Egyre súlyosabb emberi következményei vannak a Tisza-kormány által meghirdetett ügynökakta-nyilvánosságnak. Miután 164, valójában megfigyelt személy neve tévesen a hálózati személyek között jelent meg, már olyan emberek is zaklatásról számolnak be, akiknek semmi közük a kommunista állambiztonsághoz. Mihályi Istvánt például egy névazonosság miatt kezdték besúgónak bélyegezni a környezetében. A történtek miatt már Hadházy Ákos is élesen bírálja az akták közzétételének módját, és azt kérdezi: miért kellett ennyire sietni? Lájkokért, politikai haszonszerzésért vagy egyszerűen a kapkodás miatt?
Pócs János országgyűlési képviselő videójában egy olyan férfi szólalt meg, aki saját elmondása szerint a nyilvánosságra került ügynöklista miatt vált környezete céltáblájává. Mihályi István neve megegyezik az adatbázisban szereplő egyik személyével, a környezetében azonban többen anélkül vontak le következtetéseket, hogy tisztázták volna, valóban ugyanarról az emberről van-e szó.
A férfi megrendülten beszélt arról, hogy telefonon zaklatják, az utcán megszólják, és saját lakóhelyén is kellemetlen helyzetbe került. Mint elmondta, nemrég veszítette el a feleségét, unokái vannak, és most még azzal is szembesülnie kell, hogy olyan vádak miatt magyarázkodik, amelyekhez állítása szerint semmi köze. Mihályi hangsúlyozta, hogy korábban soha nem szavazott a Fideszre, a történtekért mégis a Tisza-kormányt teszi felelőssé.
Ez az a pont, ahol az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának vitája kilép a politikai csatározások világából. Egy névazonosság, egy félreértelmezett nyilvántartási bejegyzés vagy egy tévesen feltüntetett adat elegendő lehet ahhoz, hogy valakit saját közösségében megbélyegezzenek. A digitális nyilvánosságban a vád pillanatok alatt elterjedhet, a cáfolat viszont gyakran már csak töredékannyi emberhez jut el.
Hadházy Ákos: miért nem várták meg a beszervezési dossziékat?
Az ügynökakták közzétételének módját Hadházy Ákos is bírálta. A korábbi országgyűlési képviselő szerint súlyos hiba volt úgy nyilvánosságra hozni a neveket, hogy az érintettek tényleges tevékenységének megítéléséhez szükséges beszervezési dossziék még nem kutathatók.
Hadházy négy különböző érintetti csoportot különített el. Vannak, akik valóban jelentettek, de nevük időközben eltűnt a nyilvántartásokból. Mások ténylegesen együttműködtek az állambiztonsággal, míg egyesek ugyan aláírtak beszervezési dokumentumokat, de nem készítettek jelentéseket. A negyedik csoportot azok alkotják, akiket maguk is megfigyeltek, mégis úgy jelentek meg a közzétett adatok között, mintha a hálózat tagjai lettek volna.
A különbségek alapvető jelentőségűek. A kommunista állambiztonság működésében a beszervezés, a fenyegetés, a zsarolás és a tényleges jelentéstétel egészen eltérő élethelyzeteket takarhatott. Egy nyilvántartási kartonból önmagában nem feltétlenül állapítható meg, hogy az érintett milyen körülmények között került kapcsolatba a szolgálatokkal, és egyáltalán együttműködött-e velük.
Hadházy ezért azt kifogásolta, hogy a nyilvánosságra hozatal megelőzte a körülmények megfelelő tisztázását. Bejegyzésében a politikai időzítést is megkérdőjelezte, felvetve, hogy a sietség mögött kommunikációs szempontok állhattak. Erre azonban egyelőre nincs bizonyíték.
Százhatvannégy emberből csináltak tévesen hálózati személyt
A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a Nyitott Akták adatbázisában Lezsák Sándor, az MDF alapítója is a hálózati személyek között szerepel. Lezsák határozottan tiltakozott a besorolás ellen, hangsúlyozva, hogy a kommunista állambiztonság megfigyeltje volt, nem pedig besúgója.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára később elismerte, hogy informatikai hiba történt. Az intézmény főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz közölte: összesen 164 esetben kerültek tévesen megfigyelt személyek adatai a hálózati nyilvántartásban megjelenített nevek közé. A hibát kijavították, a főigazgató elnézést kért az érintettektől, és jelezte, hogy kész felajánlani lemondását.
