Mintegy kétszáz résztvevővel tartottak nemzetközi diáksztrájkhoz kapcsolódó demonstrációt péntek délután Budapesten. A Szolidáris Fiatalok Mozgalma által meghirdetett eseményen az oktatás, a lakhatás és a megélhetés problémái mellett a kapitalizmus kritikája, a háborúellenesség és a politikai rendszer megváltoztatásának igénye is megjelent. A Fővám térről induló menet a Kálvin téren keresztül a Március 15. térre vonult, ahol már a szerbiai diáktüntetéseket állították példaként a magyar fiatalok elé. A demonstráción Karl Marx arcképe, antifasiszta zászlók, LMBTQ-jelképek és palesztin kendők is feltűntek, miközben a résztvevők között a magyarországi radikális baloldal régebbi és fiatalabb szereplőivel egyaránt találkozhattunk.
Péntek délután három órakor gyülekeztek a demonstrálók a budapesti Fővám téren, hogy csatlakozzanak a több mint huszonöt európai országban meghirdetett nemzetközi ifjúsági és diáksztrájkhoz. A rendezvényt a Szolidáris Fiatalok Mozgalma, röviden SzoFi szervezte, amely többek között az ELTE, a BME és a Corvinus hallgatóiból alakult. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira, a fiatalok megélhetési nehézségeire, a lakhatási válságra és a diákmunkások kiszolgáltatottságára.
A Fővám téren nagyjából kétszáz fiatal gyűlt össze, akikhez idősebb baloldali aktivisták is csatlakoztak. A demonstráció néhány, hangosbeszélőn keresztül elmondott felszólalással kezdődött, majd a menet a Kálvin tér felé indult. Ott újabb szónoklatok következtek, ezt követően a résztvevők a Március 15. térre vonultak, ahol a rendezvény politikai mondanivalója már közvetlenül a rendszer megváltoztatásának kérdését is érintette.
A felvonulás politikai összetétele jóval sokszínűbb volt annál, mint amit egy hagyományos oktatási demonstrációtól várhatnánk. Karl Marx portréját ábrázoló táblák, antifasiszta zászlók, LMBTQ-jelképek és palesztin kendők jelentek meg egymás mellett. A különböző szimbólumok a klasszikus marxista hagyománytól a modern identitáspolitikai és antikolonialista mozgalmakig több eszmei irányzatot képviseltek.
Öt követeléssel indultak utcára a diákok
A szervezők öt fő követelést fogalmaztak meg, amelyek középpontjában az oktatás, a lakhatás, a munkavállalói jogok, az egészségügyi ellátás és a nemzetközi szolidaritás állt. Az oktatás területén az alapítványi fenntartású egyetemek ismételt köztulajdonba vételét, az oktatók bérezésének javítását, az intézményi döntéshozatal demokratizálását és az oktatási szegregáció felszámolását sürgették. A mozgalom szerint a hallgatóknak és az oktatóknak nagyobb beleszólást kellene kapniuk az egyetemek működésébe.
A lakhatási követelések között a kollégiumi férőhelyek jelentős bővítése és a megfizethető lakások biztosítása szerepelt. A szervezők szerint az egyetemisták egyre nagyobb része kénytelen tanulmányai mellett rendszeresen dolgozni, miközben az albérleti költségek és a mindennapi kiadások komoly terhet jelentenek. A diákmunkások helyzetének javítása érdekében a jelenlegi diákszövetkezeti rendszer átalakítását, erősebb érdekképviseletet és a rövid határidővel lemondott műszakok utáni részleges kompenzációt követelték.
Az egészségügyi követelések között a mentális ellátás finanszírozásának növelése és a várakozási idők csökkentése kapott hangsúlyt. A szervezők szerint a fiatalok jelentős része küzd pszichés nehézségekkel, miközben az állami ellátórendszer kapacitásai korlátozottak. A mozgalom az egészségügyi szolgáltatások szélesebb körű hozzáférhetőségét és az állami finanszírozás erősítését tartja szükségesnek.
Az ötödik követelés már kifejezetten társadalompolitikai célokat fogalmazott meg. A szervezők a profitközpontú gazdasági berendezkedéssel szemben a szolidaritást és a társadalmi egyenlőséget helyezték előtérbe, valamint a katonai kiadások növekedését és a hadiipar terjeszkedését is bírálták. A magyarországi hadiipari fejlesztések közül külön megnevezték a német Rheinmetall jelenlétét és az Izraellel folytatott fegyverkereskedelmet.
Az Európai Baloldal régi szereplői és a Szikra körüli aktivisták
A demonstráción a fiatalok mellett a magyarországi radikális baloldali politikai élet régebbi szereplői is feltűntek. A résztvevők között ott volt Vajnai Attila és Noé Krisztina, az Európai Baloldal politikai közegéből ismert aktivisták. Jelenlétük azért is figyelemre méltó, mert a mozgalom a rendszerváltás utáni Magyarország kommunista és marxista politikai hagyományainak egyik továbbvivője.
