Kifejezetten tanulságos, ami Unger Anna jelölése körül történik. A Tisza-kormány alig kezdte meg működését, de máris eljutott az első olyan döntéséhez, amelynél nem kizárólag az ellenzéke, hanem saját választótáborának egy része kérdezi egyre ingerültebben: biztosan erről volt szó, biztosan erre szavaztunk?

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének kiválasztása ugyanis nem egy a sok állami személyzeti döntés közül. Ha volt valami, amivel Magyar Péter hosszú hónapokon keresztül mozgósítani tudta saját táborának legdühösebb részét, az éppen az elszámoltatás ígérete volt. Az üzenet nem bonyolult jogállami fejtegetésekből állt, hanem börtönből, bilincsből, rácsokból, visszavett vagyonból és abból az ígéretből, hogy az ország állítólagos kifosztásáért végre személyes következményekkel kell számolniuk azoknak, akiket a Tisza politikai kommunikációja a NER bűnöseiként mutatott be.

Most pedig megérkezett Unger Anna, és vele együtt a hat év.

Unger a meghallgatása során arról beszélt, hogy akár hat évig sem lehet jogerős ítéletekre számítani a feltárandó ügyekben. Egy büntetőjogász bizonyára hosszasan el tudná magyarázni, miért lehet egy bonyolult, nemzetközi pénzmozgásokkal, céghálókkal, vagyonkimentéssel, jogorvoslatokkal és többfokú eljárással járó ügyben reális egy ilyen időtáv. Csakhogy Unger nem büntetőjogász, nem ügyész, nem nyomozó és nem vagyonvisszaszerzési szakember, hanem politológus és egyetemi oktató, akinek dokumentált fő kutatási területei között a demokrácia, a választások, a politikai rendszerek és a demokratizáció szerepelnek.

Éppen ezért a hatéves kijelentés nem egyszerűen jogtechnikai prognózisként váltott ki indulatot. Azok számára, akiknek Magyar Péter az "út a börtönbe" politikai ígéretét adta el, ez úgy hangozhatott, mintha rögtön a rajtnál közölnék velük, hogy a bilincseket egyelőre tegyék vissza a szekrénybe, a rácsokat meg még nyugodtan hagyják a raktárban, nem kell forrasztani.

A Tisza olyan várakozást épített fel, amelyet most neki kell kezelnie

A kommentmezőkben tapasztalható indulatot könnyű lenne türelmetlenségnek vagy politikai hisztériának nevezni, csakhogy ezzel a Tisza saját korábbi kommunikációját tagadná meg. A választók jelentős részének nem jogelméleti előadásokat ígértek a büntetőeljárások hosszáról. Azt ígérték, hogy lesz elszámoltatás.

A magyar politikai emlékezet ráadásul tele van elmaradt elszámoltatásokkal. A rendszerváltás után sokakban maradt meg az érzés, hogy a kommunista rendszer felelősei megúszták a számonkérést. 2010 után a jobboldali választók jelentős része várta a 2002–2010 közötti kormányok korrupciós és más vitatott ügyeinek látványos lezárását, majd csalódott, amikor a politikai ígéretekhez képest jóval kevesebb jogerős büntetőítélet született.

Most ugyanezt a történelmi tapasztalatot aktiválta Magyar Péter, csak sokkal magasabb fordulatszámon.

A Tisza olyan társadalmi várakozást épített, amelyben az elszámoltatás nem valamiféle távoli intézményi reform, hanem a rendszerváltás bizonyítéka. Ha nincs következmény, akkor sok választó szemében nem történt meg a rendszerváltás sem.

Ebben a politikai környezetben közölni, hogy akár hat évig sem lesz jogerős ítélet, nem egyszerű kommunikációs baki, hanem komoly politikai robbanóanyag.

És mindehhez a Tisza nem Ligetit, hanem Ungert választotta

A döntés azért vált különösen nehezen érthetővé, mert a Tisza előtt nem egyetlen jelölt neve állt.

