant ki az ügynökakták november 4-i nyilvánosságra hozatala miatt. Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a Tisza-kormány a kommunista diktatúra múltjának feltárását politikai látványossággá alakította, miközben a több tízezer dokumentum megfelelő történeti feldolgozás nélkül félrevezető következtetésekre adhat lehetőséget. A politikus arra is figyelmeztetett, hogy az eredeti iratanyag jelentős része megsemmisült vagy…

Magyar Péter hat hónapot adott az eltűnt ügynökakták beszolgáltatására, de a teljes nyilvánosság továbbra is elmarad

Hat hónapot kaptak azok, akik jogellenesen tartanak maguknál a kommunista állambiztonságtól származó dokumentumokat: a november 4-én hatályba lépett törvény értelmében az iratokat át kell adniuk a történeti levéltárnak. Magyar Péter miniszterelnök a Nyitott Akták adatbázisának bemutatásán a titkosszolgálatokat is felszólította az eltűnt dokumentumok felkutatására. A rendszerváltoztatás idején tömegesen megsemmisített vagy eltüntetett iratok egy része ugyanis…

A szélerőművekre kiírt pályázatokon 700 megawattnyi kapacitásra 2300 megawattnyi ajánlat érkezett

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) A pályázók 11 járásban, 8 csatlakozási pontra nyújtották be jelentkezésüket. A betáplálásra igényelt összteljesítmény 1834 megavoltamper (MVA), míg a tervezett szélerőművek névleges villamos teljesítőképessége 2289 villamos megawatt (MWe). A beruházásokhoz kapcsolódva…

Százmilliós állami megbízások a Tisza-miniszter korábbi cégénél: újabb kellemetlen részletek Magyar Péter kormányának múltjából

Újabb kínos részletek kerültek nyilvánosságra a Tisza-kormány egyik miniszterének korábbi üzleti kapcsolatairól. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egykori cége, az IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft. az Orbán-kormány idején több százmillió forint értékben kötött szerződéseket állami intézményekkel, minisztériumokkal és hatóságokkal. A megbízók között az Energiaügyi Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Állami Számvevőszék és…

Hadházy Ákos egy rendezvényen szónokol
Újabb falba ütközött Hadházy Ákos: az ügyészség elutasította az aranykonvojügyben tett feljelentését

Újabb kudarc érte Hadházy Ákost az aranykonvojügyben: a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította az októberben benyújtott feljelentését. A volt országgyűlési képviselő Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének állításaira alapozva kezdeményezett eljárást hivatali visszaélés és bűnpártolás gyanújával. Hadházy még egy 19 pontból álló nyomozati javaslatcsomagot is összeállított, amelyben magas rangú állami…

Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak: nyilvánosságra hozta családtagjai adatait

Szijjártó Péter nem várta meg, hogy az ügynökakták november 4-i megnyitása után esetleges névazonosságokból politikai támadásokat kreáljanak. A volt külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pontosította édesapja, nagybátyja és nagyapja személyes adatait, hogy egyértelmű legyen, kik tartoznak a családjához. A Nyitott Akták adatbázisának megnyitásával több tízezer, a kommunista állambiztonság által nyilvántartott személy neve vált kereshetővé. Az első…

„Gloria Victis!” – Orbán Viktor gyertyagyújtással tisztelgett az 1956-os hősök előtt a Terror Házánál

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének hetvenedik évfordulóján Orbán Viktor a Terror Háza Múzeumnál gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére. A volt miniszterelnök több politikustársával együtt hajtott fejet azok előtt, akik életüket adták Magyarország szabadságáért. A megemlékezésről fekete-fehér fényképet és videót is közzétett közösségi oldalán, mindössze két latin szó kíséretében: „Gloria Victis!”, vagyis dicsőség a legyőzötteknek….

Eltörölné az árrésstopot a Tisza-kormány, miközben új adóemelésekkel készül: ismét a vásárlók fizethetik meg az árát

Napokon belül megszűnhet az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árrésstop, miközben a Tisza-kormány több területen is adóemeléseket készít elő. A szerdai parlamenti napirenden szereplő javaslatok alapján a kereskedelmi láncok ismét szabadabban alakíthatnák az alapvető termékek árait, emelkedne egyes alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója, visszatérne a reklámadó, a nagyvállalatok társasági adója pedig 15 százalékra nőhetne. A…

Karikó Katalin „Lengyel Zsolt”, Szikora Róbert „Nanu-Nanu” fedőnéven szerepel az ügynökaktákban

Két újabb országosan ismert személy neve került a figyelem középpontjába a kommunista állambiztonsági iratok november 4-i nyilvánosságra hozatalával. Karikó Katalin Nobel-díjas kutatót „Lengyel Zsolt”, Szikora Róbert énekest pedig „Nanu-Nanu” fedőnéven tartották nyilván. Karikó 1978-as beszervezése már öt éve ismert, és a tudós korábban részletesen elmondta, milyen fenyegetések hatására írta alá a dokumentumot. Szikora esetében az…

Családi körben a minisztérium: Kátai-Németh Vilmos barátnője is helyet kapott a miniszteri kabinetben

Kínos összeférhetetlenségi kérdések merültek fel Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter körül, miután kiderült, hogy barátnője, Antal Klára is a miniszteri kabinetben dolgozik. Az RTL Házon kívül című műsorában bemutatott felvételek szerint a nő fontos minisztériumi értekezleteken és nemzetközi tárgyalásokon is részt vesz. A korábban a kormányváltás előtti politikai vezetők elszámoltatását sürgető tiszás miniszternek most…