Nyolcvan évig elveszettnek hitték, pedig végig a Nemzeti Múzeumban volt a különleges ókori kincs

Igazi régészeti szenzációval jelentkezett a Magyar Nemzeti Múzeum: nyolcvan év után sikerült azonosítani egy olyan ókori bronzszobrot, amelyet a második világháború óta elveszettként tartottak számon. A különleges Apolló-ábrázolás valójában mindvégig a múzeum gyűjteményében rejtőzött, csak éppen évtizedeken át egy 19. századi patikaszoborként szerepelt a nyilvántartásban. A csaknem kétezer éves műalkotást november 4-től ismét megcsodálhatja a közönség.

Az 56 centiméter magas bronzszobor már 1825 előtt bekerült a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, így az intézmény egyik legrégebbi műtárgyának számít. Első tudományos leírása 1894-ben jelent meg, amikor a kutatók még úgy vélték, hogy a római kori Sopianae, vagyis a mai Pécs területéről származhat. Különleges értéke miatt a második világháború előtt a múzeum régészeti kiállításának egyik kiemelt darabja volt.

A háború zűrzavarában azonban nyoma veszett, legalábbis ezt hitték évtizedeken keresztül, miközben az alkotás valójában az intézmény másik gyűjteményében várta, hogy valaki felismerje. Az 1961-es leltárkönyvben már ismeretlen eredetű, a 19. század közepére datált patikaszoborként szerepelt, így senki sem kapcsolta össze a korábban eltűnt Apolló-szoborral.

A fordulatot egy véletlen találkozás és az azt követő alapos kutatómunka hozta meg. A restaurátorok és régészek vizsgálatai során kiderült, hogy a rejtélyes bronzalak valójában azonos a múzeum egykori büszkeségével. A műtárgy így nyolc évtized után visszakerülhetett eredeti helyére, a Római Gyűjteménybe.

Ezüstszemű Apolló a római korból

A különleges szobor egy ruhátlan, fiatal férfialakot ábrázol, akinek testtartása az antik szobrászat jellegzetes kompozícióját, a kontraposztot követi. Az alkotás egyik legfeltűnőbb részlete a szeme: az ókori mester ezüstlemezekkel alakította ki, amelyek szinte világítanak a bronz sötét felületén.

A szakemberek szerint a mű a Krisztus utáni 2. század második felében, az Antoninus-dinasztia idején készülhetett. A bronzöntés különlegesen kifinomult technikájával alkották meg: a vékony falú, belül üreges testrészeket külön öntötték ki, majd összeillesztették őket. A szobor előoldalát az évszázadok során korrózió károsította, hátoldala azonban szinte teljes épségben megmaradt.

Az alkotás Apollót, a görög mitológia zenével, művészetekkel és harmóniával is kapcsolatba hozott istenét jeleníti meg. Egykor felemelt bal kezében kitharát, vagyis húros hangszert, leengedett jobbjában pedig pengetőt tarthatott. A múzeum értelmezése szerint a szobrász azt a pillanatot örökítette meg, amikor Apolló már befejezte a zenélést, de még az előadás hatása alatt áll.

A ritka és költséges bronzalkotás egykor egy előkelő római ház, villa, kert vagy díszkút ékessége lehetett.

Egy hónapig látható az újrafelfedezett műkincs

A rendkívüli leletet november 4-én mutatták be a nagyközönségnek a Magyar Nemzeti Múzeum A Hónap Kincse című kamarakiállítás-sorozatában. A megnyitón Zsigmond Gábor főigazgató köszöntötte a résztvevőket, a kiállítást Bartus Dávid, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja nyitotta meg. Az alkotást Mráv Zsolt régész, a tárlat kurátora mutatta be.

Az Apolló-szobor egy hónapon keresztül tekinthető meg a múzeum Kelet és Nyugat határán című állandó régészeti kiállításának 6-os termében.

A történet különlegessége, hogy a nyolcvan éve elveszettnek hitt kincs valójában soha nem hagyta el a múzeumot. Egy rossz besorolás és a háború utáni nyilvántartási zűrzavar miatt évtizedekre eltűnt a kutatók szeme elől, most azonban ismét elfoglalhatja méltó helyét a magyarországi római kori emlékek között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük