Hatfős munkacsoporttal, pszichológusokkal és telefonos lelkisegélyszolgálattal készül a Tisza-kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának következményeire. A bejelentést Tarr Zoltán kulturális miniszter tette, akinek családja maga is érintett a most megnyitott állambiztonsági nyilvántartásokban: édesapja, Tarr Kálmán neve ugyanis szintén szerepel az adatbázisban.
A november 4-i sajtótájékoztatón Tarr Zoltán arról beszélt, hogy a kommunista állambiztonsági iratok megismerése sok család számára lehet megterhelő, ezért a kormány támogatni kívánja a történtek feldolgozását. Ennek érdekében pszichológusokból, lelki gondozókból és levéltárosokból álló hatfős munkacsoportot hoznak létre, valamint telefonos segélyvonalat működtetnek. A programba szociális intézményeket és idősotthonokat is bevonnának.
A bejelentésnek azonban van egy személyes vonatkozása is. Tarr Zoltán édesapja, Tarr Kálmán a közzétett 6-os karton szerint 1984 márciusában, "Kovács Kálmán" fedőnéven került a kommunista állambiztonság hálózati nyilvántartásába. A dokumentum hazafias alapú beszervezést és egyházi területen történő foglalkoztatást jelöl.
A miniszter ugyanakkor egy 2002-es átvilágítóbizottsági határozatra hivatkozva hangsúlyozta, hogy édesapja nem végzett az átvilágítási törvény szerinti ügynöki tevékenységet. Tarr szerint a család régóta ismerte a történetet. A nyilvántartásban szereplés önmagában valóban nem bizonyítja, hogy az érintett jelentéseket készített.
A helyzet ettől még kínál némi iróniát: a miniszter, aki most az ügynökakták okozta családi traumák feldolgozásához szervez állami segítséget, maga is érintett családként szembesül a nyilvánosságra került adatokkal.
Vajon Tarr Zoltán is igénybe veszi majd a saját maga által bejelentett lelkisegélyszolgálatot, vagy a családjában már korábban feldolgozták ezt a történetet?