Ott volt Ligeti Miklós jogász, korrupcióellenes szakember, a Transparency International Magyarország jogi vezetője, akinek szakmai pályája évek óta közvetlenül kapcsolódik a korrupció feltárásához. Ott volt Sárvári Nicholas is, akinek szakmai múltjában tényleges vagyonvisszaszerzési tevékenység szerepel, bár éppen Schiffer András mutatott rá egy videóban, mennyire vitatott is az ő személye.

És ott volt Unger Anna politológus.

Unger hivatalosan megadott kutatási területei között demokrácia, közvetlen demokrácia, választási tanulmányok, amerikai politika és összehasonlító politika található. Korábbi munkáiban a választási autokrácia, a hibrid rezsim, a demokratizáció és az Orbán-rendszer természetének elemzése hangsúlyosan jelen van. Büntetőjogi, ügyészi, pénzügyi nyomozói vagy vagyonvisszaszerzési szakmai előélet viszont nem rajzolódik ki a nyilvánosan hozzáférhető profiljából.

Unger a meghallgatásán azt mondta, tíz éve behatóan foglalkozik a magyarországi korrupcióval. Ennek fényében indokolt lenne pontosan bemutatni azt a tízéves publikációs és kutatói teljesítményt, amely erre a területre vonatkozik, mert jelenlegi ELTE-s és doktori szakmai profiljából ez korántsem olyan egyértelmű, mint a választási rendszerekkel, demokráciával vagy autokráciával kapcsolatos munkássága.

Mindezek ellenére a tiszás többség Ungert választotta.

És itt érkezünk el ahhoz a szóhoz, amelyet nem valamelyik Fideszhez köthető publicista, hanem Török Gábor használt: ruffizmus.

Mi az a ruffizmus?

Török Gábor Unger kiválasztását "„"a ruffizmus erőteljes megjelenésének"”" nevezte, és ennél érdekesebb mondat aligha hangzott el az egész ügyben.

Török értelmezése szerint Ligeti elsősorban ügyekben és igazságszolgáltatási logikában gondolkodott, míg Unger koncepciójában alapvetően politikai cél jelent meg. Úgy vélte, a döntéshozók olyan embert kereshettek, aki azt a narratívát képviseli, amelyet a Tisza, illetve az általa Ruff Bálint-féle politikai agytrösztnek nevezett kör fontosnak tart. Ha ez az értelmezés helyes, akkor az Unger–Ligeti döntés már egészen másképpen fest.

Nem egyszerűen két korrupcióellenes szakember közül választották az egyiket. Két eltérő hivatalfelfogás között dönthettek.

Az egyik szerint a vagyonvisszaszerzési hivatal elsődleges feladata az ügy, azaz felkutatni a vagyont, rekonstruálni a pénz útját, összegyűjteni a bizonyítékot, majd olyan eljárásokat előkészíteni, amelyek végén a bíróság ítéletet hozhat.

A másik elképzelés ennél szélesebb politikai-történeti szerepet adhat a hivatalnak, amelynek feladata az előző rendszer működésének feltárása, dokumentálása, bemutatása és társadalmi értelmezése is.

Az elsőhöz kézenfekvő választás egy korrupcióellenes jogász. A másodikhoz már sokkal érthetőbb egy politológus, aki két évtizede politikai rendszerekkel, autokráciával és demokratizációval foglalkozik.

Ezért tehát nem az a legfontosabb kérdés, hogy Unger Anna okos ember-e vagy képes-e megtanulni egy nagy hivatal vezetését. Sokkal érdekesebb, hogy milyen hivatalt akar valójában a Tisza és mi vele a célja.

Ruff és Unger kapcsolata évekre nyúlik vissza

Török "ruffizmusra" tett megjegyzése azért sem söpörhető félre egyszerű politikai szófordulatként, mert Ruff Bálint és Unger Anna szakmai kapcsolata jóval a Tisza kormányra kerülése előtti időszakból dokumentálható.

• Unger 2023 novemberében Ruff Bálint Vétó című műsorának vendégeként az Orbán-rendszer természetéről beszélgetett vele. Az adás egyik témája kifejezetten az volt, hogyan váltható le a rendszer.

• 2024-ben együtt szerepeltek a Political Capital rendezvényén, ahol a NER tizenötödik évének politikai kilátásait elemezték.

