Ígértek reggel, délben és este, a választók pedig elhihették, hogy Magyarországra végre elérkezik a politikai és gazdasági megváltás. A Tisza kampányának hangzatos ígéretei azonban egyre távolabb kerülnek a kormányzati valóságtól. A módszer kísértetiesen emlékeztet a Gyurcsány–Bajnai-korszakra, amelynek gazdaságpolitikájáról 2010-ben már lesújtó véleményt mondtak a magyar választók. Akkor az MSZP még egymillió listás szavazatot sem tudott összegyűjteni.
A magyar politikai emlékezet időnként meglepően rövidnek bizonyul. Mintha a 2010 előtti évek gazdasági megszorításai, a választási ígéretek és a kormányzati intézkedések közötti szakadék, valamint a lakosságra hárított terhek egyszerűen eltűntek volna a kollektív emlékezetből. Pedig annak a korszaknak nagyon is kézzelfogható következményei voltak, és a választók végül a szavazófülkékben mondtak véleményt.
A Tisza politikájában ma egyre több olyan elem fedezhető fel, amely ezt a korábbi gazdaságpolitikai gondolkodást idézi. A kampányban még bőségesen osztogatott ígéretek helyét a kormányzati döntések, a költségvetési realitások és a brüsszeli elvárásokhoz való igazodás veszi át. Magyar Péter politikai fordulata így sokak számára egyre kevésbé tűnik újdonságnak. A régi receptet új szereplőkkel próbálják elfogadtatni.
A legnagyobb politikai teljesítményük talán éppen az, hogy sikerült elhitetniük: ami korábban egyszer már megbukott, az most ugyanazzal a gazdaságpolitikai logikával, de más pártlogó alatt sikeres lehet. Ehhez persze szükség volt egy látványos kampányra, jó adag politikai marketingre és arra a feltételezésre, hogy a választók jelentős része már nem emlékszik a korábbi tapasztalatokra.
2010-ben egymillió szavazatot sem ért ez a politikai örökség
A számok különösen beszédesek. A 2010-es országgyűlési választáson a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása után induló MSZP mindössze 990 428 listás szavazatot szerzett, ami 19,3 százalékos eredményt jelentett. A Fidesz–KDNP eközben több mint 2,7 millió szavazattal, 52,73 százalékos eredménnyel aratott győzelmet.
A választási eredmény világos politikai ítélet volt az előző nyolc év szocialista vezetésű kormányzásáról. A megszorítások, a gazdasági válság következményei, az elveszített bizalom és a korábbi ígéretek hitelvesztése együttesen vezettek a történelmi vereséghez. Az MSZP 59 mandátummal szorult ellenzékbe, miközben a Fidesz–KDNP kétharmados parlamenti többséget szerzett.
Érdemes tehát felidézni, milyen politikai örökséget próbálnak ma újra vonzóvá tenni. A választók 2010-ben már megtapasztalták, milyen következményekkel járhat, amikor a kampányígéreteket a hatalom megszerzése után egészen más gazdaságpolitikai döntések követik.
Új pártlogó, régi gazdaságpolitikai reflexek
Magyar Péter és a Tisza politikai kommunikációjában Brüsszel következetesen a megoldás részeként jelenik meg. Az uniós elvárásokhoz való alkalmazkodás, a költségvetési fegyelem és a gazdasági átalakítások azonban önmagukban még nem garantálják, hogy a magyar családok jobban járnak. Különösen akkor nem, ha az intézkedések árát végül éppen azokkal fizettetik meg, akiknek korábban jobb életet ígértek.
A Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik legfontosabb tanulsága éppen az volt, hogy a gazdasági szükségszerűségre hivatkozva szinte bármilyen megszorítást meg lehet próbálni megmagyarázni. A politikai felelősséget azonban nem lehet örökké a körülményekre, a nemzetközi helyzetre vagy Brüsszelre hárítani. A választók a saját pénztárcájukon mérik le a kormányzás eredményét, és ezen semmilyen kommunikációs mutatvány nem változtat.
A Tisza számára különösen kellemetlen lehet, ha a választók egyszer csak összevetik a kampányban elhangzott ígéreteket a tényleges kormányzati teljesítménnyel. A politikai marketingnek ugyanis van egy komoly gyengesége: a reklámot előbb-utóbb felváltja a számla.
Hajrá, tovább a brüsszeli úton!
Lehet persze tovább magyarázni, hogy most minden más, hogy új korszak kezdődött, és hogy a korábbi kudarcoknak semmi közük a jelenlegi politikához. A választók azonban egyszer már megtapasztalták, hová vezethet a hangzatos ígéretek és a megszorító gazdaságpolitika találkozása.
A Tisza nyugodtan folytathatja a brüsszeli irányvonalat, és ragaszkodhat ahhoz a gazdaságpolitikai szemlélethez, amelynek előzményeit a magyar társadalom már jól ismeri. A következményekért azonban ezúttal is a kormányzó politikai erőnek kell vállalnia a felelősséget.
2010-ben ez a politikai örökség 990 428 listás szavazatot ért. Magyar Péteréknek érdemes lenne elgondolkodniuk ezen a számon, mielőtt végleg elhiszik, hogy a magyar választók memóriája a legutóbbi kampánynál kezdődik.
Addig is hajrá, csak tovább a brüsszeli úton! Az eredménynek meglesz a maga politikai ára.
És ahogy a Tisza hívei olyan lelkesen hirdették: "Ne féljetek!"





