Érdekes utóélete lett a szombati Kossuth téri "Ne féljetek! 2.0 - Működő Szeretetország" rendezvénynek. Mi magunk sem bántunk kesztyűs kézzel a szervezőkkel: vélemény posztunkban egyenesen azt írtuk, hogy a jobboldali összefogás szükséges, de ami a Kossuth téren összeállt, az egyelőre inkább politikai katyvasz lett.

Kritizáltuk a szervezők közötti ellentmondásokat, a radikális jobboldal egy részének befogadását és másik részének kirekesztését, a "Szeretetország" szlogent, a rendezvény méretéhez képest látványos technikát, és azt is, hogy Ábrahám Róbertnek kellett a színpadról figyelmeztetnie a jobboldalt saját belháborújára. Vagyis aligha lehet ránk fogni, hogy kritikátlan rajongói lettünk volna a rendezvénynek.

Ehhez képest érdemes megnézni, hogyan számolt be ugyanerről a liberális sajtó egy része. A 444 már a címben eldöntötte, milyen történetet akar elmesélni: "Hazaárulóztak, majd szeretetországot hirdettek a Kossuth téren, de Ábrahám Róbert nem akart táncolni." A szervezők felsorolásánál pedig nem egyszerűen leírta, kik álltak az esemény mögött, hanem rögtön kiosztotta a megfelelő jelzőket is. Skrabski Fruzsina náluk az, "aki minden nap rácsodálkozik a világra", a CitizenGO pedig "homofób fellépésre mindig kapható, orosz mintára működő szervezet". Innentől nagyjából sejthető, milyen hangnemben folytatódik a tudósítás.

A résztvevők számát a 444 "nagyon sok jóindulattal számolva" ezerre becsülte, majd külön megjegyezte, hogy a villamost sem kellett leállítani, és "óriási operatőri bravúr" kellett ahhoz, hogy a kivetítőn tömegnek látszódjon a rendezvény. A Szeretlek Magyarország közben Huth Gergely beszédéből emelte ki az elszámoltatást és a revans motívumát, így a rendezvényről kialakuló kép már kevésbé egy formálódó, önmagával is vitatkozó jobboldali kezdeményezésről, sokkal inkább valamiféle fenyegető politikai visszatérésről szólt.

Pedig éppen az történt a színpadon, ami miatt ez a rendezvény a saját hibái ellenére érdekes volt: egymással sem feltétlenül egyetértő jobboldali szereplők beszéltek arról, hogyan lehetne újjászervezni azt a politikai közösséget, amely az áprilisi választási vereség után nyilvánvalóan keresi a helyét.

Szabó László például kifejezetten arról szólt, hogy a korábbi jobboldali kormányzás során voltak rossz döntések, amelyek következményeit ma olyan tisztességes jobboldali emberek is viselik, akik ezeket a döntéseket nem hozták meg. Mónus Benjámin pedig nem bosszút, hanem nemzeti egységet sürgetett, a "mi és ők" logikájának meghaladásáról és a szélsőséges gondolkodás elutasításáról beszélt.

Persze Huth Gergely egészen más hangot ütött meg. Valódi elszámoltatást ígért, "quislingekről" beszélt, majd hazaárulózással vitte tovább a beszédét. Ezt fölösleges szépíteni, ahogy mi sem tettük, és nem is kell. Csakhogy néhány perccel később ugyanazon a rendezvényen már egészen más vélemények hangzottak el, vagyis nem egy központilag kiosztott politikai szöveget mondott fel mindenki, nem bárgyú arccal vigyorgó kólásdobozok tapsoltak parancsra, hanem láthatóan egymással is vitatkozó szereplők kerültek egy színpadra.

A legkeményebb kritikát ráadásul nem a 444 tudósítója vitte be a rendezvényre, akinek maximum gyenge gúnyra futotta, hanem maga Ábrahám Róbert.

Ábrahám lényegében nekiment annak a jobboldali közegnek, amely az összefogásról beszél, miközben bizonyos szereplőit továbbra is szélsőségesként próbálja eltartani magától. Azt mondta, nem lehet egyszerre összefogást hirdetni és közben a modoruk vagy stílusuk miatt megbélyegezni azokat, akik szerinte akkor is a harctéren voltak, amikor sokakat még nem is ismertek. A kialakuló kávéházjobboldalt is bírálta, és arra figyelmeztetett, hogy a polgáriasodás nem történhet a karcos hangok kiszorításával.

Sőt, Huth revansról szóló gondolatára is válaszolt. Ábrahám szerint nem a revansra kell készülni, mert az a gyűlölet és végső soron a bukás útja. A rendezvény végére tervezett táncházban sem vett részt, mert szerinte a jobboldal jelenlegi helyzetében nem ünneplésre, hanem alázatra és munkára van szükség.

Furcsa "szélsőjobboldali gyűlöletrendezvény" az, ahol az egyik szónok elszámoltatást és revansot emleget, majd néhány perccel később egy másik jobboldali szónok ugyanazon a színpadon közli vele, hogy a revans a gyűlölet útja, és ezért nem hajlandó vele ünnepelni.

Mi éppen ezért kritizáltuk a rendezvényt. Nem azért, mert túl sokféle jobboldali ember jelent meg rajta, hanem azért, mert egyelőre nem látszik, milyen elv alapján akarják ezt a sokféle közeget összerakni. A Mi Hazánkhoz közel álló Magyar Jelen főszerkesztője felszólalhatott, a Bűnvadászokat skandálta a közönség, a Betyársereg biztosította a rendezvényt, miközben a jobboldal másik radikális köreivel továbbra is látványos belháború zajlik.

Ez valódi politikai probléma, és erről érdemes beszélni. A rendezvény végén Kurucz Dániel már 2030-ról, a jobboldal újjáépítéséről és arról beszélt, hogy az újonnan csatlakozókat vissza kell engedni ebbe a közösségbe. Azt is mondta, úgy kell bánni a politikai ellenfelekkel, ahogyan a jobboldal elvárná, hogy vele bánjanak.

A liberális sajtó beszámolóinak hangvétele közben egészen jól megmutatta, miért nem teljesen értelmetlen az a vita, amelyet Ábrahám Róbert felvetett. Lehet vitatkozni Huth Gergellyel, Skrabski Fruzsinával, Kurucz Dániellel, Bede Zsolttal, a Magyar Jelennel vagy akár velünk is. Mi megtettük, ráadásul a rendezvény után azonnal. Más azonban politikailag kritizálni egy kezdeményezést, és más már a szereplők bemutatásakor kiosztani, ki a homofób, ki az orosz mintájú, ki nevetséges, ki szélsőséges, majd az egész rendezvényt egy előre elkészített politikai karikatúrába beleszuszakolni.

A Kossuth téren szombaton nem született meg az új jobboldali egység, inkább az derült ki, mennyire nincs még kész. De legalább elkezdődött róla a vita.