• 2025-ben Unger ismét Ruff műsorának vendége lett. Akkor már a Tisza és a Fidesz konfliktusáról, a pártállam működéséről és annak lebontásáról beszélgettek.

• Ugyanabban az évben Ruff Bálint, Unger Anna, Lakner Zoltán és Benyó Rita „Az Elemző csapataként” szerepelt együtt.

Ezekből nem következik, hogy Ruff Bálint személyesen nevezte ki Ungert, vagy ő döntötte el a pályázat eredményét. Ilyen állításra jelenleg nincs bizonyíték. Arra viszont van, hogy Ruff és Unger nem két egymást alig ismerő ember, akiknek pályája 2026 augusztusában véletlenül keresztezte egymást, hiszen évek óta ugyanabban a politikai-elemzői térben mozogtak.

A műsorvezetőből közben hatalmi centrum lett

Ez a kapcsolat azért vált politikailag relevánssá, mert Ruff Bálint helyzete időközben alapvetően megváltozott. A korábbi politikai háttéremberből, műsorvezetőből és stratégából a Tisza-kormány egyik legfontosabb politikusa lett. Magyar Péter a Miniszterelnökség vezetését bízta rá, vagyis olyan pozícióba került, amelyből a kormányzati koordinációra és szükségképpen a személyzeti politikára is jelentős rálátása van.

Schiffer András ezért már egyenesen a kormány személyzeti parancsnokának nevezte Ruffot.

Ezt lehet túlzásnak tartani, de Török Gábor Schiffertől teljesen függetlenül szintén Ruff befolyását látta Unger kiválasztásában.

Amikor pedig két ismert politikai elemző ugyanarra a hatalmi központra mutat, miközben a kiválasztott személy és Ruff között évekre visszamenő, dokumentálható szakmai kapcsolat van, akkor már nem összeesküvés-elmélet feltenni a kérdést: mekkora szerepe volt Ruff Bálintnak Unger Anna felemelkedésében?

A választ egyelőre nem ismerjük, a kérdés azonban nagyon is indokolt.

A ruffizmus problémája nem Unger személye

A történet azonban ennél mélyebbre vezet. Ha a Tisza valóban szakítani akart azzal a gyakorlattal, amelyben politikai bizalom és személyes hálózatok határozzák meg az állami intézmények vezetőinek kiválasztását, akkor különösen fontos lenne megmagyaráznia, miért Unger lett a befutó.

• Miért a politológus az egyik legnagyobb jogi és pénzügyi következményekkel járó elszámoltatási intézmény élén?

• Miért nem a korrupcióellenes jogász?

• Miért nem a vagyonvisszaszerzési tapasztalattal rendelkező jelölt?

• Miért éppen az a pályázó, aki korábban Ruff Bálint műsorainak visszatérő vendége és közös elemzőműsorának szereplője volt?

• Miért éppen az, akinek hivatalfelfogása Török szerint jobban illeszkedik a „Ruff Bálint-féle politikai agytröszt” narratívájához?

Ezekre nem megfelelő válasz, hogy Unger alkalmas ember. Lehet, hogy alkalmas, ám a kérdés még mindig az, hogy miért ő volt alkalmasabb erre a konkrét feladatra a másik két jelöltnél.

A Progresszív Intézettől Ruff Bálintig

Unger szakmai-politikai környezete egyébként jóval régebbre nyúlik vissza. Saját korábbi önéletrajza szerint 2008 és 2009 között a Progresszív Intézet vezető elemzője volt. A HVG korabeli összeállítása szerint az intézet száz százalékban a DEMOS tulajdonában állt, amelynek vezetőjét, Dessewffy Tibort a lap Gyurcsány Ferenc bizalmi embereként jellemezte.

Unger önéletrajzában DEMOS Magyarország–Progresszív Intézet számára készített munka is szerepel, majd később az Eötvös Károly Intézet, a Political Capital és más civil, akadémiai és jogvédő közegek rendezvényein, kiadványaiban jelent meg, valamint Ruff Bálint műsorainak és elemzői körének visszatérő szereplőjévé vált.

