Részegen támadt rá egy LMBTQ-rendezvény résztvevőire Pécsen, 660 ezer forintra büntették

660 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a Pécsi Járásbíróság arra a férfira, aki májusban ittasan randalírozott egy belvárosi LMBTQ-rendezvényen. Az elkövető előbb szidalmazta a résztvevőket, majd a rendezvény egyik szervezőjét megragadta, egy másik személyt pedig hátulról megrúgott. Az ügyészség súlyosabb büntetést szeretne, ezért az ítélet egyelőre nem jogerős. A Pécsi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi…

Drogot árult a leszokni vágyó betegeinek a drogprevenciós konzulens, egyikük belehalt a szerhasználatba

Egészen elképesztő bűnügy került a bíróság elé Budapesten. Egy 45 éves addiktológiai konzulenst azzal vádolnak, hogy miközben drogfüggő fiatalok leszokását kellett volna segítenie, saját pácienseinek árult kábítószert. Egy korábbi betege 2024-ben meghalt a különböző szerek együttes hatásától, egy kiskorúnak is drogot adott el, egy fiatal nővel pedig párkapcsolatot alakított ki, és együtt fogyasztottak kábítószert. Az…

Milánóban fogták el a zalai ál-Jézust, aki követőitől tízmilliókat csalt ki

Az olasz hatóságok Milánóban elfogták azt a 73 éves magyar férfit, akit a közvélemény a zalai ál-Jézusként ismert meg. A férfi ellen egy hónappal ezelőtt adott ki körözést a magyar rendőrség, miután a jogerős börtönbüntetése elől külföldre távozott. A rendőrségi nyilvántartás szerint a körözés státusza már „elfogva”, a férfi jelenleg olasz őrizetben van, miközben folyamatban…

Letartóztatták a Zirc közelében történt brutális támadás gyanúsítottját

A Veszprémi Járásbíróság egy hónapra letartóztatta azt a 49 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt és szexuálisan bántalmazott egy huszonéves túrázót Zirc közelében. Az ügyészség közlése szerint a férfi egy turistaút elágazásánál szólította meg a fiatal nőt, útbaigazítást kért tőle, majd követni kezdte. Mintegy 400 méterrel később, egy magasles közelében a gyanú szerint a…

Testvére adataival próbálta megúszni a felelősségre vonást, vádat emeltek egy salgótarjáni férfi ellen

Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 22 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint testvére személyes adatait adta meg a rendőröknek, hogy elkerülje a büntetőjogi felelősségre vonást. A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi ellen hamis vád és közokirat-hamisítás bűntette miatt indult eljárás. Az eset 2024. október 29-én történt Salgótarjánban, amikor a rendőrök…

Nyílt háború tört ki Vitézy Dávid és a VEKE között: saját egykori egyesülete „szélhámos kóklernek” nevezte

Ritkán látni olyan éles hangvételű nyilvános vitát a hazai közlekedési szakmában, mint ami az elmúlt napokban bontakozott ki Vitézy Dávid és egykori szervezete, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) között. A konfliktus azt követően robbant ki, hogy Vitézy Dávid közösségi oldalán bírálta az egyesületet, amely korábban kritikát fogalmazott meg vele és közlekedéspolitikai tevékenységével kapcsolatban….

Újabb áldozatok jelentkeztek: közel kétszáz károsultja lehet a duguláselhárító csalássorozatnak

Tovább bővülhet a duguláselhárítónak kiadó csalók áldozatainak köre. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a július elején elfogott bűnszervezet ügyében a rendőrségi felhívás óta már csaknem kétszáz bejelentés érkezett. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak a kidugitlak.hu oldalon vagy telefonos megkeresés útján vállaltak duguláselhárítást, majd a korábban megbeszélt ár többszörösét, esetenként akár tíz-hússzorosát számlázták…

150 milliós vesztegetés gyanúja: megszólalt Bús Balázs, politikai eljárásról beszél

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közlése szerint Bús Balázst, Óbuda korábbi polgármesterét is meggyanúsították az óbudai korrupciós ügyben. Az ügyészség tájékoztatása alapján ezzel 33-ra emelkedett a gyanúsítottak száma. A gyanú szerint Bús Balázs, valamint több korábbi és jelenlegi III. kerületi önkormányzati vezető 2008 és 2020 között olyan korrupciós rendszert működtetett, amelyben önkormányzati szerződésekért és azok…