A technikai magyarázat szerint a korabeli mágnesszalagos nyilvántartások feldolgozásakor keveredtek össze az eltérő besorolású személyek adatai. Az állambiztonság ugyanis a hálózati személyekhez kapcsolódó megfigyeltekről is tárolt információkat. A hiba miatt olyan emberek neve is félreérthető helyen jelent meg, akiket éppen a kommunista rendszer tartott megfigyelés alatt.
Magyar Péter később nyilvánosan bocsánatot kért Lezsák Sándortól, az ügy politikai következményeiről azonban továbbra is vita folyik. Az ellenzék Tarr Zoltán és a miniszterelnök felelősségét is felvetette, miközben a Tisza nem kíván részt venni a hétfőre összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülésen.
Schiffer András is az adatbázis leállítását követelte
A közzététel módját különböző politikai nézeteket valló közéleti szereplők is bírálták. Schiffer András ügyvéd például azt szorgalmazta, hogy az adatbázis működését függesszék fel addig, amíg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem végzi el a rendszer adatvédelmi ellenőrzését.
Schiffer külön felhívta a figyelmet azokra az egyszerű emberekre, akik nem rendelkeznek politikai kapcsolatokkal vagy országos sajtónyilvánossággal. Ők sokkal nehezebben tudják tisztázni magukat, ha egy téves adat vagy félreértés miatt a környezetük besúgónak tekinti őket.
Hasonlóan keményen fogalmazott Verebes István is, aki korábban a Tisza támogatójaként beszélt magáról. Az ügynökakták körül kialakult helyzetet elítélte, és a kormány más intézkedéseivel kapcsolatban is kapkodást, valamint szakmai hiányosságokat emlegetett.
A bírálatok közös pontja az, hogy a történelmi igazságtétel nem válhat ellenőrizetlen nyilvános megbélyegzéssé. Az ügynökakták feltárásának célja a kommunista diktatúra működésének megismerése volna, ehhez azonban a dokumentumok értelmezésére, az egyéni életutak vizsgálatára és a bizonyítékok következetes kezelésére is szükség van.
A diktatúra áldozatait ma újra megalázhatják
Mihályi István története különösen érzékletesen mutatja meg, milyen következményekkel járhat, amikor az emberek egy név alapján máris ítéletet mondanak. A férfi állítása szerint az ügynöklistán szereplő névazonosság miatt zaklatják, miközben semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ő maga kapcsolatban állt volna az állambiztonsággal.
Az évtizedekkel ezelőtt beszervezett emberek között is lehettek olyanok, akiket fenyegetéssel, zsarolással vagy családtagjaik veszélyeztetésével kényszerítettek együttműködésre. Mások meggyőződésből vállalták a besúgást, és ténylegesen ártottak embertársaiknak. A két élethelyzetet történelmileg és erkölcsileg sem lehet azonos módon megítélni, az ártatlanul megfigyeltekről pedig végképp elfogadhatatlan besúgóként beszélni.
Az interneten közzétett névsor azonban könnyen éppen ezt a különbségtételt tünteti el. Egy ember évtizedeken át felépített jó hírnevét néhány kattintással romba lehet dönteni, miközben a valós történetét sokszor senki sem ismeri. A nyilvános megszégyenítésnek pedig a családtagok, barátok és szomszédok is részeseivé válhatnak.
A Tisza-kormány által támogatott ügynökakta-nyilvánosság ügyében ezért a technikai hiba kijavítása önmagában nem elegendő. Tisztázni kell a közzététel előtti ellenőrzések körülményeit, a hibákért viselt intézményi felelősséget, valamint azt is, hogyan kaphatnak megfelelő segítséget azok, akiknek a jó hírneve sérült.
Magyar Péter kormánya a kommunista múlt feltárását és a történelmi igazságtételt ígérte. Az első napokban azonban 164 tévesen besorolt személy, nyilvános megbélyegzések és zaklatásról beszámoló emberek kerültek a történet középpontjába. A diktatúra áldozatainak és az ártatlanul meghurcoltaknak aligha lehet elégtétel, ha évtizedekkel később ismét magyarázkodniuk kell valamiért, amit el sem követtek. A történelmi igazságtétel ott kezdődne, hogy az igazságot az érintettek életének és méltóságának tiszteletben tartásával tárják fel.