Toroczkai László ennél tovább ment, és azt állította, hogy Unger a Bajnai-kormány idején Soros György alapítványától kapott pénzt. Ennek az állításnak a közvetlen, elsődleges dokumentumát eddig nem sikerült megtalálni, ezért tényként egyelőre nem kezelhető. Unger Progresszív Intézethez és DEMOS-hoz kötődő múltja viszont dokumentált, így a 2007–2010 közötti finanszírozási háttér további vizsgálata indokolt.

Az NGO- és think tank-kapcsolatok önmagukban természetesen nem tesznek senkit alkalmatlanná állami tisztségre, de amikor valaki egy olyan hivatal vezetője lesz, amely rendkívüli politikai érzékenységű ügyeket vizsgál majd, akkor a korábbi intézményi és személyes kapcsolatrendszerének feltárása nem karaktergyilkosság, hanem közérdek.

A hat év politikailag hosszabb lehet, mint gondolják

A Tisza számára azonban még Ruff Bálint befolyásánál is veszélyesebb lehet Unger hatéves mondata. Hat év a politikában nem egyszerűen hat naptári év.

A választó, akinek azt mondták, hogy az országot kifosztó rendszer felelőseit elszámoltatják, nem feltétlenül fogja elfogadni, hogy 2032 környékén talán megérkeznek az első igazán jelentős jogerős ítéletek.

Különösen nem Magyarországon, ahol két korábbi rendszerváltási pillanatból is sokan az elmaradt számonkérés emlékét őrzik.

1990 után a kommunista rendszer számonkérése maradt sokak számára hiányérzetes. 2010 után a Gyurcsány-korszak politikai és gazdasági ügyeinek elszámoltatását ígérték, majd a választók egy része ismét azt érezte, hogy az ígért következmények jelentős része elmaradt.

A Tisza éppen erre az évtizedes csalódottságra tett még egy lapáttal, ugyanis Magyar Péter nem egyszerű kormányváltást ígért a saját táborának, hanem rendszerváltást és elszámoltatást ígért.

Ha pedig az új rendszer első nagy elszámoltatási intézményének vezetője rögtön azzal kezdi, hogy jogerős ítéletekre akár hat évet is várni kell, miközben a tiszás parlamenti többség egy korrupcióellenes jogásszal szemben éppen őt választja, akkor nem meglepő, hogy a saját tábor egy része gyanakodni kezd.

A szörnyet Magyar Péter etette fel

A Tisza most egy olyan politikai jelenséggel találkozik, amelyet nagyrészt maga teremtett. Hónapokon keresztül azt mondták az embereknek, hogy az országot szétlopták. Azt mondták, hogy bűnösök vannak. Azt mondták, visszaveszik a vagyont. Azt mondták, eljön az elszámoltatás.

Ezek után nem lehet meglepődni azon, hogy ugyanazok az emberek most eredményt követelnek.

A jogállam természetesen nem működhet úgy, hogy a választói többség kijelöli, kit akar börtönben látni, a hatalom pedig legyártja hozzá az ítéletet. Éppen ezért volt veszélyes már eredetileg is a büntetőjogi következményekkel kampányolni olyan ügyekben, amelyekben még független bíróságoknak kellene dönteniük.

Magyar Péter azonban megtette, most pedig neki kell elmagyaráznia saját táborának, hogy a börtönbe vezető út esetleg hat év hosszú.

Közben azt is meg kellene magyaráznia, miért nem mondjuk a korrupcióellenes jogász vezeti az elszámoltatás zászlóshajóját, hanem Ruff Bálint korábbi elemzői körének egyik jól ismert szereplője.

Talán ezért olyan találó most a Wales-i bárdok egyik mondata:

"Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király!"

A Tisza táborának egy része valóban vérszagot érez. Politikai értelemben természetesen, de annál valóságosabb indulattal követeli a korábban megígért elszámoltatást.

Ezt az indulatot nem Orbán Viktor keltette fel bennük, nem a Fidesz, nem a jelenlegi ellenzéki sajtó. Magyar Péter politikai kommunikációja építette fel.

Most pedig a ruffizmus első igazán nagy személyzeti döntésénél derülhet ki, hogy az új hatalom képes-e kezelni azt a politikai tömeget, amelyet maga tanított meg arra, hogy a rendszerváltást a bilincsek csattanásában mérje.