Vajnai Attila évtizedek óta a magyarországi radikális baloldali közélet ismert alakja, politikai tevékenysége során következetesen képviselte a marxista hagyományhoz kapcsolódó gazdasági és társadalmi elképzeléseket, valamint a kapitalista berendezkedés kritikáját. Az Európai Baloldal politikai programjában meghatározó szerepet kap a munkavállalói érdekek képviselete, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és a szocialista eszmei örökség.
A menetben a Jámbor Andráshoz kötődő Szikra Mozgalom környezetéből ismert fiatalok, antifaként azonosuló aktivisták és punkok is jelen voltak. A Szikra rendszerkritikus, baloldali politikai szervezetként a gazdasági egyenlőtlenségek, a lakhatási problémák és a munkavállalói jogok kérdéseivel foglalkozik.
A különböző generációk és politikai irányzatok találkozása jól érzékeltette a magyarországi radikális baloldali közeg összetételét. A klasszikus marxista hagyományt képviselő idősebb politikai szereplők, a fiatal rendszerkritikus aktivisták és az antifasiszta szubkultúra résztvevői eltérő politikai tapasztalatokkal rendelkeznek, több gazdasági és társadalmi kérdésben azonban hasonló álláspontot képviselnek.
A Március 15. téren már a szerbiai mintát emlegették
A demonstráció utolsó állomásán, a Március 15. téren az egyik idősebb férfi felszólaló a szerbiai fiatalok tiltakozó mozgalmát állította példaként a magyar résztvevők elé. Arról beszélt, hogy a magyar fiataloknak is hasonló módon kellene megszervezniük magukat, és elérniük a politikai rendszer leváltását, így a felszólalás az eredetileg meghirdetett oktatási és szociális követeléseknél közvetlenebb politikai célt fogalmazott meg.
Szerbiában a 2024 novemberében történt újvidéki pályaudvari tragédia után bontakozott ki jelentős diáktüntetési hullám. A tiltakozások kezdetben a tragédia felelőseinek elszámoltatását és az intézményi átláthatóságot követelték, később azonban szélesebb politikai és társadalmi elégedetlenséget is kifejeztek. Az egyetemisták szerveződései idővel más társadalmi csoportokat is megszólítottak, a demonstrációk pedig országos jelentőségűvé váltak.
A szerbiai példa magyarországi alkalmazhatósága ugyanakkor több szempontból korlátozott. A szerb tiltakozások egy konkrét, súlyos tragédiából indultak ki, amely széles társadalmi felháborodást váltott ki, míg a budapesti demonstráció több, egymástól eltérő oktatási, gazdasági és politikai követelést fogott össze. A pénteki részvétel alapján egyelőre nem látható olyan országos hallgatói mozgósítás, amely a szerbiai eseményekhez hasonló társadalmi nyomást tudna kialakítani.
Francia mintára szerveződnének, de Magyarországon hiányzik a tömegbázis
A nemzetközi diáksztrájk egyik fontos előzménye a franciaországi tiltakozási hullám volt. Franciaországban az elmúlt hónapokban diákok, egyetemisták, szakszervezetek és különböző társadalmi szervezetek kapcsolódtak be a megmozdulásokba. A demonstrációk középpontjában az oktatás finanszírozása, a megélhetési költségek, a közszolgáltatások helyzete és a kormány gazdaságpolitikája állt.
A franciaországi tiltakozások egyik meghatározó sajátossága a szervezeti háttér. Az országban hosszú múltra visszatekintő szakszervezetek és hallgatói érdekképviseletek működnek, amelyek képesek összehangolni a különböző társadalmi csoportok fellépését. A sztrájk és az utcai demonstráció a francia politikai kultúrában régóta jelen lévő érdekérvényesítési eszköz, amelynek intézményi és társadalmi hagyományai vannak.
Magyarországon a Szolidáris Fiatalok egyelőre nem rendelkeznek hasonló országos szervezeti háttérrel. A pénteki, mintegy kétszáz résztvevőt megmozgató budapesti demonstráció létszáma jelentősen elmaradt a franciaországi tömegrendezvényekétől. A különbség mögött eltérő társadalmi körülmények, érdekképviseleti hagyományok és szervezeti kapacitások állnak.
A franciaországi diáktüntetések iránt Pankotai Lili is érdeklődést mutatott, aki korábban a francia tiltakozási módszerekkel is foglalkozott, azonban a magyarországi oktatási demonstrációkból ismert aktivista franciaországi tapasztalatai önmagukban nem teremthetik meg a hazai tömeges mozgósítás feltételeit. A külföldi szervezési módszerek átvételéhez olyan társadalmi háttérre és intézményi kapcsolatrendszerre lenne szükség, amely Magyarországon jelenleg más formában és léptékben működik. A francia modell egyszerű átvétele ezért komoly nehézségekbe ütközhet. A hazai diákszervezetek mozgósítási képessége, a szakszervezeti háttér és a politikai tiltakozások társadalmi beágyazottsága eltér a franciaországi viszonyoktól, tehát egy külföldön sikeres tiltakozási forma mechanikus megismétlése nem feltétlenül eredményez hasonló társadalmi támogatást egy másik országban.
Marx, LMBTQ-zászlók és palesztin kendők: ideológiai ellentmondások egy menetben
A budapesti demonstráció egyik legfeltűnőbb sajátossága a különböző politikai jelképek együttes megjelenése volt. Karl Marx arcképe, az LMBTQ-mozgalom zászlói, a palesztin kendők és az antifasiszta szimbólumok egymástól eltérő történelmi és eszmei hagyományokat képviselnek. Közös megjelenésük a kortárs radikális baloldali mozgalmakra jellemző széles politikai együttműködés egyik példája.
Marx társadalomelméletének középpontjában a gazdasági osztályviszonyok, a termelési eszközök tulajdona és a kapitalista társadalom működésének kritikája állt, ezzel szemben a modern LMBTQ-mozgalmak elsősorban a szexuális orientációhoz, a nemi identitáshoz és az egyéni jogokhoz kapcsolódó kérdésekkel foglalkoznak. A két gondolkodási irány között későbbi marxista és baloldali szerzők teremtettek kapcsolatot, akik a gazdasági, társadalmi és szexuális felszabadítás kérdéseit közös elméleti keretben vizsgálták.
Történelmi érdekesség, hogy Friedrich Engels, Marx közeli munkatársa és szerzőtársa 1869-ben kifejezetten elutasítóan írt a homoszexualitásról, így a modern LMBTQ-mozgalmak célkitűzései nem vezethetők le közvetlenül Marx és Engels valamennyi személyes nézetéből. A mai baloldali aktivizmus ugyanakkor többnyire a marxista gazdaságkritika egyes elemeit kapcsolja össze a később kialakult emberi jogi és identitáspolitikai törekvésekkel.
Hasonló értékrendi feszültségek figyelhetők meg a palesztin szolidaritás és az LMBTQ-aktivizmus kapcsolatában is. A palesztin társadalom egyes konzervatív vallási és politikai közegeinek szexualitással kapcsolatos normái jelentősen eltérnek a nyugati progresszív mozgalmak álláspontjától. A palesztinpárti aktivisták azonban rendszerint a palesztin civilek jogainak védelmére hivatkoznak, ami nem feltétlenül jelenti a helyi vallási vagy politikai szervezetek nézeteivel való teljes azonosulást.
A különböző mozgalmak közötti együttműködés egyik elméleti alapja az interszekcionális és antikolonialista gondolkodás, amely a társadalmi egyenlőtlenségek különböző formái között kapcsolatot feltételez. Ez lehetőséget teremt eltérő célokat követő csoportok közös fellépésére, ugyanakkor megnehezítheti egy egységes politikai program kialakítását. Az együttműködés tartóssága szempontjából ezért lényeges, hogy a résztvevők miként kezelik a saját eszmei hagyományaik közötti különbségeket.
Ideológiai zsákutca vagy egy új baloldali mozgalom kezdete?
A pénteki demonstráció politikai jelentőségét elsősorban a szervezők hosszabb távú célkitűzései adják. A Szolidáris Fiatalok korábban jelezték, hogy a nemzetközi diáksztrájkot egy szélesebb magyarországi, kifejezetten baloldali ifjúsági mozgalom kiindulópontjának tekintik. A céljuk olyan szerveződés létrehozása, amely az oktatási és megélhetési problémák mellett a gazdasági berendezkedés átalakításának kérdését is napirenden tartja.
A mozgalom előtt álló egyik legfontosabb feladat a különböző politikai célok összehangolása lehet. Az oktatók béremelése, a kollégiumi férőhelyek bővítése vagy a diákmunkások jogainak erősítése konkrét szakpolitikai követelések, amelyek megvalósításához intézményi döntések szükségesek. A kapitalizmus egészének kritikája, a nemzetközi katonapolitika és az identitáspolitikai ügyek ezzel szemben jóval szélesebb világnézeti keretet alkotnak.
A különböző eszmei irányzatok közötti együttműködés lehet politikai erőforrás, de a mozgalomépítés korlátjává is válhat. Amennyiben a résztvevők nem tudnak közös, megvalósítható célokat kijelölni, fennáll annak a veszélye, hogy a szimbolikus politizálás háttérbe szorítja az eredeti követeléseket. A sokféle zászló és politikai hagyomány önmagában nem helyettesíti a részletes szakpolitikai programot, az országos szervezeti hálózatot és a tartós társadalmi támogatást.
A november 20-i budapesti demonstráció egyelőre a magyarországi radikális baloldali ifjúsági szerveződések korlátozott mozgósítási képességét mutatta. A mintegy kétszáz résztvevő jelenléte, a különböző baloldali politikai körök találkozása és a nemzetközi példákra való hivatkozás egy induló szerveződési folyamat jeleként értelmezhető. A franciaországi vagy szerbiai tiltakozásokhoz hasonló társadalmi mozgalom kialakulásához azonban a jelenleginél lényegesen szélesebb részvételre és tartósabb szervezeti háttérre lenne szükség.
































